Nos, ebbe a langyosvízbe tenyerelt bele a rendszerváltás, amely néhány évig nagy pezsgést hozott és több új arcot. Ekkor már nem számított se iskola, se papír, jöttek a szabad sajtóba szépreményű amatőrök is. A kereskedelmi tévék pedig végképp feloldottak mindenféle korlátot és gátlást. Mert hát nézzünk a tükörbe, nem a valóságshow-k idején szabadult el a pokol, korábban is képernyőre kerültek már olyanok és nem csak a kereskedelmi tévékben, akik se beszélni, se kérdezni nem tudtak, de szépek voltak és fiatalok."

"Azt senki sem vitatja, hogy igazi médiasztárokra szükség van. Nem igaz, hogy "mindenki, aki része a médiacirkusznak, tettestárs ennek a szörnyű állapotnak az előidézésében". Mert hát a magyar médiában se minden gagyi és hazug, s aki próbál kitörni, mást csinálni, az nem felelhet az egész cirkuszért. Én egyébként bírom a médiasztárokat, csak kevesen vannak, akik hagyják magukat szeretni, s ez a könyv egyébként sem róluk szól."

Dalia László könyve a Miért nem bírjuk...? című sorozat rokona. Mégis különbözik tőle. Ő is görbe tükröt tart a bemutatott szakma elé - de jóval kritikusabbat. Ír a jelenségről - ám sokkal konkrétabb a neveket, eseteket illetően. Ó tényleg nem imádja az önjelölt sztárokat.

Kiadó: PANNONICA KIADÓ KFT.
Kiadás éve: 2003

Szívesen elolvasnád olcsóbban? - Klikkelj ide: Bookline.hu