Fiatal rendező néhányadik filmje - Köntörfalak
Bujdosó értékelte, hogy a nagyotmondás igénye idén nem jelent meg: "Ugyanolyan fontos kicsit mondani és jót mondani. A személyes, közvetlen filmek hangvétele nem terhelődött társadalmi mondanivalóval, megmaradtak azon a szinten, amit tudtak kezelni. Ilyen volt a Czukor Show, ami a rendező számára ismerős közegben maradt, vagy a Köntörfalak, ami egy este története, és a Vespa is a személyes dráma szintjén maradt. "Itt említeném a Kolorádó Kid-et is, mert bár történelmi film volt, de egy izgalmas ember izgalmas története, nem politikai tablót kaptuk." A nagyfilm idén a Bibliothéque Pascal volt, amely a Macerás ügyek és a Tamará-val együtt egy mesteri trilógia befejezése.
Negatívumok főleg a forgatókönyvírás területén jelentkeztek: "A Halálkeringő-be kellett volna egy dramaturg, aki a párbeszédeket rendbe tette volna, a Team Building pedig sehogyan sem állt össze, egy minden szempontból kiforratlan film került leforgatásra." Az [origo] kritikusa a Látogatás kapcsán kiemelte, hogy jelenleg is több thriller készül, így elképzelhető, hogy néhány év múlva a versenyprogram thrillerekkel lesz tele.
Alföldi Nóra pozitívabbnak érzékelte a szemlét, mint tavaly és tavalyelőtt, és szerinte erősebb volt a pezsgés, mert elléptünk egy globális film irányába, olyan filmeket készítünk, amelyek nemzetközi szinten is megállják a helyüket. Éppen ezért a Bunkerember volt a kirívó példa, ami pár éve még elfért volna a középesnek, idén viszont nagyon feltűnő volt az alacsony színvonala.
Egy ál-román létvízió: Bibliothéque Pascal
A hozzászólók közül Tamás Amaryllis a Szent Györgyi Albert életéről készült dokumentumfilmet emelte ki (Egy világfi Szegeden), mint ami játékfilmkészítésre is alkalmas lehet, ezen kívül Felméri Cecília Mátyás, mátyás című filmjét dícsérte. Tamásnak még Makk Károly filmje tetszett, az Így ahogy vagytok-at egyenesen váteszfilmnek tartja, és értetlenségének adott hangot, amiért nem került versenyprogramba. Gödrös Frigyes vetette fel a zsűrizés ellentmondásait: "Az a szempont, hogy mindenki kapjon valamit, mint karácsonykor." Gödrös szerint a Magyar Filmszemle inkább csak seregszemle legyen, és ehhez csatlakozva merült fel, hogy a közönség ne látogassa a szemlevetítéseket, csak a szakma számára legyen nyitott, mert "a magyar film minden puskaporát elsüti a szemlén, megszűnik a bemutatók izgalma, nem esemény egy új magyar film." Janisch Attila mutatott rá, hogy a díjazás és közönség nélkül a magyar filmek egyszerűen eltűnnek a kánonból, ezért nagyon nagy szükség van a szakmai értékelésre és a közönségre is. "Inkább a forgalmazóknak kéne magukba nézni, hogy mit tesznek meg az általuk forgalmazott magyar filmekért." Kocsis Tibor a külföldi sajtónak rendezett vetítések kapcsán panaszkodott dokumentumfilmek és a kisjátékfilmes mostoha helyzetéről - ugyanis a külföldi kritikusoknak, fesztiválválogatóknak nincs alkalma megismerkedni csak a játékfilmekkel.
Durst György szerintaz idei Filmszemle langyosságának oka a hagyományos dramaturgiához való visszatalálás lehet, ugyanakkor a román filmmel való folyamatos összehasonlítás kapcsán rámutatott, hogy a román filmeket a hazájukban is ugyanolyan mostohán kezelik a televíziók és a mozik egyaránt. Varga Balázs a trendekről beszélt: "A magyar film régen azért volt érdekes, mert Magyarország érdekes volt. Az a nagy kérdés, ha Magyarország már nem érdekes, akkor hogyan tud a magyar film mégis érdekes lenni. Úgy, hogy helyszínként nem Magyarországot mutatják be: Iszka utazása, Delta, Bibliothéque Pascal, vagy Dolina. Nem a topográfia az érdekes, hanem a misztikus definiálatlan terekkel dolgozó filmek, ezek a tipikus fesztiválfilmek, ezeket imádják külföldön. A kamaradrámákban (Szélcsend, Köntörfalak, Halálkeringő) pedig nem az az érdekes, hogy hol játszódik, hanem hogy egy emberi történet egy semleges a helyszínen. Ezért érdekes kontrapélda a dán vagy a román film, mert a nagyon karcos, konkrét dán és román realizmust mutatják be. A magyar film pedig ál-román filmként adja el magát, és amit a bukaresti kritikusok hiányolnak, pl. a nagy létvíziókat, azt a Bibliothéque Pascal-tól kapják meg."
