Besenyei Katalin duplán örülhetett tavaly ősszel. Nem elég, hogy az Angyaltrombiták című sorozattervével megnyerte a Paprika Studios és az RTL Magyarország közös sorozatötlet-pályázatát, a Hypewritert, és ezzel a lehetőséget, hogy leforgathatja a pilot epizódot, ehhez még a zsűriben helyet foglaló Enyedi Ildikót is megnyerte magának. A Testről és lélekről Arany Medve-díjas alkotója elvállalta a bevezető rész rendezését. Enyedi kivételes tehetségét legutóbb a Magyar Mozgókép fesztiválon méltatták, a legjobb rendezőnek választották meg, A feleségem története című filmje összesen öt Magyar Filmdíjat kapott.

Az Angyaltrombiták két főhőse Anna és Jázmin, akik emberkereskedelem áldozatai voltak, most pedig egy magyarországi védett házban élnek. Miután megtudják, hogy Jázmin húga, a 15 éves Bella is külföldre kerülhetett, megszöknek a védett házból, hogy megmentsék őt, bosszút álljanak a maffián és így végre szabadok lehessenek.

Besenyei Katalin és Enyedi Ildikó ugyanarra gondol

A pilothoz írt vizuális koncepciójában arról írt, hogy ez egy népmese, vagy még inkább ballada, ami az abszurditása és humora miatt a Fargót juttatta eszébe, de mindeközben két lánynak az egészen valószerűtlen, és mégis nagyon szoros barátságáról is szól” – magyarázta Katalin, miért köteleződött el a nemzetközi elismertségű rendező az Angyaltrombiták mellett. “Amúgy én a kezdetektől fogva balladaként tekintek erre a történetre, a Fargo pedig korai inspiráció volt hozzá - örülök, hogy ez átjött.

Azt is szokta emlegetni, hogy a pitch fórumon bemutatott vizuális anyagom, amely fotók és festmények gyűjteménye volt, megfogta őt, mivel ebben a szociografikus, nagyon könnyen nyomorpornóba csúszható témában is meg lehet találni a szépséget és a varázslatosságot. És reméljük a humort is.

Enyedi Ildikó A feleségem története miskolci sajtótájékoztatóján

Besenyei Katalin Kolozsvárott végzett rendező szakon, több kisfilmet is rendezett, az Apám orvosa nem praktizál című alkotását a Friss Húson is vetítették. Most viszont egyáltalán nem éli meg lemondásként, hogy rendezőként nem, hanem ötletgazdaként és forgatókönyvíróként egyengeti a sorozat megvalósulásának útját:

Nem is éreztem magam felkészültnek arra, hogy egy ekkora kaliberű dolgot a kezemben tartsak rendezőként, másrészt kertelés nélkül el lehet mondani, hogy Ildikó biztosan jobban csinálja meg ezt nálam. Úgyhogy száz százalékos örömünnep volt számomra, mikor kiderült, hogy ő rendezi.

A közös munkáról is lelkesen nyilatkozott, végig az volt az érzése az előkészületek során, hogy ugyanazt a filmet képzelik el: „Volt olyan jelenet, ami mielőtt még ő belépett volna, vita tárgya volt, hogy marad-e, és csak én ragaszkodtam hozzá. Aztán ő is ugyanazt látta meg abban a jelenetben, mint én, ugyanúgy értette annak a fontosságát. A munka során persze változik a forgatókönyv, de ez természetes. Nagyszerű dolog vele dolgozni, mivel folyamatosan kíváncsi arra, hogy mi volt a szándékom bizonyos jelenetekkel és elemekkel.

Kurta Niké és Baranyi Emma a Viharsarokban

Immáron az is eldőlt, ki fogja játszani a két főszereplőt, Annát és Jázmint. Kurta Niké az ismertebb közülük, mellékszerepben tűnt fel az Örök télben, játszott a Terápia című sorozatban, Gigor Attila Kút című drámájában egy Nyugatra tartó, benzinkúton ragadt szexmunkást formált meg emlékezetes módon, illetve ő kölcsönözte a magyar hangját Léa Seydoux-nak A feleségem történetében.

Baranyi Emma harmadéves színészhallgató az SZFE-n, és eljött az ideje, hogy mindenki megismerje, mert egy nagyon tehetséges és szerethető jelenség” – mutatta be Katalin a másik főszereplőt. És hogy miért pont ők? „Erre nehéz válaszolni. Ha majd látják őket a sorozatban, akkor mindenki számára egyértelmű lesz. Amikor a castingon besétáltak az ajtón, azt éreztem, na, végre megérkeztek a főszereplőink.

 

Baranyi Emma

Az operatőr Vaszari Júlia lesz, a jelmeztervező Karácsony Ilona, a látványtervező pedig Láng Imola, aki már A feleségem története kapcsán is együtt dolgozott Enyedivel, illetve A besúgó című HBO-sorozat látványáért is ő felelt. Az egyik legfoglalkoztatottabb magyar látványtervező, és mégis igent mondott a munkára: „Örültem nagyon Ildikó felkérésének. A feleségem történetének stábjából sokan izgatottan hívtuk egymást, örültünk, hogy újra találkozunk. Izgalmas és megrázó a történet, a forgatókönyv pedig fordulatos."

A sorozat fő helyszíne a Viharsarok, azon belül Békés megye déli része. „A sorozatnak vannak határozott, a krimiből és a thrillerből származó zsánerelemei, de közben a valóság azért az, hogy két teljesen alkalmatlan akcióhős indul el bosszút állni a maffián, és ez már önmagában komikus szituáció. A vidéki Magyarországhoz tiszteletteljes humorral akarunk viszonyulni.

