Mivel a szemlén idén sincsenek külön kísérleti blokkba rendezve a nemnarratív filmek, így egy kalap alá kerülnek a szokványos dramaturgiára épülő rövidfilmekkel. A táncos-koreográfus Szabó Réka Árnyékfilm-je a Tünet Együttes előadása nyomán készült: az egész képernyőt betöltő fehér felületen fekete alakú táncosok adnak ki néha absztrakt, néha konkrét képeket. Az ötletet és a megvalósítást is szerettük, csak megvakított minket a fehérség.


Igor és Ivan Buharov filmjeitől is inkább azt szoktuk meg, hogy egyszerre néznek ki hetvenes évekből ránkmaradt családi szupernyolcas felvételeknek és avantgárd filmverseknek, minthogy lineáris történetek benyomását keltsék. A Kormányeltörésben során valami narratíva tényleg felsejlik, de amint azt hinnénk, hogy köze van bárminek bármihez, szertefoszlik az illúzió. A Nyitrai Illés szerepeltető világutazó film egyébként Domonkos István verse alapján készült - az sem egy kifejezett elbeszélő költemény.


A hosszú, fekete-fehér beállításokkal dolgozó Ásó, kapa is leginkább egy szikár ballada adaptációjának tűnik: egy lassan felépített csavarra épül, ami egyértelműen kiderül, amikor a cím két szava mellé odatesszük a film végén felcsendülő harangszót. A Nekem lőttek is egy poénra épül, amit ráadásul az elején hosszan el is magyaráznak, hogy a végén többé-kevésbé váratlanul el is süssék, de a Katona József Színházas Dankó István és Keresztes Gábor filmjét átlengi valami felhőtlen improvizációs hangulat, ami feledteti az erőltetett és lerobbant kávéházi kulisszát is. Az pedig külön vicces, ha egy kisfilmben cameókat láthatunk ismertebb színészekkel, sőt, a stáblista alatt hallhatunk is. Az pedig végképp jó jel, hogy valaki humorral próbálkozik, mégha az ilyen sajátosan morbid is.

nekemlottek_08
Jelenetkép a Nekem lőttek című filmből

Az idei filmszemle legfontosabb filmje minden bizonnyal Till Attila rendezése, a Csicska. Egy vidéki családban az erőszakos apa pénzért vett csicskát tart a fészerben, aki segít a ház körül, a föld műveléstől, a kávéfőzésen át a lánya felvigyázásáig. A Csicska idén hivatalos Cannes-ba, és ha még a története nem új és nem is annyira összeszedett, jó látni olyan egy olyan filmet, ami társadalmilag releváns problémával foglalkozik (az ismertető szerint igaz történetek és újságcikkek ihlették), filmnyelvileg, színészileg és gyártástechnikailag jó színvonalon. A fődíj nagy esélyese.

 

(Nagy bánatunkra a Végtelen perceket sajnos nem láttuk, pedig legalább annyira várjuk Felméri Cecília filmjét, amennyire jó volt pár évvel ezelőtt a Kiskakukk. Tehát nagyon.)

Árnyékfilm rendezte: Szabó Réka
Ásó, kapa rendezte: Papp Barnabás
Végtelen percek rendezte: Felméri Cecília
Csicska rendezte: Till Attila
Kormányeltörésben rendezte: Igor Buharov, Ivan Buharov
Nekem lőttek rendezte: Dankó István, Keresztes Gábor

Vetítik: 2011. május 6. 17:15 Corvin, Kabos terem, 2011. május 6. 21:15, Uránia, Csortos terem, 2011. május 7. 15:15 Corvin, Karády terem, 2011. május 7. 21:45 Corvin, Karády terem