Említetted egy interjúban, hogy gyerekként a szülővárosodban sokat hallottad, hogy a NATO bombázórepülői elhúznak felettetek. Ezt hogyan élted meg?

Félelmetes élményként maradt meg bennem. Amikor a furcsa, rémisztő hangokat hallottam az égből, mindig azt éreztem, hogy kell találnom egy menedéket, búvóhelyet. Ezt az élményt gyerekként összekapcsoltam a Robin Hood-filmmel, amiben a szereplők a föld alatt éltek. A húgommal elképzeltük, hogy bunkereket kell építenünk és csapdákat kell állítanunk a föld alatt. Mivel ezt nem tudtuk megvalósítani, végül inkább megtanultunk nagyon jól fára mászni.

 
Mészáros Blanka a Sárkányok Kabul felett forgatásán
(fotó: Szupermodern Stúdió)


Később hogyan változott a viszonyod a katonaság világához?

A mai napig úgy gondolom, hogy a katonaság egy nagyon maszkulin világ. Szükség van olyan emberekre, akik megvédik az országot, ha úgy hozza a helyzet. Nekik ez a szakmájuk. Minden embernek van küldetése. Az én küldetésem a színház és a filmezés, a katonáké pedig az, hogy emberéleteket mentenek.

Dyga Zsombor azt mondta, hogy a forgatókönyv elolvasása után azonnal tudta, kik azok a színészek, akiket be szeretne hívni castingra. Hogyan emlékszel vissza a kiválasztási folyamatra?

Már jól ismertük egymást, amikor felkért a szerepre, mert korábban többször is jártam nála castingon egy másik filmterve kapcsán, de végül az a produkció nem valósult meg, mert nem kapott rá támogatást. Tudta, hogy hozzám milyen szerepek állnak közel, én pedig már nagyon szerettem volna vele dolgozni, úgyhogy ez egy nagyon szerencsés találkozás volt mindkettőnk számára.

Mi volt az első benyomásod, amikor elolvastad a forgatókönyvet?

Azt gondoltam, hogy ez a film nagyon mélyre fog vinni. Rendkívül félelmetes volt, de mégis vonzott, hogy kipróbáljam magam egy ilyen kiszolgáltatott helyzetben. Tudtam, hogy ebben a filmben nem elég az a tudás, aminek birtokában vagyok, mert olyan helyzetekben kell kipróbálnom magam, amilyeneket álmomban sem tapasztaltam.

A forgatás előtt beleástátok magatokat a Sámán Pajzs katonai mentőakció történetébe?

Miután elolvastam a forgatókönyvet és igent mondtam a felkérésre Zsombornak, fontos volt, hogy valamennyivel többet tudjak erről az akcióról, de csak egy bizonyos szintig. Színészileg nem feltétlenül az segíti a játékomat, ha sokkal jobban megismerem a mentőakció valódi történetét.


Mészáros Blanka és Lakatos Klarissza a Sárkányok Kabul felett című filmben
(Fotó: Szupermodern Stúdió)


Beszéltetek szakértőkkel, hogy megtudjátok, hogyan mozog és viselkedik egy hivatásos katona egy bevetésen?

Nóri és Gábor (Trokán Nóra és Jászberényi Gábor – a szerk.) igen. Épületharcászati kiképzésen és fizikai felkészítésen is részt vettek a forgatást megelőzően. Én csak a forgatáson hordtam először kevlárt. Borzasztó nehéz volt. Az volt az első gondolatom, hogy egy ilyen mellényben nem szívesen csinálnám végig az El Camino-t.

Egy katonaorvost játszol. Egy interjúban említetted, hogy gyerekként orvos is szerettél volna lenni. Ez segített benne, hogy könnyebben azonosulj a karakterrel, akit alakítasz?

Igen, biztosan. Még most is nagyon érdekel az orvosi hivatás. Ha másik szakmát kéne választanom, szívesen dolgoznék orvosként. Az iskolában nagyon jó voltam biológiából, mindig nagyon érdekelt a fizika és a kémia. Fel is vettek volna az orvosi egyetemre, de végül az SZFE-re jelentkeztem.

