Mozis családba született Berettyóújfalun 1925-ben, 19 évesen a háború utolsó évében kezdett a Hunnia Filmgyárban Manninger János asszisztenseként dolgozni. 1950-ben diplomázott és „23 évesen már betiltott első filmes, Úttörők című (eltűnt) munkája ugyanis nem elég „sematikus” – írtuk róla portrénkban. Interjúnkban az egykori legendás Filmgyárról is kérdeztük, ahol szó szoros értelmében, mint egy üzemben, ötéves tervekkel előkészített, a pártközpontból irányított filmtermelés zajlott. A fiatal Makk Károly egy évig volt eltiltva a rendezéstől, diplomafilmjét találták elfogadhatatlannak, ekkoriban a Dunakanyarban traktort vezetett, visszatekintve szép emlékek kötik ehhez az időszakhoz is: „Én a traktorállomás után úgy jöttem vissza a Filmgyárba, hogy Máriássy Félixnek szívproblémája volt, és egy termelési filmet kellett befejeznem helyette, a Kiss Katalin házasságát. Az egészet egy tündéri marhaságnak tekintettem, és örültem, hogy ott lehetek első asszisztensként. Öt évig jöttem-mentem így, a Liliomfi megrendezéséig. Kovács András vezette a központi dramaturgiát, csupa komoly szakember volt ott, például Bacsó Péter, Fehér Imre, egy-két szilenciumos meghúzódó író. A pártközpont megadta a témákat, hogy mezőgazdaság, ipar, vígjáték, operett, de az nem volt baj, ha valakinek volt egy ötlete is, hogy milyen filmeket lehetne ezekből csinálni.”- nyilatkozta a Filmhunak.
Makk Károly interjút ad a Filmhunak (fotó: Valuska Gábor)
"Az ötvenes évek elején Fábri Zoltán (Életjel) és Várkonyi Zoltán (Simon Menyhért születése) veszi maga mellé társrendezőnek, ez sokat elmond akkori szakmai imidzséről. 1954-ben azután igazi első filmjével, a Liliomfival - ezzel az üde biedermeier Tévedések vígjátékával -, melyben Darvas Iván másfél órára milliókkal felejteti el, hogy hol is élnek, kisebb érzületi forradalmat idéz elő a forradalom felé sodródó országban.” – írtuk róla korábban, majd folytattuk: „Az ötvenes években készült munkái Makk Károlyt gyorsan az élvonalba emelik, Fábri Zoltán, Máriássy Félix, Várkonyi Zoltán mellé. Már 55-ben igazi filmrendező-sztár, aki azt is megengedheti magának, hogy személyesen kérjen lakást Rákositól.”
Az ötvenes évek végén készült egyik legnagyszerűbb filmje, a Ház a sziklák alatt, benne a magyar filmtörténet valószínűleg legjobban megrendezett gyilkosságával. Egyike azon nagyon kevés magyar filmnek, amely neorealista stílusban készült, igazi revelációt jelentett az ötvenes évek sematizmusa után. Portrénkban így írtunk az alkotásról: „Egy Balaton-felvidéki parasztemberről szól (Görbe János), akinek, miután hazajön a háborúból, az új világban nem sikerül az újrakezdés. Pedig a sors elhalt felesége helyett egy gyönyörű új asszonnyal is megajándékozza (Bara Margit). Ám Ferenc féltékeny, púpos sógornője, Tera (Psota Irén nagyszerű alakítása), aki Ferencet a front után visszahozza az életbe, s maga is szívesen feleségül menne sógorához, pokollá teszi mindhármuk életét. A Ház a sziklák alatt súlyos neorealista melodráma - a sematizmus évei után nagyszerű élő karakterekkel, újszerű realisztikus, természet közeli képekkel -, Illés György egyik legszebb munkája, tanítani valóan briliáns cselekményszervezéssel, feszültségadagolással. A legmeglepőbb, s ez Makk néhány fontos későbbi filmjére is jellemző (Szerelem, Macskajáték, Egymásranézve) hogy a politikummal átitatott korszak itt csak háttérderengés. A Ház a sziklák alatt a jellemek drámája, melyben a tragédia az életutak lehetetlen kereszteződéséből fakad, nem a történelem, ne adj’ isten az ideológiai széljárások következménye. 58-ban ezzel a filmmel Makk egyszerűen visszaadja a saját sors rangját, még ha az a sors ebben a történetben tragédiába torkollik is.”- olvasható portrénkban.