Ha nem is pont a Viharsarokban, de kizárólag eredeti helyszíneken fog zajlani a forgatás. „Kevés és finom eszközökkel igyekszünk a két főszereplő lány világát létrehozni” – avatott be minket Láng Imola a sorozat látványvilágába. „A nem tetten érhető diszletkészités a célunk. Olyan tereket megtalálni, megformálni, ahol hatásosan működnek az elképzelt jelenetek. Ket markánsan különböző szettünk lesz. Egyik színes és formákban gazdag, érett felületek sokaságából áll. A másik átlátható és világos, szinte monokróm.

Kurta Niké A feleségem története szinkronizálása közben

Az Angyaltrombiták fontos előképe a rape’n’revenge zsáner, ebből is következik, hogy „itt-ott előfordul majd benne véres jelenet, hiszen ezt a műfajt nehéz anélkül megcsinálni.” De azért senki se számítson exploitation filmre: „Szépre szeretnénk venni és szeretnénk tisztelettel bánni a karakterekkel” – mondta el Besenyei. A Better Call Saul abban volt számára etalon, hogyan érdemes hozzáállni a sorozatíráshoz, hogyan érdemes a történetet kibontani, milyen szerkezete legyen a részeknek és az évadnak.

A címben megjelenő angyaltrombita egy dekoratív, ugyanakkor mérgező növény, amely amellett, hogy ténylegesen is megjelenik a sorozatban, a két főszereplőt is szimbolizálja: „Találónak tartottam a két lány vonatkozásában. Tud veszélyes lenni, de csak ha piszkálják. Békében kell hagyni, és akkor nyugodtan nőhet a kertjében. Egy picit talán rímel is a Chytilová Százszorszépek című filmjére.

Az emberkereskedelemmel már mindenki találkozott

A sorozat témája az emberkereskedelem, ezen belül a kényszerprostitúció, de későbbi részekben egy másik válfaja, a csicskáztatás is előkerül majd. „Nálunk Erdélyben nem csicskának hívjuk, hanem »szógának«, szigorúan l betű nélkül” – tette hozzá.

Személyes tapasztalata nem fűződik az emberkereskedelemhez: „De valójában mindenki elmondhatja magáról, aki nagyvárosban él, hogy látott ilyet, csak nem tudjuk, hogy azt látjuk.” Egyik fő inspirációja az egyetemi tanárjának, Felméri Cecíliának a 2012-es, Eladó remények című dokumentumfilmje volt, melyben kényszerprostitúción túljutott, védett házakban élő nők szerepelnek.

Hypewriter / fotó: Baski Sándor

Illetve 2014 magasságában volt egy ötlete egy dokumentumfilmhez, a prostitúció áldozatául esett kiskorú lányokról akart forgatni egy otthonban, de aztán ez a terve meghiúsult. „Ezek miatt kezdtem el agresszívan kutatni a téma után, és idővel megszületett ez a történet.

Rengeteg információt talált különböző szeretetszolgálatok és segítő szervezetek oldalán, Első kézből szerzett információkat, amikor a rendőr ismerőseit kérdezgette, illetve elbeszélgetett a Névtelen Utak két nagyon kedves kollégájával. Munk Veronika Kéjutca című könyvét is elolvasta az anyaggyűjtés során.

A koszon kívül más is ragadt rá

Besenyei Katalin 2014-ben végzett a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rendező szakirányán, és jó szívvel tekint vissza az egyetemi éveire. „Nagyszerű osztályom volt, akikkel mai napig szoros barátságban vagyunk, és voltak ott nagyszerű tanáraink is. Az elméleti felkészítésről csak szuperlatívuszokban tudok beszélni.

A gyakorlati oldala a filmkészítésnek már más kérdés” – tette hozzá. „De nem vagyok benne biztos, hogy akármilyen iskola fel tud készíteni egy sorozat megírására. Én sem rögtön, ahogy kiestem az egyetemről, láttam neki, hanem még évek teltek el magányos otthoni tanulással.” Szakkönyveket olvasott, az internetet bújta, és több forgatókönyvírói tanfolyamot is elvégzett. „Szépen lassan ragad az emberre elég dolog a koszon kívül is, és egyszer csak úgy érzi, hogy most már belevághat.

Besenyei Katalin a Hypewriteren / fotó: Baski Sándor

Az Angyaltrombiták a harmadik sorozatterve volt. Először egy sitcomot kezdtek el írni egy barátjával: „Nagyon szerettünk volna elhinni, hogy majd mi meg tudjuk csinálni a magyar sitcomot, de hál' Istennek még az elején rájöttünk, hogy erre mi sem vagyunk képesek.” Aztán egy kereskedelmi, félórás részekből álló dramedy sorozatban gondolkodott, de azt is maga kaszálta el.

Valamiért mindig túl hosszú és túl komplikált történeteket dobál fel az agyam” – indokolta, hogy miért sorozatokban gondolkodik. „Mindig volt egy kis problémám a rövidfilm műfajával, nehezen írtam meg hozzá a forgatókönyveket, mert rögtön egy sokkal nagyobb, burjánzóbb világ jelent meg előttem, amiben minden olyan szörnyen érdekesnek tűnik, és mindent meg akartam piszkálni benne egy kicsit.” Ezzel együtt nem zárja ki, hogy egyszer majd nagyjátékfilmet is akar majd készíteni.

Az Angyaltrombiták a Paprika Studios gyártásában készül, a producere Erdős Ákos. A nyáron leforgó pilot epizód premierje a következő Hypewriteren, ősszel lesz, ezt követően pedig az RTL Magyarország jóvoltából nagyközönség elé is kerül. A pilot függvényében dől el, hogy készítenek-e belőle teljes évadot.

címlapkép: Besenyei Katalin és Enyedi Ildikó a Hypewriter díjkiosztóján / fotó: Baski Sándor