Mindenki fel van dobva, hogy együtt lehet a szakma, mégis némi üröm vegyül az örömbe. A nagyközönség ugyanis alig találkozik a műfaj legújabb alkotásaival, még az itt készülő külföldi sorozatokat sem igen látni a hazai tévékben. Reisenbüchler Sándorral, Varga Csabával, Gyulai Líviusszal és Jankovics Marcellal beszélgettünk.

Létkérdése minden szakmának a konferencia – beszélgetés Varga Csabával

Négy filmmel képviseltette magát a fesztiválon rövidfilmtől a tévéfilmig a Varga Stúdió. Varga Csaba a stúdió művészeti vezetője kísérleti filmjéért kategóriadíjat kapott. A rendező nagyon örült a fesztiválnak, de továbbra is gondnak tartja a magyar animáció szakmai tudásának minőségét. folytatás

Esti mesét szeretnék csinálni – beszélgetés Gyulai Líviusszal

Gyulai Líviusz két filmjét hozta el, amelyekkel elnyerte a Filmkritikusok díját. Gyulai a Pannónia Grácia csoportjának alkotója, Jómadarak című sorozata jelenleg is fut a televízióban. Mint fogalmazott, úgy néz ki már csak a fesztiváloknak csinál filmeket, pedig az alkotókedve még megvan, és szívesen ellátná újra esti mesékkel a televíziót. folytatás

Tanulni vágyom – beszélgetés Reisenbüchler Sándorral

Visszavonul a filmkészítéstől Reisenbüchler Sándor, aki utolsó filmjét, A fény pillanatát a fesztiválon mutatták be először. A rendező elégedett tizennyolc filmből álló életművével, amit tudatosan épített föl, a jövőben tanulni és meditálni vágyik. folytatás

Egyik szemem sír, a másik nevet – beszélgetés Jankovics Marcellel

60. születésnapját ünnepli, 5 millió forintos díjat nyert, elbocsátották az NKA elnöki posztjától és csőd szélére került az irányítása alatt lévő Pannóniafilm kft. Jankovics Marcell mégsem szomorú, reménykedik a Pannónia felélesztésében, és örül, hogy a gyerekek az ő filmjét tartották a legjobbnak. folytatás