Mindent összevetve, a Magyar vándor zenéje minőségi kommersz, bőven a Valami Amerika szintje fölé pozícionálható anyag. Ugyanazon vállalás mentén fogant, mint az Apám beájulna!, de a korábban tárgyalt lemezzel szemben Hrutka Róber és társai sem süketnek, sem hülyének nem nézték azt a bizonyos „közönséget”, és nem akarták megspórolni az érdemi munkát. Bizonyos vagyok benne, hogy az úgynevezett „közönség” értékelni fogja ezt a gesztust, miként az is borítékolható, hogy a magyar popzenéért kevéssé rajongó arcok sem fognak kiszaladni a világból, ha véletlenül összetalálkoznak a lemezről kimásolt tételekkel – mert ezeket a dalokat bizony sokat fogják pörgetni a kereskedelmi rádiók.