Makk Károly legnagyobb sikerét mégis az 1971-ben bemutatott Szerelemnek köszönheti, a magyar filmtörténet egyik legcsodálatosabb szerelmes filmjének, amely azonnal világsiker lett, Cannesban elnyerte a zsűri rendezői különdíját. Ez a pillanat különleges a pályáján, mert „ezúttal volt ereje és kitartása átnyomni tervét a Szerelem alapnovelláit író, kétkedő Déry Tiboron, s a berzenkedő politikán egyaránt. S hogy találkozott közben a zseniális Tóth Jánossal, aki - miután ma sem ismert körülmények között kipenderítettek szerelmetes szellemi gyermeke, a Szindbád munkálataiból, minden ambíciójával Makk filmtervei mellé állt. Makk hajlékony, rugalmas „ősmozista” szellemi alkata egy film erejéig mégiscsak beoltódott a radikális, formabontó modernista, újhullámos attitűddel.”- írtuk róla portrénkban. Bikácsy Gergely a Filmhun így ír a filmről: „A Szerelem azért a legszebb és legigazabb magyar filmek egyike, mert nagy ívben fütyül a történelem „igazságaira”: inkább az emberek és a tárgyak, emlékek sokkal erősebb igazsága érdekli.”
Törőcsik Mari, Makk Károly, Darvas Lili, 1971. Cannes (fotó: MTI/AP)
A Szerelem átütő sikerét nem sikerül megújráznia, pedig az Örkény István által megírt, a szép Szkalla-lányok történetét feldolgozó Macskajáték (1974) heroikus küzdelmek árán készült el, több mint két évig forgatták, ami a rendező számára nyolc-tíz évnek tűnt. Az eredmény egy gyönyörű film, világsiker, Oscar-jelölés. „A következő évtized Makk pályáján kevesebb sikert hoz – olvashatjuk portrénkban: Jól indul ugyan, mert az Egymásra nézve komoly hullámokat ver - Cannes-ban elnyeri a zsűri díját -, s az akkoriban szinte szériában készülő, ötvenes éveket bíráló filmek között (Angi Vera, A ménesgazda, Napló gyermekeimnek, Laura) kétség kívül különleges helye van. A Kádár-rendszer szétesése azonban Makkot az évtized második felében csak egy nagyon gyenge koprodukciós vígjátékra (Játszani kell,1984) ismét Tóth Jánossal egy izgalmas témájú, de hamvába holt művészfilmre (Az utolsó kézirat,1987) és egy elhibázott „56-os filmre” (Magyar rekviem, 1990) ihleti.”
Egyik legutolsó fontos munkája az angol produkcióban forgatott A játékos, (1997) Dosztojevszkij azonos című regényéből. Makk Károly az utóbbi években újra aktív, producerként, művészeti tanácsadóként részt vesz a magyar filmes közéletben, véleménye ma is megkerülhetetlen a pályatársak számára. Legutóbb életrajzi könyvével hívta fel magára a figyelmet, a hosszú évekig készült mű újra dramaturgiai zsenialitását idézi, olvasása közben egy sodró filmben érezhetjük magunkat.
Tavasszal megjelent interjúnkban beavatott minket a tavaly kiadott kötet előkészületeibe, kulisszatitkaiba, mesélt az emlékezés varázslatos játékáról: „Szerintem az agyműködésnek van valamilyen trükkje, amitől izgalomba jön és adakozni kezd, szinte diktál. Nevek, évszámok, történetek jönnek, hogy ki volt a világosító, hogy ki dolgozott a dramaturgián, a külföldi sztoriknál is a banda fele rögtön az eszembe jutott, egész hihetetlen volt. Amit Aczélról írok, azt is szinte szóról-szóra idéztem fel. Persze ezek nagyon erős történetek. És minél részletesebben kezdtem írni, annál vizuálisabb lett a szöveg. Különösen a fénnyel szerettem játszani, hogy mi látszik például a Gerbaud teraszán az ablakban.”
Boldog születésnapot kívánunk!
