ba href=\http://www.magyar.film.hu/index.php?at=nevjegyNevjegyID=4878\1.- Évi 15 milliárd filmekre - Szomjas György tájékoztatása a filmtörvényről:/a/bbrSzomjas György, a Magyar Filmművészek Szövetségének főtitkára elmondta, hogy a készülő filmtörvény koncepciója szerint az állam évi 15 milliárdos támogatást vállal, és egy filmfőosztályt is felállítana a kultuszminisztériumban. A megnövekedett költségvetésért és a tervezett artmozi és DVD-kölcsönző hálózatért cserébe a szakma évi 1,5-2 millió nézőt garantál. A Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) nagykuratóriumának új elnöke Grunwalsky Ferenc lehet. ba href=\http://www.magyar.film.hu/index.php?at=nevjegyNevjegyID=4878\folytatás.../a/bbr2002. aug.29. brbrba href=\http://www.magyar.film.hu/index.php?at=nevjegyNevjegyID=4843\2.- A Filmszakmai Kerekasztal Mozgóképtörvény koncepciója itt letölthető/a/bbr2002. aug. 22.br brb3.- Konszenzus összefoglalása:/bbr2002.aug.14.brbrA Filmszakmai Kerekasztal több hónapja folyó szakmai egyeztetés eredményeként konszenzusra jutott, hogy mit akarnak a filmesek a mozgókép kultúra keretfeltételeinek szabályozásában elérni. Mindenekelőtt azt, hogy a rendszerváltás után 12 évvel a magyar kulturális és pénzügyi kormányzat, majd a parlament tisztázza szerepét és felelősségét a mozgókép kultúra fejlesztésének minden területén és vállalja ennek mértékét, költségvetési és strukturális következményeit; ennek legfontosabb elemeit foglalja össze az un. Mozgóképtörvény.brbrb- A szabályozandó kérdések:/bbrbr1. Annak törvénybefoglalása, hogy a magyar államnak szerepe és felelőssége vanbrbr- a nemzeti filmgyártás megőrzésében és fejlesztésében, a termékek nézőkhöz való eljuttatásában;brbr- a filmkulturális és nyelvi értékek, valamint a kifejezés szabadságának megőrzésében;brbr- az EU-hoz való csatlakozás filmszakmai feltételeinek biztosításában;brbr- a filmszakmai ágazat hatósági felügyeletében.brbrbrbAz állami szerepvállalás mértéke és területei:/bbrbrbFilmgyártás - 9.638 mFt./bbr br- játékfilmgyártás - 4.063 mFt.br- koprodukciós filmek - 1.500 mFt.br- magyar gyártású televiziós br játékfilmek és sorozatok - 1.500 mFt. br- animációs film - 1.000 mFt.br- dokumentum, un. népszerű br tudományos és kisjátékfilm - 1.475 mFt.br- kisérleti filmek - 100 mFt.brbrbFilmterjesztés - 2.975 mFt./bbrbr- az Art-mozik működési támogatása - 600 mFt.br- magyar filmek forgalmazásának belföldi támogatása - 595 mFt.br- külföldi (európai) filmek belföldi forgalmazása 420 mFt.br- oktatási intézményekben és könyvtárakban br minőségi videó és DVD tárak létrehozása - 730 mFt.br- videó és DVD művészfilm kölcsönzők tám. - 230 mFt.br- szomszédos országokban magyar filmterj.br (Art-mozik, iskolák) támogatása - 400 mFt. brbrbFilmarchívum - 60 mFt./bbrbrbTörténelmi Filmalapítvány - 350 mFt./bbrbrbMagyar filmek külföldi terjesztése - 350 mFt./bbrbrbMűködési támogatásra összesen, évente: 13.373 mFt./bbrbrbrbA filmszakma infrasturktúrális fejlesztése - 2.250 mFt./bbrbr- gyártási infrastruktúra fejlesztése - 1.500 mFt.br- Art-mozi fejlesztési program - 750 mFt.brbrbMűködési támogatás és br infr.fejl. mindösszesen: 15.623 mFt/bbrbrMiután a különböző programok elindítása a filmszakma több elemének strukturális átalakítását is igényli, a 2003. évi költségvetésben a teljes program 60 %-ra, azaz 8.024 mill. forintra, valamint a 3 éves infrastruktúrális fejlesztés első éves összegére (2.250 mill.Ft.) tart igényt a filmszakma. bEz mindösszesen 10.274 mill. Ft./bbr brA költségvetésre vonatkozó döntéssel egyidejüleg szükséges megerősíteni, hogy a költségvetési források meghatározó részének (90 %) címzettje és elosztó szervezete a bMagyar Mozgókép Közalapítvány/b (a törvény előkészítéssel egyidejüleg meg kell