Időről időre bedobnak egy-egy nevet, mellékelnek hozzá a Történeti Levéltárból töredék-dokumentumokat, felmordulnak az érintettek és a nem - érintettek, "ja, itt vagyunk megint a III/III-nál vagy az egykori D. osztály kétszázasainál, az ún. tartótisztek alanyi jogainál, a lejárató politikai manővereknél - már fordul is fel az emberfia gyomra". Néhány éve végigültem a Városháza nagytermében a Stasi NDK-ás össznépi semlegesítésének, törvényes átvilágításának tanulságos, lecsillapító végeredményű sztoriját - Gauck lelkész úr tolmácsolásában, láttam szégyenkezni a mi ballib-balfácán közférfiúinkat, amiért nem volt merszük, se mozgósító - képességük időben lefoglalni, törvényesen zár alá helyezni, majd szabaddá tenni a hatalmas magyar belügyi mocskot, amelytől Antall József középosztályú úriemberként is fintorgott. De többre nem is telt tőle. Tizenöt év alatt már rég túl lennénk szégyenen, egyéni, zsarolgató tranzakciókon, katarzison, megbocsátáson.
Ehelyett villámtréfákban múlatja velünk idejét a bűn. Nekem, saját perszonális feljelentőim (még egy tábornok is volt köztük, hahaha!) s besúgóim (ezredesek?! hihihi!) buzgólkodtak, így személyesen semmit se mond, hogy nemrég a színházi szakmának bukott fenn nagy ügynöke Molnár Gál Péter műítész személyében. Mindjárt egész kötetre rúgó feljelentéssel, 149 darab delikvenssel, szakmai jellemzésükkel. MGP okos ember. Ahogy kirobbant körülötte a balhé, kis tétovázás után nyomban vállalta a médiaszereplést, vasárnap, főműsor-időben, a mi Friderikuszunk tálalásában. Ha Molnár Gál Péter egy hajszállal okosabb lett volna, évekkel ezelőtt, Csurka-Böhönye lebukásakor jelenti be a renonce-t, s bizonyítja, hogy a múlt rendszerben kritikusként is, besúgóként is a színészek javát szolgálta, előmenetelükért törte magát, tárgyilag igazolható, hogy nem volt része Latinovits Zoltán idő előtti halálában (stb...).
Sajnos, mindezt elszalasztva, valószínűleg arra játszott, hogy az archívum simán elnyeli gyűlölt anyagát, s az élő szakma utálatával szinkronban (dosztojevszkiji hiúság, óh!), majd az utókor pecsétje ad felmentő, sőt, kvalifikáló ítéletet: - "ah, ki lett volna képes oly árnyalatos portrét, színészettani jellemrajzot fösteni Mensáros Lászlóról, mint ezen teátrumi kritikus? " - nem tudom, Friderikusz mennyi ideig győzködte MGP-t, legyezgette hiúságát, felismervén a meghasonlás tetszési indexében a növekményt, az MGP vallomáskönyv ígéretében a média reklámot, mondhatjuk, hogy "zsák megtalálta foltját?"
A besúgó kritikust nézve, mi televíziónézők is nyomorultul érezhettük magunkat. Vajon a színházi szakma közérzetén javít M. Gál Péter rángó lelepleződése? Kaján esdeklése? Igazuk lenne az elnémítóknak, az erkölcsbíráknak, akik most, hirtelenjében az egész MGP jelenség kiiktatását javasolnák? Médiamártír dresszinget kavirnyálva? Ahogy a maszatos ügynök riporthelyzetben be-benyalt azoknak a teátristáknak, akiket rühellt vagy kedvelt, de mindenképp "belőlük élt"? Most meg, egy ideig "belőle élnek?"
Nyomorúságos helyzet. A Luzsnyánszki ( = MGP) fedőnevű informátor az Ibolya presszóban meg hasonló helyszíneken jelentett Farkas János hdgy. et.nak meg az ő feletteseinek, a hadnagy feladatként jelölte meg: hová férkőzzön be, kinek-minek nézzen utána? Milyen érdekes (?), az 1969. április 8. titkos találkozójukon bízzák meg: szerezzen információt az Eszmélet címmel "alakuló" folyóirat céljáról, szervezőiről, tagjairól. Mit tesz isten, én magam is alakuló voltam, tag voltam, szervező voltam, célunk már akkor is a szoc. rendszer merev korlátjainak döntögetése volt. Még sincs kedvem ennyi év után ítélkezni. Hagyjuk egymást békén.
