Holnap indul a 'La Biennale di Venezia 59. Mostra Internazionale d’Arte Cinematografica' azaz a Velencei Filmfesztivál. Salma Hayek jutalomjátékával, a festőnő és életművész Frida Kahlo életéről szóló filmmel nyit a versenyszekció. A négy szekcióban közel 130 filmet vetítenek (két magyar résztvevővel), ehhez jön még a versenyen kívüli csemegézés, Antonioni retrospekív és egyebek. Karlovy Vary után a filmhu Velencéből is tudósít, augusztus 29-től.

Az új elnökkel a fesztivál helyzete nem is olyan tragikus

Augusztus 1-én kellett új embert találni a leköszönő fesztiváligazgató, Alberto Barbera helyére. Több sikertelen próbálkozás után (először Martin Scorsesét keresték meg), az elnökség végül Moritz de Hadeln-t, a Berlini Fesztivál főszervezői posztjáról tavaly távozó "hivatásos filmfesztivál igazgatót" (Nyon Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, Locarnoi Filmfesztivál, Berlini Filmfesztivál) nyerte meg a fontos szerepre. De Hadeln 33 éves fesztiválszervezői tapasztalatára nagy szükség volt, hiszen februárban még sokan tragikusként jellemezték a helyzetet.

Úgy tűnik a 62 éves svájci származású úrnak mégiscsak sikerült véghezvinnie a csodát: augusztus 29-én kezdetét veheti az 59. Mostra, mely a velencei jelleg megőrzése mellett kicsit "berliniesnek" ígérkezik. Sokan támadták az elnökséget a döntésért, mondván, de Hadeln nem képviseli megfelelő mértékben az olasz filmet, ám az új főnök válasza után – "imádom az olasz filmeket" – az elégedetlenkedő hangok is elcsendesedtek. A szekciókban amúgy főként európai, ázsiai, közel-keleti és észak-amerikai filmek dominálnak. A napjainkban ismét fénykorát élő latin-amerikai – a brazil és az argentin – filmművészetnek idén nem jut szerep Velencében.

Az illusztris sztárok között lesz Sophia Loren is, aki rendező fiát kíséri

Olyan illusztris sztárokat várnak Velencébe a versenyen kívüli szekcióba, mint Harrison Ford (aki új tengeralattjárós drámájával érkezik: K19 – The Widowmaker), Tom Hanks (aki az Amerikai szépség rendezőjének, Sam Mendesnek új filmjében játszik Paul Newman oldalán), Anjelica Huston (aki Clint Eastwood új thrillerjében, a Blood Workben látható). A hírek szerint Catherine Deneuve szintén a Lidó vendége lesz az idén.

Ugyancsak versenyen kívüli szenzáció Sophia Loren érkezése, aki húszévi távollét után tér vissza hazája legnagyobb filmfesztiváljára. A díva néhány éve életműdíjat kapott a Mostrán, ám akkoriban kórházban tartózkodott, s Carlo Ponti volt kénytelen átvenni a rangos elismerést. Idén fiát kíséri Velencébe a rendezői bemutatkozása alkalmából.

Julianne Moore is ellátogat a Lidóra, Todd Haynes (Poison; Safe) Távol a mennyországtól című versenyprogramban szereplő filmjének a sztárja várhatóan a premierre érkezik..

Párhuzamosan két versenyprogram fut, az első a Venezia 59

Barbera - a nagy előd - egyik legfontosabb kezdeményezését, hogy párhuzamosan két versenyprogram fut a fesztiválon, de Hadeln is tiszteletben tartotta.

Az idén a két program jellegében is különbözni fog egymástól, az egyik Controcorrente, a másik Venezia 59 néven fut. Ez utóbbi a filmnyelv tekintetében inkább klasszikus stílusban készült alkotásokat tartalmazza, köztük a német–francia–spanyol–olasz– svéd koprodukcióban forgatott A medve csókját Sergej Bodrovtól (A kaukázusi fogoly), a Babákat Takeshi Kitanótól (Tűzvirágok, Kikujiro nyara), a Julia hazatért a lengyel származású, Franciaországban élő Agnieszka Hollandtól (Teljes napfogyatkozás), a Piszkos kis ügyeket Stephen Frearstől, (Az én szép kis mosodám, Veszedelmes viszonyok).

A 21 film közé beválasztották még Ôrültek házát az évek óta francia állampolgárságú Andrej Koncsalovszkijtól, Férfi a vonatont Patrice Leconte-tól, A Magdaléna nővéreket Peter Mullantól, a Polip című sorozatban Cattani felügyelőt alakító Michele Placido legújabb művét, a A kaland, amit szerelemnek hívnak című- és a német Dorris Dörrie Meztelen című filmjét.

A Venezia 59. programcsoportnak lesz egy rövidfilmes szekciója, amelyben Péterffy Zsófia Kalózok szeretőjecímű animációs filmje is részt vesz, nyolcadmagával.

