filmhu: Kiknek szól az animáció, kiket vár a BAF?

Fülöp József: Ennek a filmklubnak az őse, a Varga Filmklub öt évvel ezelőtt kezdte meg működését, teljesen non profit alapon. Az alapkoncepció az volt, hogy az animációról kialakult sztereotípiákat – mint hogy csak gyerekeknek szólnak, esetleg unalmas, depressziós felnőtt filmek - megdöntse. Változzék az a gyakori vélekedés is, hogy az animációs filmek csupa mega-produkcióban készülő giccses, bugyuta történetek, amikkel a tömegmédiákon keresztül bombázzák a nézőket. Persze sok ilyen is van, de nagyon fontos tényező, hogy az animációs film egyben kortárs művészeti forma is, mely egyidős a filmművészettel. Ráadásul nagyon értékes dolgok születtek a világon mindenütt ebben a műfajban, és ezt szerette volna a filmklub Magyarországon is megjeleníteni.

Amikor a Varga Filmstúdió beszűntette tevékenységét, a filmklub szervezője Erkel András, Szabó Attila, a Baestarts Stúdió és az egyetem segítségével a folytatás mellett döntött, és megalakult Budapesti Animációs Filmklub. Az a célunk, hogy olyan alkotásokkal lepjük meg a közönséget – legyenek azok gyerekek vagy magas korú felnőttek – melyek valamilyen szempontból értéket képviselnek. Látványukkal, történetükkel vagy épp formavilágukkal megjelenítik az animációs művészetet.

Akkor is tud népszerű lenni, ha nem
kommersz
filmhu: Hogy tapasztaltátok, mennyire érdeklődnek az emberek a műfaj iránt?

F.J.: Nagyon. Persze mindig vannak divatosabb vagy kevésbé divatosabb elemei, és minden korosztálynak más és más a kedvence, de azt mondhatjuk, hogy az animáció töretlen népszerűségnek örvend. Nyilván ebben nagy szerepe van a gyerekeknek, hisz a mesék közönsége folyamatosan újratermelődik, és a tapasztalat az, hogy a felnőttek is tovább viszik magukkal ezt a szeretetet.

Azért sincs ok keseregni, mert az új médiának, a különböző mozgóképes animációk közvetésére képes felületeknek, mint például a mobiltelefon, vagy más hordozható média eszközök száma fokozatosan nő, a rajtuk terjedő animációk népszerűsége pedig szinte kimeríthetetlen forrás a műfaj számára.

filmhu: Mennyire váltotta be a vetítéssorozat a hozzá fűzött reményeket?

F.J.: Maximálisan, merthogy a közönség jön és nézi. Teltházzal mennek az előadások. Korábban is az volt a tendencia, hogy a filmeket valamiféle tematika alapján csoportosítottuk: animáció és vallás, animáció és horror vagy például animáció és szex. Voltak olyan válogatásaink, amikor különböző technikákat gyűjtöttünk egymás mellé, vagy különböző országok, földrészek alkotásait, stílusát mutattuk be. Most épp anime sorozat megy.

Bármilyen módon közelítettünk a műfajhoz, a közönség imádta és jött. Amikor például a magyar animáció történetét mutattuk be, eljöttek a nyugdíjas korú emberek is és megnézték, gyerekkoruk filmjeit, az ’50-es ’60-as évek alkotásait. Most persze a legfiatalabbak vannak itt, akik az anime iránt vonzódnak. Ugyanakkor mindig is az volt a koncepciónk, hogy olyan alkotásokat mutassunk meg, aminek az értéke nem csak abból adódik, hogy népszerű, hanem valami művészi, alkotói értéket is fel tud mutatni. Az volt a szándékunk, hogy bebizonyítsuk, az animáció akkor is tud népszerű lenni, ha nem kommersz, nem gyerekes és nem szolgálja ki a legpopulárisabb igényeket.

filmhu: A keleti filmek reneszánszukat élik, az animáció terén is hódít az anime. Miért lett ennyire népszerű, miben rejlik az ereje?

F.J.: Hatalmas tradícióval rendelkeznek, gondolkodásmódjuk, filozófiájuk nagyon mély kulturális gyökerekkel rendelkezik; ábrázolási módjaik, kifejezési technikáik is ősi hagyományokra tekintenek vissza. Ami Ázsiára jellemző, és ami a XX. századra vált leginkább láthatóvá, hogy kitűnően képesek a tradicionális dolgokra ráépíteni új technológiákat, ezeknek szimbiózisát pedig remekül használják ki. Másrészt a figyelem azért irányult Ázsia felé, mert a nyugat-európai vagy amerikai animációs film, és általában a filmművészet kicsit kifáradt és kiürült.

Kell, hogy néha új elemekre építhessünk, kellenek efféle vérfrissítő injekciók, hogy képes legyen megújulni a műfaj, a gondolkodásmód. Amikor a főiskolás voltam, a filmgrafika óráinkon rossz példaként emlegették a japán rajzstílust, hogy milyen bénák a nagy szemek, a nagy szempillák rettenetesek és nevetségesek. Eltelt 25 év és tagadhatatlan tény, hogy ázsiai trendeknek vagyunk tanúi a világban, mindenki ehhez próbál igazodni.

filmhu: Mik a terveitek a filmklub jövőjére nézve?

F.J.: A következő szezonunkat szintén Ázsiában töltjük, de szeretnénk egy kicsit mélyebbre ásni ebbe a kultúrába és az egész estés filmek után olyan produkciókat, egyedi filmeket, sorozatokat felvonultatni a térségből, melyek szintén továbbviszik, és magukon hordozzák az anime összes pozitív és értékelendő jelét.

Továbbra sem a mainstreem amerikai filmforgalmazás lehetőségeiből válogatunk, hanem helyi területekről igyekszünk bemutatni néhányat, olyanokat, amiket az ottani televíziók, forgalmazók tűztek műsorukra. Most megpróbáljuk tesztelni azt, hogy az európai, a magyar közönség számára a sajátos dramaturgia mennyire könnyen befogadható, befogadható-e egyáltalán. Igyekszünk megint olyan aspektusban továbbgondolni koncepciónkat, ami értéket adhat a nézőnek, olyan élményeket, amivel nem találkozhat a magyarországi médiában.