Prikler Mátyás filmje tavaly Cannes-ban a Cinefondation rövidfilmes válogatásban a szemlegyőztes Itt vagyok-kal vetélkedett: a hétköznapi dráma egy özvegyen maradt bácsiról és annak önző családjáról szól. A Köszönöm, jól pozsonyi története ráadásul plusz erőt és intimitást kap a digitális kamera használatától, mintha a Családi tűzfészek határontúli Dogma-változatát néznénk, bár a kivitelezés néhol túlságosan közel kerül az amatőrhöz.
Amiről viszont egyáltalán nem lehet mondani, hogy amatőr hatást keltene, az a Krétakörhöz több szállal is kötődő A kutyákat elengedtem. Az eddig főként látványtervezőként dolgozó Ágh Márton nagyon nehéz fába vágta a fejszéjét: egy olyan, viszonylag bonyolult szerkezettel dolgozó történetet szavak nélkül, csak és kizárólag képekkel és zenével elmesélni. A bonyolult szerkezet idősíkokon, valóságon és emlékeken át csúszkál, de a kísérlet sikeres, a beállítások gyönyörűek és az alkotásból, Pohárnok Gergő operatőr nem elhanyagolható közreműködésének segítségével, valami elégikus szépség árad. Bár egy megtekintés után nehéz lineáris történetet összerakni a töredékekből, de a hangulata elsöprő.
A Kemény csajok nem álmodnak a pletykák szerint egészestés játékfilmnek készült és abból lett lekurtítva rövidfilm-változat, ezért a töredezettség Zsemberi Zsófia filmjében sajnálatosabban jelenik meg, mint Ághnál. Ráadásul a Kemény csajok... egyenesen sci-fi, egy disztópikus Jeanette Winterson novella adaptációja, ami ha nem lenne elég ambíciónak, a magyar színészek szájából angol dialógusokkal operál. A betiltott álmodás társadalma érdekes a maga módján és a központi romantikus szálból is megmaradt valami, de a galoppozó tempó és a szerencsétlenül elhangzó mondatok nem segítik.
Salamon András filmje, a Nightfall mellőzi a szövegeket, de így is képes túlmagyarázni saját témáját. A posztapokaliptikus putriba szegecses motorosok érkeznek, az ottlakók előmerészkednek a kunyhóikból, egyre nagyobb számban. Patthelyzet, amit Salamon a végtelenségig kitart, de amint az agresszorok elhagyják a putrit, mindkét csapatból valaki egyedül találja magát az ellenséges tömeg ellen. Egyértelmű az üzenet.
Herpai Sára Teher-je egy fiatal huszonéves csapat hedonista estéjét követi le, ahova hosszú idő után az egyik lány terhesen érkezik vissza. A Teher furcsa film, mintha esztétikailag félúton van egy sörreklám és Lars von Trier képzeletbeli országimázs-reklámszpotjai között. A dialógusok viszont hiteltelenek és Herpai annyi keserűséget, negativitást és kilátástalanságot passzírozott filmjébe, ami kiábrándító egy ilyen fiatal rendezőtől.
A Waiting viszont kellemes meglepetés lehet. Béres Dániel Szarajevóban forgatta filmjét, ami megint csak meglepő thriller-, sőt, összeesküvés-filmekre hasonlító történettel dolgozik. Egy fiatal lány arra lesz figyelmes a városban, hogy minden körülötte szerveződne, mindenki csak az ő belépőjét várná. Az emberek zombik addig a pillanatig, amíg el nem érkezik az idő, hogy kapcsolatba kerülnek vele. A helyzet egyre furcsább lesz, amikor a járókelők zsebében cetliket talál és az egyiken csak annyi áll, “öld meg”. Béres filmje végig működik, bár magyarázatot itt sem találunk, de húsz percig képes érdekfeszítő és hatásos maradni.
Köszönöm, jól rendezte: Prikler Mátyás
A kutyákat elengedtem rendezte: Ágh Márton
Kemény csajok nem álmodnak rendezte: Zsemberi Zsófia
Nightfall rendezte: Salamon András
Teher rendezte: Herpai Sára
Waiting rendezte: Béres Dániel
