Ugrin Julianna

Ugrin Julianna, az Éclipse Film alapítója egy meghatározó MEDIA képzés hatására kötelezte el magát a filmszakma mellett. 2009-ben ő volt az első magyar, aki részt vett az európai dokumentumfilmek fejlesztésére szakosodott EURODOC képzésen, ami igazi alma mater volt számára és meghatározta a későbbi pályafutását is. „Az EURODOC-on estem szerelembe az egész estés, moziba készülő dokumentumfilmekkel – ott fogalmazódott meg bennem először, hogy ez az, ami igazán megérint és amit igazán csinálni akarok. Ezt akarom megvalósítani itthon” – emlékezett vissza. 2011-ben és 2016-ban sikerült is elhoznia Magyarországra egy-egy sessiont, miközben saját produkciós cége – melynek ötletét a 2009-es képzés egyik tutorja dobta fel először számára – a magyar gyártású kreatív dokumentumfilmeket támogatva olyan nagy sikerű alkotásokat tudhat magáénak, mint A monostor gyermekei (2017, r.: Arun Bhattarai és Zurbó Dorottya), az Egy nő fogságban (2017, r.: Tuza-Ritter Bernadett) és a Könnyű leckék (2018, r.: Zurbó Dorottya).

D'Intino Patrícia

A Good Kids Productions alapítója, a Nagyi projekt (2017, r.: Révész Bálint) című dokumentumfilm és az Ostrom (2018, r.: Kovács István) című rövidfilm társproducere, D'Intino Patrícia szintén rengeteg MEDIA támogatott eseményen vett már részt, többnyire fejlesztő workshopokon és produceri képzéseken. Az évek során megtapasztalta, hogy a fejlesztő workshop nemcsak a képzésen tanultak és a vele járó médiavisszhang miatt hasznos, már maga a jelentkezés is hordoz magában előnyöket. „A pályázás segíti az adott projekt fejlesztését, mert össze kell állnia az anyagoknak a határidőre – többek között a szinopszisnak, a treatmentnek, a produceri levélnek. Ezek összerakása katalizálja a belső munkamorált” – mesélte. „Ha egy még finanszírozás nélküli, de fejlesztésben lévő projektet beválasztanak egy képzésre, az az első pozitív visszajelzés arról, hogy van értelme annak, amit csinálunk” – tette hozzá.

Dreissiger László a MIDPOINT workshopján

Dreissiger László

Dreissiger László, a Foglyok (2018, r.: Deák Kristóf) és a Szép csendben (2019, r.: Nagy Zoltán) producere részt vett a MEDIA alprogram által támogatott MIDPOINT tavalyi nagyjátékfilmes és idei tévésorozatos fejlesztő workshopján is. Bár a járvány miatt a tavalyi fizikai képzést egy online térben szervezett workshop váltotta fel idén, a fejlesztés menete lényegében ugyanaz. „A MIDPOINT Feature és TV Launch-on is 9-9 projektet válogattak be Európából, és ezeket szétosztották három darab háromfős csoportra, amikhez tartoznak projektvezetők. A workshopok közben konzultálunk a filmtervekről, ahol átbeszéljük, merre-hogyan érdemes fejleszteni” – magyarázta. A képzésre bekerülő alkotók nemcsak a saját projektjeikkel vannak elfoglalva, a csoporttársakkal közösen zajlik a fejlesztés. „Mindenki elolvassa a saját csoportjában lévő másik két projekt összes anyagát, majd egymás után vesézzük ki egymás projektjeit. Emellett vannak elméleti kitekintő előadások is.

Zachar Balázs

A Budapest Noir (2017, r.: Gárdos Éva) társproducere, Zachar Balázs 2018-ban vett részt az EAVE Producers Workshopon, ahova olyan résztvevőket várnak, akiknek van már egy-két nagy projekt a hátuk mögött, vagy a filmszakma más területén szereztek többéves tapasztalatot. Bár ő ekkor kezdte meg produceri pályafutását, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumánál, majd a Filmalapnál és a Pioneer Picturesnél szerzett tapasztalatai a médiajog területén alkalmassá tették arra, hogy bekerüljön a programra. „Az EAVE válogatáselve azon alapul, hogy nemcsak tanulnak a résztvevők, hanem ők is adnak valamit mindabból, amit a pályájuk során megtanultak. Mert ez nemcsak képzés, hanem hálózatszervezés. Azzal a céllal is hozták létre és működött az évek során, hogy az itt részt vevő filmes szakemberek kapcsolatban maradjanak a későbbiekben, és segítsék egymást – koprodukciókat vagy egyéb formájú együttműködéseket hozzanak létre” – emelte ki Zachar a program hosszú távú előnyeit.

