Martina Gedeck: Az a dolgom, hogy azonosuljak

Film.hu: Két legutóbbi szerepében Ulrike Meinhofot és Clara Schumannt keltette életre. Valós figuráknál mi a módszere arra, hogy hitelesen adja vissza az egyéniségüket?

Martina Gedeck: Megnézem a szóban forgó személlyel készült interjúkat, elolvasom az írásait. Az a dolgom, hogy azonosuljak a szereppel, nem az, hogy a saját olvasatomat nyújtsam a nézőknek. Nem akarom befolyásolni őket, meghagyom nekik az interpretáció lehetőségét. Döntse el a néző, mit gondol az általam megformált karakterről.

Ulrike Meinhof esetében az volt nehéz, hogy bármilyen irányba viszem a jellemábrázolást, valakit megbántok vele. Németországban máig sokan imádják, de akik nem kedvelték, azok is jól emlékeznek rá, milyen magával ragadó karakter volt. Nem sokat tudtam róla, tíz éve egy rövid dokumentumfilmben láttam először beszélni. Clara Schumannál természetesen csupán írásos feljegyzésekre támaszkodhattam. Érdekes egybeesés, hogy a rendezőnő, aki azt a tíz perces filmet rendezte Ulrikéről, nem más, mint Helma Sanders-Brahms, a Clara alkotója! És most itt vagyunk, dolgom lett a rendezővel és az interjúalanyával is. (Clarát eredetileg Isabelle Huppert játszotta volna, ám amikor visszalépett, Gedeck ugrott be helyette. Négy hét alatt betanulta a szerepet – K.L.)

Döntse el a néző, mit gondol az általam megformált karakterről (Részlet A Baader Meinhof csoport-ból)

CSODAGYEREK, CSODANŐ

Film.hu: Clara Schumann iránt (1819-1896) a 19. század két zeneszerző nagysága, Robert Schumann és az ifjú Johannes Brahms táplált gyengéd érzelmeket. Ebben a filmben is különleges egyéniséget kellett megformálnia.

M.G.: Rendkívül intelligens asszony volt, virtuóz zongoraművész és komponista, kiváló zenei ízléssel bírt. Rendhagyó az életútja is. Hamar fel kellett nőnie, már gyerekként zongorázott koncerteken. Kilenc éves korától gyakorlatilag színházakban töltötte az életét, évente kétszázötven előadást adott! Nyolc gyermek anyja. Két otthona volt, a másik a pódium. A film Robert és Clara Schumann történetének két utolsó boldog évét dolgozza fel, mielőtt Robert szanatóriumba kerül, ahol aztán két esztendő múlva meghal. Két gyönyörű, ám nehéz évről van szó.

Clara személyiségének mindkét aspektusát ki kellett domborítani, ezek időnként összeütközésbe kerülnek benne, és kételyeket ébresztenek önmagával kapcsolatban. Amikor Roberttel van, életteli, energikus személyiség. Művészi inspirációt is kap tőle. De a férfi alkoholizmusa, gyógyszerfüggősége, majd elhatalmasodó kedélybetegsége rányomják bélyegüket házasságukra. Kapcsolata a nála tizennégy évvel fiatalabb Brahms-szal inkább a passzív oldalát hozza ki belőle. (A rendezőnő Brahms távoli leszármazottja – K.L.)

Clara személyiségének mindkét aspektusát ki kellett domborítani (Részlet a Clara című filmből)

Film.hu:Élethűen zongorázik a filmben.

M.G.: Nem tudok játszani rajta, csak a mozdulatokat utánzom. De nem éppen kis zeneműveket kellett imígyen imitálnom a nagy szimfonikus zenekar előtt. Egy zongoraművész biztos könnyen megállapítja, hogy nem „igaziból” játszom. Sanders-Brahmsban azt szeretem, hogy nagyon precízen dolgozik. Már-már kézműves gondossággal alkotja meg a képsorait, látvány és játék együttesét.

NÉMETSÉG

Film.hu:A 60-as, 70-es években nőtt fel. Az önt megelőző generációból sokan panaszkodnak arra, hogy a világháború erkölcsi terhe ránehezedett a fiatalságukra. Maguknak már könnyebb volt ezt feldolgozni?

M. G.: Mi is zord, szigorú társadalomban éltünk, nem egy nyitott, rugalmas demokráciában. Konzervativizmus és merevség uralkodott mindenütt. Szüleink generációjában élt egyfajta kevélység: úgy gondolták, náluk van az igazság. A háborúról nem beszéltek, és velünk sem folytattak semmiféle párbeszédet. Tudomást sem vettek a nemzedékünkről, nem akartak politizálni, vagy bármilyen formában együttműködni velünk. Bármit tettünk, az nem hatotta meg őket. Merthogy ők annyi hányattatáson mentek keresztül, a mi életünk eseményei szerintük nem ért fel azzal. A lekicsinylés tovább erősítette a dühünket.

Olyan légkörben nőttem föl, ahol muszáj volt kimagaslónak lenni (Részlet A mások életé-ből)

Film.hu:Ön is ilyen harcos hévvel indult a pályán?

M.G.: Fiatalon kezdtem játszani (tizenegy évesen már egy gyerekeknek szóló tévésorozatban szerepelt – K.L.) 1970-ben költöztünk Berlinbe. A fiatalok akkoriban meg akarták mutatni a szüleiknek, ők is tudnak fegyverrel valami nagy ügyet szolgálni. Olyan légkörben nőttem föl, ahol muszáj volt kimagaslónak lenni. De nem önös célból, azzal, hogy híressé válunk, vagy egy rakás pénzt keresünk, hanem úgy, hogy kiteljesítünk valami nálánál nagyobb eszményt. A fiataloknak fel kellett adniuk magukat egy ügy érdekében, hogy komolyan vegyék őket, különben rájuk se hederítettek. Ez a mentalitás megegyezik a Harmadik Birodaloméval. Kamaszként nekem annyiban volt könnyebb, hogy a családom nem politizált sokat. A szüleim a művészet felé tereltek engem. Ezért lettem színész, és nem politikus.