A videóprojectet nagyon magára hagyták. Az alárendeltség már a vetítés körülményeiben is megjelent. Az ember ellátogat a Felvonulási térre, és kizárásos alapon rábök egy csupasz műanyag konténerre: „Itt vannak a filmek?”. A biztonsági őr végigmér, kicsit kivár, éreztetve, hogy ez nem az ő feladata: „Igen.” (azért rendes). Bent sincs semmi: plakát, műsorfüzet, falfirka, bármi, amiből kiderülne, hogy mit is látunk itt, és kiktől. Húsz négyzetméter, tizenöt szék, öt állóhely – és egy projektor, ami egy felakasztott fehér vászonra vetít. Ezt néha meglebegteti a beáramló szél (effekt!), lévén, hogy a kinnrekedtek a nyitott ajtó előtt állva-fázva próbálják követni a képfolyamot. A legzavaróbb mégis az, hogy nem tudni, melyik alkotást láttuk és kitől. A felkészültebbek a Pesti Est @RC-különszámával érkeznek, de az ott felsorolt filmeket kötetlen sorrendben adják le. Viszont nagyobbrészt cím nélkül, végképp lehetetlenné téve a beazonosítást.

A bemutatott egypercesek színvonaláról sokat elárul, hogy előnnyel indultak az értelemmel bíró művek. A művek feléről a legnagyobb jóindulattal sem lehetett kideríteni, hogy miről szól. Rejtély, hogy az előzsűri mily megfontolás alapján ítélte leadhatónak, sőt, versenyképesnek ezeket a filmnek felcímkézett dilettáns művecskéket. Ehhez támpontot nyújt Enyedi Ildikó zsűritag megkapóan őszinte vallomása: „Azokat nyomtam, amik már-már vércikik voltak. Az ilyen ízléstelen ügyeket.”. Aha, így mindjárt más. Ez sok mindent megmagyaráz; így azt az ázott ürgét is, aki idegösszeroppanáson túl, de még zárt osztályon innen hablatyol összefüggéstelenül egy tó partján, miközben egy porszívó áll ki a fejéből (nem vicc). Talán tényleg ideje volna túllépnünk ezen a görcsös minőség-paradigmán. De akkor Enyedi miért csinál jó filmeket? Lehetne sokat gonoszkodni, de az ember inkább értetlenséggel vegyes csalódást érzett. A semmiben lógó negyed-gondolatok, rosszul kidolgozott vérszegény ötletek, amatőr szerencsétlenkedések.

A mezőny második, legalább dekódolható felét – nyilván a szűk időkorlát miatt – zömében az egy ötletre, egy poénra építő filmek alkották. Kiderült, egy percet sem könnyű úgy kitölteni, hogy ne legyen benne üresjárat. Tényleg sok az a hatvan másodperc, főleg, ha a poén csak fél percet bír el, mint például a Stone: modern idők című alkotásban: a tipikus pesti utcaképben hajléktalan hősünk egy öltönyös egzisztenciánál próbál szerencsét, az azonban hiába keres aprót, csak a bankkártyáját találja. A homeless töretlen derűvel bólint, és előkap egy kártyaleolvasót. Ez jó, de a többi – lehúzás, kódbepötyögés, stb. – már felesleges, úgyis vége a filmnek. Persze akadt olyan is, amelyik el sem kezdődött, sőt olyan is, amelyről kiderül, végig rákmenetben haladt: a profi kiállítású Sakk egyre fokozza a várakozásokat, és vége.

Videó díjazottak listája 

Animáció:
Tea (Pálfi Szabolcs, Csáki László)

Legeredetibb ötlet:
Könnyű mámor (Lovai Tibor Sándor)
Egy nehéz nap délutánja (Nexus Reklámügynökség)

Társadalmi és közéleti célú üzenetek:
Feküdj (ZETOR)
Ez elment (Dely Roby)

Anti reklám:
Racu (Ducki Tamás)

Művészi érték:
Sleep (Kundáth Leila)
Mindenki hozzon magával még egy állatot (Szilágyi Kornél)

A videópályázat zsűrijének tagjai:
Bakos Gábor, Erdélyi Zsolt, Rohonyi Gábor, Sándor Pál, Török Ferenc, Mészáros Károly, Vágvölgyi B. András

Hat. Esetleg: hét. Jó, legyen nyolc, jóindulattal. Ennyi élvezhető alkotás alkotta idén a videópályázat értékelhető részét. Ezek kitöltötték a rendelkezésre álló időt, sőt dramaturgiával, plánozással is próbálkoztak, de a színészet kétes eszközeivel már egyik produkció sem veszélyeztette hitelességét. A Könnyű mámorban még organikus szereplő sincs, csak egy asztal, leveskocka, kanál víz, ami kell. Egy perc, és kész a halászlé. A minimalista alkotás bebizonyítja, hogy egy handycammel a kezében az ember nemcsak a jég hátán, de még egy szegedi kollégiumban is megél. Kedves formai játékot űz a Társas játék. Premier plánban néz föl, balra-jobbra egy fiú, majd a dinamikus zene ritmusára kitolja fejestül az egész képet egy hasonló plán, benne egy lánnyal, aki aztán ugyanígy jár. Így megy ez fél percig, majd kitágul a látómezőnk: egy élő, 10x10 mezős tili-toli játékot láttunk közelről.
 