Hasonló tapasztalatai voltak D'Intinónak az idén februári Berlinale alatt véget érő, szintén MEDIA-s Emerging Producers képzéssel kapcsolatban: „Ad egy olyan bizalmi alapot, ami nagyon fontos egy potenciális koprodukció kiépítéséhez. Az ember szívesen fordul később olyanhoz, akivel végigcsinált egy ilyen képzést – több egykori képzésen részt vevő társammal is beszélgetek arról, hogy mit és hogyan tudnánk együtt csinálni. Nemcsak maga a képzés fontos, hanem az is, hogy nagyon jó emberekkel hoz össze.” Ez a kapcsolatépítés pedig nemcsak producer és producer között zajlik: Zachar és Dreissiger is kiemelték annak előnyeit, hogy a filmszakma több területéről érkező szakemberek – például forgalmazók, jogászok, pénzügyi szakértők – is előadnak ezeken a képzéseken, akikkel személyesen is lehet konzultálni, így a filmtervtől a bemutatóig való eljutás minden stratégiai lépcsőfokát le tudják fedni a résztvevők.

Ugrin Julianna az Emerging Producers workshopon

A projektfejlesztő MEDIA programokat rendszerint a filmterv prezentációja zárja, ami képzéstől függően lehet egy hétperces nyilvános pitch vagy akár egy negyvenperces személyes meeting a döntéshozókkal. Bár egy fejlesztésen való sikeres részvétel jó marketinghatással bír és növeli az esélyt a koprodukcióra, mind a négy megszólalóval előfordult már, hogy a workshopon népszerű és akár még díjakat is nyerő tervük végül nem kapott finanszírozást Magyarországon. Ám ez nem jelenti azt, hogy maga a képzés felesleges lett volna. Amikor Ugrin az EURODOC-on kénytelen volt elbúcsúzni a projektjétől, a mentorok emlékeztették arra, hogy „nekik a producer fejlesztése a legfontosabb.”

Elmondása szerint a MEDIA képzéseken tanult meg mindent arról, hogyan rúghat labdába egy magyar film a nemzetközi piacon, és a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatójaként is ezt a tudást igyekszik átadni a dokumentumfilmes hallgatóknak. Zachar is hangsúlyozta, hogy a képzésen tanultak nem minden oda vitt projekt esetében vezetnek megvalósításhoz, de jelentősen hozzájárulhatnak a későbbi sikerekhez. „Ez több mint projektfejlesztés, szakemberek fejlesztéséről van szó. Abban rejlik az értéke, hogy a résztvevők megtanulják, hogyan kell menedzselni a saját projektjeiket.

D'Intino Patrícia a Fast Forward workshopján

D'Intino a DocBarcelona szakmai programjába bejutó Cabin Pressure című dokumentumfilmet viszi a következő Emerging Producers programra, Dreissiger a MIDPOINT-on fejlesztett Hotel Intercontinental című sorozattervével pályázik az NFI-nél fejlesztésre, Ugrin jelenleg az uniós támogatást nyert Emlékek őrei és a Mi Atyánk című dokumentumfilmeken dolgozik, a Zachar produceri felügyelete alatt készült Külön falka (r.: Kis Hajni) pedig már bemutatás előtt áll. Mindegyik alkotó azt ajánlja a MEDIA programokkal egyelőre csak óvatosan szemező filmeseknek, hogy olvassanak utána a különböző képzések fókuszpontjainak, és aszerint állapítsák meg, hogy melyikhez illene a filmtervük.

Mindig azt kell először eldönteni, hogy az adott projektnek mire van szüksége” – mondta Zachar, D'Intino nulladik lépésnek nevezte a projekt pozicionálását, Ugrin pedig azt javasolja, hogy bárki nyugodtan vegye fel a kapcsolatot a MEDIA alprogram képviselőivel, ha kérdése van. „Lehet határokon átívelően gondolkodni projektekről – sőt, kell is” – foglalta össze a nemzetközi programok tanulságát Dreissiger, aki jelentkezésre biztatja a kollégákat: „Körültekintően kell pályázni, de szerencsére minden szükséges információ fellelhető. Úgyhogy hajrá mindenkinek, mert workshopolni és fejleszteni jó dolog!

A cikk elsőként a Kreatív Európa MEDIA történetek - Sikeres magyar projektek 2014-2020 című kiadványában jelent meg.

Címlapkép: D'Intino Patrícia a Jihlava workshopján / Forrás: Kreatív Európa MÉDIA