A Daazo célja a kezdetektől fogva az volt, hogy jó minőségű, online rövidfilmes tartalmat közvetítsenek a közönség felé. A cég egyik alapítótagja, Deák Dániel így mesél a kezdetekről: „Az álom egyetemista ötletelésből indult még 2006-ban, szerettük volna, hogy a rövidfilmek és tehetséges készítőik is megjelenési felülethez jussanak”. A Kreatív Európa MEDIA alprogramja lehetőséget adott nekik az elinduláshoz. 2015-ös interjúnk Deák Dániellel itt olvasható.

A támogatást több mindenbe beleforgatták: további munkatársakat vontak be, fejlesztették az oldalt és marketing-tervet építettek. Az évek során a daazo.com, mint videómegosztó nehezen tudta tartani a versenyt a többi óriás céggel (Youtube, Vimeo), de a MEDIA pályázatának segítségével a cég többi projektje egyre sikeresebben működik.

A World of Young Cinema 2018-as cannes-i száma

Angol nyelvű rövidfilmes magazinnal, a World of Young Cinemával járják körbe az A-kategóriás filmfesztiválokat, rövidfilmeket fesztiváloztatnak (többek közt Bucsi Réka díjnyertes animációs kisfilmjeit, és az Oscar-díjas Mindenkit is) és ők szervezik az egyik legnépszerűbb hazai fesztivált, a Friss Húst, ami idén tavaszzal már a hetedik alkalommal fognak megrendezni a Toldi moziban. A fesztivál évről évre egyre nagyobb közönséget vonz be, a vetítések mellett idén is tartanak rövidfilmes pitchfórumot, kerekasztal beszélgetéseket, kritikaíró versenyt és más filmes vonatkozású programokat is.


“Érdekes, hogy az online térben kezdtük a működésünket, míg ezek a projektek inkább pont azon kívül működnek: nyomtatott magazinokkal és valós eseményekkel foglalkozunk. Emellett persze továbbra is csináljuk a Daazót, amit terveink szerint idén teljesen megújítunk”. 

A Kreatív Európa pályázatairól a hivatalos oldalon lehet tovább tájékozódni.

Kép forrása: Friss Hús Facebook