A zagyva idétlenségek, a bice-bóca poénkodások, és a néhány kidolgozottabb ötlet között igazán jó kisfilm maximum három akadt. Ezek tényleg frissítően hatottak, üdítő szellemesség, felszabadult, vad kreativitás áradt belőlük. Elvileg ilyennek kellett volna lenni az egész rendezvénynek, de 3x1 perc is több a semminél. Az első – cím nélküli – egyperces homevideó jellegű volt, de példaszerűen fordította előnnyé a hátrányt: egy kissrác a hátsó kertben egyedül szerencsétlenkedik; egy iskolapad lábai közé cselezné be a labdát, nem megy. A kihagyott helyzetekről maga Knézy Jenő tudósít, izgalomtól elfúló hangon reagálva a drámai eseményekre. Végén felirat: Word Cup Hungary, 3003. Talált, süllyedt; végig feszült, groteszk; és végre parodizálja valaki a magyar focit. Az Ez elment című kisfilm egy hol vadásznak, hol a zsákmánnyal meglépő magyar parasztnak öltöztetetett csecsemővel személyesíti meg az előző kormányt, annak gátlástalan zsákmányszerző magatartására és manipulációira fókuszálva. Egyszerre bájos és kíméletlen, jobbos érzelműeknek csak orvosi felügyelettel ajánlott. Vérbeli antireklám Pajor Tamás munkája, A termékcsalád, pont ilyen rendezvényre való. Egyszerre figurázza ki a reklámok hamis világát, és a trendi embertípus-eszményt. Szellemes, jól felépített, tartalmilag és formailag is igényes dolgozat, jó értelemben vett amatőr bájjal átitatva. Ezúton küldjük a filmhu különdíját. Fiatal házaspár nevetgél boldogan a nappaliban, alig száz évesek, de meg se kottyan, hála a Múmia krémnek, és a Mc-szőrtelenítőnek. Aztán jön a többi poén, a házaspár csillogó szemmel nevetgél boldogan örökké, csak egy dolog zavarhat be: A VALÓSÁG

Ugyanez fenyegeti az @RC project pozitív imázsát is, mivel a néhány kiemelkedő alkotás ellenére a mérleg negatív. De míg egy-egy film minősége az alkotót jellemzi, addig egy koncepcióval (?) és előzsűrivel (?) nekifutó rendezvény felhozatala a szervezőket is minősíti. Az alkotói szabadság biztosítása (bárki bármivel pályázhat) nem kellene, hogy egyenlő legyen a tökéletes magára hagyatottsággal. Hasonló profilú rendezvény nincs hazánkban, egy jó @RC beindíthatná a filmes fantáziánkat, az amatőr ereje éppen abban áll, hogy nincs vesztenivalója, az amatőrfilmben mindent szabad, ezt merészségét kellene valahogy honorálni, a laza lélektartás felszabadító hatással lehetne a nagykultúra vizuális megjelenésére is.

3. Arc Óriásplakát pályázat díjazottjai: 

Fődíj:
66. Olympia
Rollo Tomasi és Békefi Eszter

Kidolgozási minőség díja:
4/1., 4/2. Évszázad autói 1-2.
Kudász Gábor Arion

Tipográfiai díj:
54. Mindig
Szilva Imre

Művészi érték díja:
52. Bjutiful
Kismarty-Lechner Zita

Közönségdíj:
Hídember
Molnár Péter

Témánkénti díjak:

Létező termékekhez és szolgáltatásokhoz kapcsolódó üzenetek:
77. Donald
Szabó Sándor

Szabadon választott témákhoz, fiktív árukhoz kapcsolódó üzenetek:
70. Egyedül
Lannert Ádám
31. Csillag
Kovács Péter és Horváth Kálmán

Európai Unió
72. Eúúú!
Rollo Tomasi és Csikós Heni

Társadalmi és közéleti célú üzenetek
51. 10 év múlva
Várnai László és Markó Livia

Különdíjak

Westel Rt.
75. Naplemente
Farkas Márta, Hanák Petra, Suhajda Levente

Szerencsejáték Rt.
78. Kiállítás
Szabó Dávid

Multireklám:
27. Padló
Kiss Csaba
47. St. Tomas
Radics Milán

Habostorta
73. Körtefa
Pajor Tamás

Boomerang
63. Fan club
Ferencz Zoltán Zéró