Bucsi Réka

Magamnak azt kívánom, hogy egy éven belül befejezzem a most készülő rövidfilmemet, a magyar filmnek pedig azt, hogy ugyanazzal a lendülettel lendüljön 2015-ben, mint 2014-ben. Erőt, egészséget, de leginkább kitartást azoknak, akik mezítláb ropják a támogatásért való pályázás szilánkos talaján. Nagyon várom az Inherent Vice magyar vagy dán bemutatóját, hogy Jonathan Glazer imdb oldalán megjelenjen valamilyen új filmterv, hogy valahol meg tudjam nézni a Song of the Sea-t és hogy januárban a Sundance filmfesztiválon agyonmozizzam magamat. Meg azért persze Star Wars hét.

bucsireka 600

Csáki László

Legalább olyan sok és jó filmet kívánok 2015-re, minden műfajban, mint az előző évben volt. Szeretném ha lennének újra, olyan szakmai közösségek, műhelyek, ahol lehet közösen fejleszteni a készülő filmeket és ezáltal egymástól tanulni, fejlődni, vagy egyáltalán beszélgetni ötletekről.

Még több szakmaiságot kívánok a magyar filmnek 2015-re, elsősorban a rövidfilmek támogatási rendszerében. Mert a filmkészítésben rutint és tapasztalatot szerezni leginkább a rövidek rendezésével lehet. Ezért a rövidfilmes döntések és a kapott lehetőségek hatványozottan fontosak! Nem lehet, csak a televíziós tartalmak gyártásra koncentrálni, mert azok amúgy is piacképesek (pl.: gyerekeknek készülő animációs sorozatok) az egyedi filmekkel ellentétben, amelyek létrejötte szakmai szempontból fontosak.

Szeretném, hogy az ilyen és ehhez hasonló – tartalmilag is nehezen besorolható, rajzfilmsorozat? inkább klip? – apró csodák, ha lehet akkor ne közpénzből készüljenek a jövőben!

Jelenleg a Kék Pelikan című dokumentum-animációs rövidfilmen dolgozunk az Umbrella kreatív műhelyben, amit jövő év októberben szeretnénk bemutatni. A film rögtön elérhető lesz online is! Nagyon izgalmas, egy számomra új módszerrel animációs filmet készíteni.

csakilaci 600
(fotó: Szombat Éva)

Dombrovszky Linda

Rengeteg tervem van, mozgalmas év lesz: folytatunk egy évek óta (szerelemből) forgó dokumentumfilmet, fejlesztünk egy irodalmi adaptációt, amiből tévéfilmet szeretnénk és pályázunk egy játékfilmtervvel. Tavasszal pedig bemutatjuk A boldog festő című képzőművészeti-kísérleti doksit.

Nagyon jó év volt 2014, a Hetvenes és a Viszem magammal sikerei jól estek. Nem tudok viszont megfeledkezni Lovas Nándi haláláról, ami átértékelt bennem sok mindent. Még egy álmom, ami most már érzelmi okból is az egyik legfontosabb lett: közösen terveztünk egy magyar tanyavilágban játszódó dokumentumfilmet. Ezt egyszer meg kell csinálnom.

A magyar filmeknek azt kívánom, hogy szívből jöjjenek.

dombrovszkyL 300

 

Császi Ádám

Van egy új forgatókönyvem, melyet öt hónapja a Filmalappal együtt fejlesztünk Szabó Iván forgatókönyvíróval és Muhi András producerrel. Az új projekt nagyon összetett anyag, munkacíme High Dive és egy családi dráma lesz, melyet thrillerként mesélünk el, erőszakos jelenetei pedig horrorba hajlanak. A könyvön most végezzük az utolsó simításokat. Ezzel párhuzamosan pár hónapja elkezdtem a szereplőválogatást és a terepszemlét - szinte minden szereplőt és helyszínt megtaláltunk már. Rév Marcell operatőrrel pedig nyár óta folyamatosan dolgozunk a vizuális világon. Ezt szeretném előkészíteni 2015. elején - remélem, hogy tavasszal vagy nyár elején már el tudom kezdeni forgatni.

A magyar film nagyon sikeres évet zár 2014-ben: azt kívánom, hogy 2015. még több jó filmet és sikert hozzon.

csaszi 450

 

Grosan Cristina

Azt kívánom, hogy minél több, új név felbukkanjon, filmeket csináljon, minél több lehetőséget kapjanak az első nagyjátékfilmesek, és keletkezzen egy olyan fórum, ahol meg lehet nézni egymás filmjeit, megbeszélni a filmterveket, inspirálódni és tanulni lehet. 2014 beindított valamit - remélem ez erősödik 2015-ben.

Most jöttem haza egy 45 napos kelet-afrikai turnéból, ahol végig forgattuk (üdv az Indiai Oceán partjáról, ahol pont elkaptuk az első havazást, amint az a képen látszik). A MOME Média Design szakával dolgoztunk együtt ezen a dokumentumfilm sorozaton az ENSZ (United Nations High Commissioner for Refugees ügynökségének) munkájáról Afrikában. A film kreatív utómunkáját a Média Design szak a diákjaival fogjuk elkészíteni, Szirtes János és Erhardt Miklós, a Média Design tanárai kezdeményezésével. Fél év munka után kell letennünk az asztalra négy 20 perces olyan epizódot, amelyek a nemzetközi televíziós premierre készülnek. Tavasz végére várható egy otthoni mozis premier is.

