Filmet készíteni művészi indíttatásból, megélhetésből, szórakozásból és világjobbítási szándékból is lehet – ezek az indítékok kissé összekeverednek Tamás, a pályakezdő rendező fejében, amikor hirtelen felindulásból úgy dönt, beleavatkozik egy kis falu életébe azzal, hogy dokumentálja a polgármester üzelmeit. Bár ehhez sem megfelelő felkészültsége, sem elegendő érzékenysége sincs. Boross Martin első mozifilmje a vidéki állapotok mellett egy, a saját képességeit messze túlbecsülő fiatal filmes portréját is felrajzolja.
Fiatal, három fős budapesti stáb (Dér Zsolt, Mészáros Blanka és Baki Dániel) vidékre megy, hogy a helyi polgármester által kiírt pályázat alapján nyári filmes foglalkozást tartsanak falusi gyerekeknek. A gyerekek között romák és nem romák egyaránt vannak, a közösségfejlesztő játékok és feladatok viszont sikeresnek látszanak, a fiatal filmeseknek sikerül velük megtalálniuk a közös hangot. Nagyon szívesen fogadja őket a falu polgármestere is, csak hogy Tominak, a rendezőnek egyre inkább szemet szúr, hogy a dolgok nem épp tisztességes módon mennek a településen.
A több valós faluból összegyúrt fiktív Pusztaszomajnak van egy kisboltja, egy közösségi háza, egy orvosi rendelője – havi egyszeri ügyelettel –, meg egy erőskezű vezetője, aki egy uborkafarm létrehozásával és fenntartásával biztosítja a legtöbb helyinek a megélhetést. Gáspár, a nyájasnak mutatkozó polgármester (Pál András) ugyanakkor mindig érzékelteti, hogy kinek is kell ezért hálásnak lenni, és lassan kiderül, hogy a faluban nincs is olyan ügylet, amiben ne lenne benne a keze.
Reisz Gábor tavalyi független sikerfilmjéhez, a Magyarázat mindenréhez hasonlóan a Nyersanyag is önerőből összehozott nadrágszíj-költségvetésből gazdálkodik, de annál több mondanivalója van napjaink Magyarországáról. Persze a kiskirályokként regnáló, ugyanakkor kisstílű vidéki polgármesterek birodalmai nem jelentenek járatlan terepet még a fősodor számára sem, hasonló helyeken játszódik Kostyál Márk méltatlanul, már a bemutatásakor elhantolt Kojotja (2017) és Szabó István Zárójelentése (2020) is, de Boross filmjében a falu nem csak háttérelemként szolgál, lemodellezi, hogyan működik itt a vezetője által rendszer szintre emelt korrupció, és hogy hogyan tartja függésben a falu legszegényebb lakóit is.
A Nyersanyag formailag nem próbálkozik semmi merésszel, de képileg dinamikus és kihozza, amit lehet a falusi környezet adta lehetőségekből. Elsősorban karaktereire támaszkodik, Boross színészvezetése pedig végig erős, akkor is, ha a profikat amatőr szereplőkkel közös jelenetben is rendezi.
A rendelőben, uborkásládák között elszállásolt három főszereplő között feszes a dinamika, a fiatal filmrendező (Dér) és barátnője, Hanna (Mészáros) lelkesedését a gyerekfoglalkozásban elvégzendő feladatot látó operatőrük (Baki) kevésbé osztja, de az egységüket csak Tamás önkényes nyomozása szakítja szét. Látszik, hogy az alkotóknak valós tapasztalata van hasonló foglakozásokról, az ezekben résztvevő gyerekek viselkedéséről: Boross Martin egy szociális témákkal foglalkozó színházi társulat vezetője, társforgatókönyvírója, Szántó Fanni pedig a Külön falkával demonstrálta érzékkenységét a témához. Ezért is lehet az, hogy a workshop remek felvezető jelenet. A gyerekek közül azonban csak kettőnek jut valódi szerep, Zsaninak, a polgármester nevelt lányának (az elsőfilmes Szabó Stefi remek bemutatkozása) és Palinak, a szegény családból jövő roma fiúnak (Bogdán Ádám).
Dér Zsolt, a gyerekek és a helyiek problémái iránt érdeklődést mutató, alapvetően rokonszenves Tamás ambivalens karakterjegyeit finoman tolja egyre inkább előtérbe. A rendezőt első, évek óta dédelgetett nagyjátékfilmjének megvalósulása izgatja, a nyári foglalkozás csak mellékszál számára, amíg a produkció támogatásának elbírálására várnak. Az alkotók egy kicsit a filmszakmának is odaszúrnak – a létminimum küszöbén élő helyiek teljesen elképedve hallgatják, hogy Tamásék filmjéhez 200 millió forintra lenne szükség, amit Hanna nem túl meggyőző erővel bont le tételekre. Tamásnál az önfejű oknyomozás tulajdonképpen az el nem készülő mozifilmjének a pótléka, mindenképpen akar valami fontosat tenni, amivel nyomot hagy.
A polgármester leleplezése rögeszméjévé válik, az eredeti cél a foglalkozások megtartása pedig teljesen háttérbe szorul. A srác újságírói és dokumentumfilmes tapasztalatok hiányában fejjel megy a falnak, improvizált filmjét teljesen etikátlan módon forgatja, az alanyokkal, akik bizalmukba engedik, manipulatívan viselkedik, és még törvényt is sért a jó ügy érdekében. Nem mérlegeli, hogy családi és személyes kapcsolatokat áldoz fel, lényegében teljesen feldúlja az alanyai életét.
Tamáson erőt vesz az egoizmus, amivel demonstrálja, hogy valójában nem is különbözik sokban a vele egyre ellenségesebbé váló Gáspártól. Pál András polgármestere nem dühöng, nem ordítozik, vaj van a füle mögött, ami az első perctől nyilvánvaló, és erőszakosnak csak egyetlen egyszer látjuk, amikor valaki más védelmére kel. Földtől koszos atlétatrikóban és pizzával köszönti a filmeseket, fölényességében viszont mindig van valami fenyegető, várod, hogy eldurranjon, mégsem teszi. Tamáshoz hasonlóan úgy gondolja, ő az egyetlen, aki segíthet a településen, egyedül neki van víziója, és ereje a megvalósításához, tök mindegy, kit kell ehhez kihasználnia. A Nyersanyag egyetlen nagyobb baklövése, hogy a cselekményszál lezárása után elég nyögvenyelős indokot ad a főhősnek, hogy visszatérjen a faluba és szembesüljön az időközben bemutatott dokumentumfilmjének hatásával.
Főhősükkel ellentétben szerencsére a Nyersanyag alkotói, Boross Martin rendező és a Stereo Akt társulat alaposan átgondolták az első nagyjátékfilmjüket, precízen, körültekintően, hozzértően nyúltak hozzá a témához, amit kiválasztottak. Anélkül is hatásosan át tudják adni az üzenetüket, hogy a szereplők szembe fordulnának a kamerával. A vidéki korrupción túl az alkotói hübriszről is rétegzetten beszélnek, hatásosan felvázolják, hogy a segítő szándék önmagában mit sem ér, ha olyan helyzetnek megyünk neki, amit nem látunk át.
A Nyersanyag február 15-től látható a mozikban a Vertigo Média forgalmazásban.
