A gallérját mindig fent hordó, diplomás szerkesztő azonban fokozatosan rácsodálkozik az eseményekre és egyre inkább rabjává is válik azoknak. Megjelenik itt a csavargó családja, adósainak tömkelege, az éjszakai élet minden sötét és annak tűnő figurája, a koldusbárótól kezdve a kocsmároson keresztül a papig. Mindenki, akit Mikszáth annak idején kis karcolataiban betűkbe öntött. Egy valamit akarnak, kiegyenlíteni a számlát Jánossal. A szerkesztő pénztárcája pedig szánalomból megnyílik előttük. A pökhendiség lassan kiszolgáltatottságba hajlik, végül kínos felsülés lesz az eredménye. Úri védettséget mutató díszruházatát is ingéig vetkőzi le.
Milklauzic Bence többszörös demitizálásra adta a fejét. A magyar tévéfilmes hagyomány jobbára tobzódott a nagy romantikus regényirodalom feldolgozásaitól. Jókaitól az édesbús Mikszáthig, egy kellemes hangulatú békebeli időszak mellett a ’48-as szabadságharc panoptikuma tárult elénk. Az Éji séták…-ban azonban másfajta békeidő látszódik, más alakok mozognak, nyoma sincs a burzsoá melodrámának, keserű kiszolgáltatott szegények élnek itt, akiket először talán Csáthnál és József Attila verseiben ismerhettünk meg. Persze a színjáték és a füstös kocsma hangulata miatt azért ez sem realista alkotás, inkább egzotikus áthallásokkal tarkított látlelet.
A rendező szakít tehát a filmes toposzokkal és bátran veti bele magát a bűn mélységbe. S teszi ezt annak a Mikszáthnak az írásaiból, akit iskolai tananyag derűs, vicces, gúnyos hangulatából ismerhetünk. Most ezt mind nem látjuk, csak az önhitt szerkesztő bukását (az író alteregóját), aki azt képzeli, hogy bölcsességével felette áll a szegényeknek. Gyenge akaratú Raszkolnyikov ő, aki közönyével sújtana le, de mégis maga lesz az áldozat. Először nem is hiszi el Gimeyről, hogy tiszta ember, de mégis folyamatosan hagyja magát átverni, annak ellenére, hogy korábban már egyszer hasonlóan porul járt. Erre a mondatára hangzik fel a kocsma ajtaja feletti csengettyűszó és máris kezdődik az „előadás” a doktor (Gazsó György) személyével. A hamis diagnózisnak sikerül egyből meggyőznie az újságírót és így azonnal elindul a lejtőn, bele a csapdába.
Az alkotók igazi karakterszínészeket válogattak össze. Fenyő Iván fizimiskájához ugyanúgy passzol a nagyképű író karaktere, mint Székely B. Miklóséhoz az álszent csöves szerepe. A többieknek épphogy csak megszólalás jut ebben hosszú előadásban, amely Rikner jellemfejlődéséről szól, aki végül ugyanolyan nyomorulttá válik, mint azok, akik (többszörösen) átverték.
Miklauzic kamaradrámában gondolkodik, komótos lassú stílusban, panoptikumszerűen tekinti végig a megtévesztő színi előadásokat. Vecsernyés János kamerája nem egy szögre koncentrál, nem bújik meg a lebuj kávécsésze távlatában és nem is csak a beállítás-ellenbeállítás képszögeire hagyatkozik. Ennek köszönhető, hogy a kamarajelleg ellenére sem áraszt színpadi bűzt ez a tévéjáték. Külön dicséretet érdemel a zenei aláfestésért Dj Bootsie, aki cimbalom dallamaival egyszerre mélyíti a film sejtelmességét és fordítja ki a századelő kocsmájának cigányzenei hangulatát.
A dramaturgia az adományozás ismétlődéseiből áll, a szemfényvesztés lépcsőiből. Emiatt sajnos kissé döcögőssé, kiszámíthatóvá válik a film. Hegedűs Bálint forgatókönyvében az epizodikus drámára és a feszültebb párbeszédekre helyezi a hangsúlyt, ám sajnos a befejezésre elmúlik minden töltete.
Az Éji séták és éji alakok ennek ellenére Mátyássy Áron T.U.K-ja mellett az utóbbi idők egyik legjobban elkészített klasszikus adaptációja. Nem kísérletező kedvű ugyan, hanem lassan kibomló utazás a békeidők szemfényvesztő világába.