Hollywood újdonságai a versenyen kívüli szekcióban mutatkoznak be

Lesz egy versenyen kívüli szekció is: Itt vetítik többek között Clint Eastwood (Blood Work) és John Malkovich új filmjét, továbbá két szkeccsfilmet: az első címe Ten Minutes Older: The Cello és Bernardo Bertolucci, Claire Denis, Mike Figgis, Jean-Luc Godard, Jirí Menzel, Michael Radford, Volker Schlöndorff és Szabó István jegyzik. A másik film címe 11'09"01, September 11, a közreműködő rendezők pedig Youssef Chahine, Amos Gitai, Shohei Imamura, Alejandro Inarritu, Claude Lelouch, Ken Loach, Samira Makhmalbaf, Mira Nair, Idrissa Ouedraogo, Sean Penn, és Danis Tanovic.

Versenyen kívül mutatják be Hollywood újdonságait is. A Velencében játszódó A tehetséges Mr. Ripley folytatását, a Ripley játszmáját, amely a főhőséről öt könyvet is író Patricia Highsmith regényén alapul. A főszerepeket John Malkovich és Dougray Scott játsszák.

Árral szemben a független filmesek - a második versenyprogram

A másik nagyjátékfilmes program neve Controcorrente, azaz 'Árral szemben', ide - a Titanic fesztivál 'Hullámtörők' blokkjához hasonlóan - a kísérletező, filmnyelvi újításokkal próbálkozó filmek kerültek, szám szerint 18. Nem véletlen, hogy itt sokkal kevesebb a nagy név, árral szemben úszni nem lehet túl sokáig a mai filmes világban, a rendezők vagy változtatni tudnak az áramlás irányán és klasszikusokká válnak, vagy megfulladnak.

Talán Arturo Ripstein (Az ezredes úrnak nincs aki írjon) neve csenghet ismerősen na és persze Steven Soderberghé, aki az Oscar esők és a mainstream vonalas legutóbbi filmek (, Erin Brokovich, Traffic) után lehet, hogy ismét függetlenre veszi a figurát új vígjátékával, melynek címe Full Frontal és csak egy "megasztár" játszik benne: Julia Roberts.

Versenytársa lesz a svéd Lukas Moodysson, a mexikói Arturo Ripstein, az olasz Sergio Rubini és a Kölykök című filmmel botrányt kavart Larry Clark, Amerika tinédzsereinek krónikása, aki a Ken Parkban most a kaliforniai szörfösökre irányítja kameráját.

Még egy versenyprogram szekciót tartalmaz az idei program, melynek neve New Territories és rengeteg alszekcióra bomlik. Ide válogatták be Buvári Tamás Posztkatonáját is, mely Péterffy filmje mellett a másik magyar résztvevője a fesztiválnak.

Ha valakinek ez nem lenne elég, hét - neves olasz filmkritikus által kiválasztott - elsőfilmet is levetítenek a Mostrán, a Nemzetközi Filmkritikus Hét nevű rendezvény keretében, mely karöltve zajlik a fesztivállal, és a hét új filmen kívül Cesare Zavattini szellemiségének felélesztésében vállal oroszlánrészt.

Életműdíjat kap Dino Risi rendező, és retrospektív sorozatban emlékeznek meg Michelangelo Antonioniról a Cinecitta közreműködésével: a rendező közelgő kilencvenedik születésnapja alkalmából minden munkáját levetítik, megtoldva az Antonioniról készült dokumentumfilmekkel, élen a Túl a felhőkön forgatása alatt a rendező felesége által készített Fare un film è per me vivere (A filmkészítés nekem az élet) című legendás filmmel.

"Imádom az olasz filmeket" - Moritz de Hadeln

Először lesz látható a Kaland, Mediaset-Cinema Forever és a Scuola Nazionale di Cinema-Cineteca Nazionale által felújított változata. A Cinecitta Holding szívén viseli az olasz filmművészet kiemelkedő alkotásainak ügyét, a Vörös sivatag és a Kaland után szeretnék, ha a többi Antonioni klasszikus is sorra kerülne, ugyanis, kiderült, hogy a negatív kópiák katasztrofális állapotban vannak.

Felice Laudado, a Cinecitta Holding elnöke, a vetítéssel szeretné felhívni az érintettek figyelmét arra, hogy Antonioni filmjei mellett a Bertolucci és Fellini filmek negatívjai is nagy veszélyben vannak. Mivel a Cinecitta Holding egyedül nem győzi a sürgős felújítási munkálatokat, partnereket keres az olasz filmművészeti örökség megmentésére. A programból jól látszik, hogy de Hadeln és Franco Bernabé elnök nagyon ügyelt a fesztivál olasz jellegének megőrzésére, most már csak a díjaknál kell vigyázni.

A versenyszekciót értékelő zsűriben – amelynek először vonták hatáskörébe a rövidfilmek díjait is – szerepel az olasz színésznő, Francesca Neri (Hannibal), a Szelíd motorosok és a Szellemírtók magyar származású operatőre, Kovács László, az orosz költő, Jevgenyij Jevtusenko, továbbá Wenders és Loach producere, Uli Felsberg. A zsűri elnöke Gong Li kínai színésznő (Isten veled, ágyasom). A díjakat a záró gálaesten szeptember 8-án adják át.

A fesztivál hivatalos honlapját itt találod.

Szöveg - Béres Dániel
és Gőzsy Kati