Van közös metszéspont a színészeteben és az orvosi hivatásban, ami téged mindkettőben megmozgat?

Mindkét munka során nagyon fontos a teherbíróképesség és a szakmai eltökéltség, valamint a gyógyítás. Hiszek benne, hogy mi, színészek, a játékunkkal képesek vagyunk gyógyítani a közönséget.

Magadat is képes vagy gyógyítani?

Igen, úgy gondolom, hogy ez oda-vissza működik. Minél nagyobb szerepet kap egy történetben az önreflexió és az emberismeret, én is annál közelebb kerülök magamhoz, és annál jobban tudom, hogyan gyógyítsam magam.

Dyga Zsombor azt mondta a sajtótájékoztatón, hogy a konstans embertelenség állapotát akarta megteremteni a filmben. Nagyon nyomasztó érzés volt a Sárkányok Kabul felett kulisszájában létezni?

Igen. A repülőtérre vezető folyosóban játszódó jelenetek kritikusak voltak. Negyven fok volt árnyékban. Négyszáz ember között mozogtunk a forróságban, benzinfüstben, miközben három kamera követte a mozgásunkat és angolul beszéltem a kislányt alakító szereplőhöz. Az egy nagyon nehéz nap volt.


Mészáros Blanka és Lakatos Klarissza
a Sárkányok Kabul felett című film forgatásán (Fotó: Szupermodern Stúdió)


Jászberényi Gáborral sok közös jelenetetek volt. Milyen volt vele együtt dolgozni?

Fantasztikus. Nagyon jól tudunk egymásból építkezni. Megtaláltuk a helyünket a visszatérő flashback-ekben. A filmben nem volt rá idő részletesen felépíteni, hogy hogyan kapcsolódik egymáshoz a két karakter, ezért sokszor csak sejtettük a nézővel, hogy egy-egy mondat, tekintet vagy sóhaj mögött mi húzódhat meg. Gábor ebben is nagyszerű partner volt.

A Semmelweis után ez a második nagyköltségvetésű produkció, amiben szerepelsz. Miben más egy színész számára egy ilyen filmben dolgozni, mint egy low budget alkotásban?

Leginkább az apparátus más. Egy magasabb költségvetésű alkotás esetén külön transzfer viszi és hozza a színészeket, és nem én vezetek le a helyszínre a motorommal. Nagyon kényelmes, ha éjszaka egy nehéz forgatási nap után hazavisznek, ahogy az is, ha nem a saját ruháimban kell játszanom. A filmes felfogásban és a napi munkabeosztásban nincs különbség a nagyobb és a kisebb produkciók között. Olyan szempontból könnyebb a munkám egy ilyen filmben, hogy úgy érzem, jobban vigyáznak rám, nagyobb csapat áll mögöttem, ha esetleg váratlan helyzet adódna. Egy kisebb produkcióban egy ember általában több munkakört egyszerre végez, így a fókusz sokkal megosztottabb. De a végeredményen nem látszik a háttérmunka. Vagy jó a film vagy nem, sikerült elmesélni, behúzni a nézőket vagy nem. Ez nem pénz kérdése.

Mi okozta a legnagyobb kihívást a forgatás során?

Akkor lettem édesanya, amikor elkezdtük forgatni a filmet. Egyszerre kellett teljesítenem 12-12 órában színészként és egy tízhónapos gyerek édesanyjaként. Magabiztosnak és felkészültnek kellett lennem minden forgatási napon. Úgy érzem, hogy sikerült. Nagyon érdekes volt egyszerre jelen lenni ebben a két nagyon különböző állapotban.

Dyga Zsomborral milyen volt együtt dolgozni?

Szerettem a közös munkát. Nagyon érthetőek voltak az instrukciói és hozzá tudott szólni a játékomhoz. Remélem, hogy fogunk még együtt dolgozni.

 


A
Sárkányok Kabul felett november 20. óta látható a mozikban a Fórum Hungary forgalmazásában.

Címlapon: Mészáros Blanka és Lakatos Klarissza a Sárkányok Kabul felett című filmben. Fotó: Szupermodern Stúdió