Június 1.-én, szombaton ismét füstölőillatú, mécsesfényű világ nyílik meg egy éjszakára az ambient-rajongók előtt. A Szigeten is a nyugalom szigeteként működő összművészeti közös pihenés, Cökxpôn Ambient Fesztivál megismétlődött már a Trafóban, most pedig a Bárka színház termeit készül áttranszformálni néhány órára.

Ambient - Jelentése: hangulat, környezet; eredetileg zenei irányzat. 1978-ban Brian Eno zeneszerző repülőtereknek készít zenét (Music for Airports), mely album egy új zenei stílus kezdete. Ma az ambient áthatja szinte az összes zenei műfajt, sőt, minden olyan művészeti megnyilvánulásra vonatkozhat, a tánctól a filmig, amely a közönség mély érzelmeire - és nem racionális gondolkodására - kíván hatni. A Fesztivál célja e művészeti világlátás támogatása és terjesztése.

A Fesztivál újítása abban rejlik, hogy az előadások nemcsak különálló, egymástól független produkcióként jelennek meg, hanem egymásra épülve, egymásból is építkezve szerves egésszé szövődnek. Vezérfonala, hogy a szervezők szakítanak a hagyományos, (a befogadót és az előadót egymástól mereven szétválasztó) koncepciókkal: a cél az, hogy a részvevők a szó valódi értelmében befogadókká váljanak. Az előadások helyszínét körülölelő környezetet édes illatokkal, lágy fényű mécsesekkel, párnákkal, szőnyegekkel teszik otthonossá. A különböző terekben hang és vizuális effektek szolgálnak arra, hogy a közönség belefeledkezhessen az őt körülfolyó táncokba, koncertekbe, filmekbe, melyeket a szervezők egy egész estét betöltő összszínházi előadássá kovácsolnak.