Emberi történet egy semleges a helyszínen - Szélcsend
Szomjas György a Kolorádó Kid-ből a főszereplő a forrdalomhoz való lelki viszonyát hiányolta, Vágvölgyi szerint a Krassó-idézetként a börtönfalba vésett címer elégséges jelzése az érzelmi háttérnek, de nem a forradalom dicsőségéről szeretett volna beszélni, hanem a kádárizmus kumulatív árulásairól. Szomjas szerint túltengett a szleng a film nyelviségében, de Gödrös éppen a nyelvi közeg elemzését hiányolta a film kritikáiból.
Sas Tamás felszólalásában elmondta, hogy egy másik univerzumban érzi magát. "Finom kedves szavakkal dicsérjük egymást. Picit kéne arról beszélni, mert én úgy érzékelem, hogy a magyar film és a magyar filmipar óriási bajban van. Hogy milyen összegű köztartozások vannak, hogy producerek anyagilag, morálisan és emberileg tönkrementek, hogy a magyar film elvesztette a közönségét. Hogy nincsen a Magyar Filmszemlének megfelelő tér, hogy mit gondolunk arról, hogy az online filmkritika személyes hangvételű, mocskolodó írásokat jelentethet meg. Hogy lehet olyat írni egy Jancsó-filmről, hogy "Elbasztad, tata!" A totálisan alulfinanszírozott magyar filmet meg kell menteni, hogy megváltozott a világ, és más filmeket igényel a néző." Sas Tamás a Játékfilmszakosztály ülését a KISz-gyűlésekhez vagy BBS-ülések seggnyalásához hasonlította. "Nem vagyunk benne a nemzetközi filmes forgatagban, nem megyünk semmire ezekkel a filmekkel, amikről itt beszélünk." Bujdosó szerint a Jancsó beszédstílusához illő, szeretteljes megnyilvánulás volt az (egyébként az Index kritikájában megjelent) mondat, amelyet kontextusából kiemelve idéznek, holott egy érvelés erőteljes lezárása volt. (A szóbanforgó cikk.) Bujdosó és Sas szóváltásának részletes idézésétől most eltekintünk.
Hogy lehet olyat írni egy Jancsó-filmről, hogy "Elbasztad, tata!"
Sas Tamás ezen felül kérte, hogy a kritikusok hanyagolják az alpári hangnemet a filmekben megjelenő reklámok miatt, hiszen a cikkek elolvasásakor is számos tolakodó reklámon, hirdetésen, banneren kell átküzdeni magát az olvasónak, hogy a tartalomhoz jusson. Báron az általánosító beszédmodort kérte ki magának: tegyünk különbséget rendező és rendező, operatőr és operatőr, kritikus és kritikus között, az általánosító beszédmodor csak vádaskodást szül. Janisch Attila a magyar internetes fórumok ellen rohant ki, a POSZT válogatójaként a színházi világban nem találkozott a magyar filmes újságírásban uralkodó stílussal és gyűlölettel, pedig ott is vannak félresikerült munkák.
Banovich Tamás szerint a magyar filmgyártás háttere van teljesen lezüllve, a magyar filmesek kifizetetlensége mellett az utánpótlás hiányát érzi problémának. Grunwalsky válaszában elmondta, hogy a magyar utánpótlás bázisa a Mafilm lesz, de ez már a következő kuratórium feladata lesz. "Mindenhol elbocsátások vannak, a magyar filmipar az a terület, ahol mindig kell munkaerő."
Grunwalsky Ferenc szerint a szemle beteljesítette a színvonalát: "Hozott olyan embereket, akikből látom, hogy lehet valami." Grunwalsky a kritika kapcsán elmondta: "Ne mossuk össze a kritikát és azzal, hogy valaki elküld az anyámba. Elküldtek a picsába, és akkor mi van? Már nem vagyunk védett alkotók, meg kell találni az ehhez megfelelő magatartást."