Ezen kívül két kisfilmet is szeretnék forgatni, remélem meg tudjuk győzni a a döntéshozókat, hogy nem kell félni az érzékeny témáktól. Most be kell fejeznem a terveim szövését, mert vár a napi draft: dolgozunk az első nagyjátékfilmem forgatókönyvén és ilyenkor, tudjatok, muszáj nekiállni takarítani, mosni, rendet rakni és végignézni a Facebookon, hátha kimaradt egy múltheti poszt az ismerőseim faláról, amit még nem vettem észre.

grosan 350

 

Kerkékgyártó Yvonne

2014 számomra az első nagy lépés megtételét jelenti. Kulcsszavakban: Free Entry premier, diplomaszerzés, első televizíós munkák, új inspirációk, egy lendületes filmes közeg, barátokkal, akikre számíthatok. Egy olyan időszak jut eszembe erről az évről, amikor egyszerre több olyan magyar film is ment a mozikban, amit bármikor jó szívvel ajánlanék.

2015-re három dolgot kívánok magamnak és a filmeseknek, kiáltványszerűen: További érzékeny, bátor filmterveket! Utat a filmeknek a közönséghez! Fizetős munkákat, amikből tudjuk finanszírozni a független filmjeinket!

yvonneK 350

Kerékgyártó Yvonne rendező és Kastner Judit producer LesArcs-ban

Novák Erik

A magyar filmnek jövőre elsősorban nézőket kívánok. A folyamat elkezdődött, hirtelen sok magyar film lett, és reméljük a köztudatban végleg megváltozik a magyar filmre ciki beülni érzés. A magunk részéről jövőre is folytatni fogjuk, amit az idén elkezdtünk, a Fekete Leves ingyenes online megosztása után más filmeket is szeretnénk így forgalmazni, hogy egy film a mozinézőszámát akár megtízszerezhesse, úgy hogy jó minőségben letölthetővé tesszük. A magyar filmnek lenne nézője, de ha nem megy be a moziba, keressük fel a filmekkel otthon. Követni kell a megváltozott nézői szokásokat és belátni, hogy a mozi csak az első lépés egy film életében, a szélesebb közönség otthon mozizik.

Saját terveimet tekintve folytatni szeretném a független, kísérleti filmezést, tovább radikalizálva a low budget fogalmát, de van olyan tervem is, ami rendes költségvetést igényel, hiszen történelmi hátteret nem nagyon lehet pénz nélkül összehozni. Tervvel, projecttel tele a padlás, és befejezendő, félkész film is várja a befejezést, remélem 2015 megoldást hoz ezekre is.

NovakErik 600


Simonyi Balázs

Mit kívánok a magyar filmnek 2015-re? Kevesebb köldöknézést. Több lehetőséget mindenkinek. Nagyobb nyitottságot mindenkitől. Kisebb közegellenállást. Sok nézőt és fesztiválsikert.

Mit terveztek, min dolgoztok? Először is egy egészestés, ultrafutókról szóló doksin a berlini Nipkow Programm és a HBO Europe támogatásával fejlesztve (munkacím: The Death Bus), amolyan "így jöttem" (így futottam)-szerű személyes alkotás. Ezen túl egy crowdfunding és a FilmJus segítségével megvalósuló portréfilmen Földessy Margitról és kreativitásfejlesztő stúdiójáról (munkacím: Margitfilm), továbbá egy rövidfilmen, amit az MTVA támogatott és februárban Clermont-Ferrandban pitchelem a EuroConnection koprodukciós fórumon (munkacím: Indián). Dolgozom még két-három low(no)-budget rövidfilmen és egy rövid doksin is a Megáll az idő kapcsán.

Leginkább Ulrich Seidl A pincében című filmjét várom jövőre.

simonyi 250

"A futók éves ünnepe szeptember végén van, a Spartathlonon. Nekünk ez a karácsony."

Szirmai Márton

A sok dolog közül, amihez nem értek, idén is a filmezés okozta nekem a legtöbb örömöt. Ugyanis egyre fogékonyabb vagyok az abszurd közéleti jelenségek iránt, és ebből egyre több van. Nem menekülhetek. Az biztos, hogy az idei Minimál és Az expedíció című kísérleteinket folytatva egy rövid musicalt szeretnék forgatni tavasszal a magyarok boldogságának titkáról, tovább álltatva magam azzal, hogy bárminek bármi értelme van. Vonz az élmény, hogy megpróbáljunk a semmiből meg szeretetből valami értéket létrehozni. Ez vetekszik az alkímiával. És hát persze kívánom, hogy jövőre kevesebb fiatal kollégától kelljen örökre elbúcsúzni. Csak az vigasztal, hogy ők odaföntről valószínűleg mosolyogva, megbocsátón szemlélik, milyen téteket tulajdonítunk a munkáinknak.

szirmai 600

Szőcs Petra

Kevés fölösleges munkát és boldog új évet kívánok mindenkinek.

szocspetra 600