“Ez a film egészen különleges, telepatikus módon készült” – idézte fel Mátyás, amikor a The Nest-ről kezdtünk beszélgetni. A film év elején mutatkozott be Sundance-en, egy rövid ideig moziban is vetítették, a napokban pedig felkerült egy amerikai VOD szolgáltató kínálatába. Arról sajnos nincs hír, hogy itthon a mozikba kerüljön, nekem viszont hatalmas szerencsém volt, mert Lengyelországban egy pár hétig műsorra tűzték, mielőtt itt is bezárt volna minden kulturális tér. Azóta vártam Sean Durkin új munkáját, mióta előző, Martha Marcy May Marlene című fantasztikus szekta-filmjét láttam és óriási hatással volt rám, és ahogy most kiderült, Erdély Mátyásra is.

Mátyást Lisszabonban értem utol, ahol éppen egy reklámfilm forgatására készült. 2020 elején egy másik külföldi reklámnál is vezető operatőrként volt feltüntetve a neve: a Telekom hirdetésében a legnagyobb Z-generációs ikont, Billie Eilish-t fényképezte. Elmondása szerint nem nagyon ismerte előtte a popsztár munkásságát, de a forgatás óta az egész család nagy rajongója lett Billie zenéjének.


Billie Eilish a Telekom reklámfilmjében

Legutolsó munkái közt a Napszállta után egyből a The Nest (A fészek) következik a sorban. Kíváncsi voltam, mi történt a két film között, eltelt-e valamennyi idő vagy azonnal elkezdték a közös munkát Sean Durkin-nel. Mint kiderült, Mátyás és Sean kapcsolata régre visszanyúlik, 2013-ban együtt forgatták a négy részes Southcliff című sorozatot, de a Borderline Films két másik alapítótagjával is dolgozott már együtt a James White című drámában, ami itthon a Cinefesten volt látható.

A The Nest a 80-as években követi egy középosztálybeli család életét. Az angol származású apa (Jude Law) egy ígéretes üzleti ajánlat miatt Amerikából Angliába akar költözni a feleségével és két gyerekével. Mivel az elmúlt tíz évben négyszer költöztek egyik városból a másikba, a felesége bizonytalanul fogadja az ötletet, de a férfi magabiztossága végül meggyőzi, és egy London melletti, vidéki kúriában vágnak bele az új életbe. Mégis hiába a rengeteg ambíció és sikervágy, idővel elmaradnak az üzleti sikerek, és ez nem csak a házasságukat, hanem a teljes családi harmóniát felborítja. 

Jude Law, Erdély Mátyás és Sean Durkin a forgatáson / Forrás: IMDB

Mátyás felidézte, hogy a The Nest készítése közben rendkívüli, szinte telepatikus összhangba kerültek a rendezővel. Az előkészítés és a forgatás során is félszavakban kommunikáltak egymással, ami idővel a színészekre is átragadt – a feleséget alakító Carrie Coon egy-egy pillantásból felismerte, hogy mit szeretnének látni tőle a képen. Kíváncsi voltam, hogy ezzel szemben hogyan zajlik a közös munka Nemes Jeles Lászlóval, aki híres arról, milyen alaposan kivizsgálja és átbeszéli egy-egy jelenet részleteit és technikai megoldásait. Próbáltam kihúzni belőle pár részletet Az árva című új és egyelőre szupertitkos filmtervükről is, ami nemrég fejlesztési támogatást kapott az NFI-től.

Jude Law-t az első igazi világsztárnak tartja, akit lehetősége volt fényképezni. Arra a klasszikus bulvár kérdésre, hogy “milyen élmény volt vele dolgozni” egy emlékezetes hajnali forgatást idézett fel, ami Jude-nak érzelmileg, Mátyásnak pedig fizikailag volt iszonyú megterhelő. A színész egy figyelmes és vérprofi gesztussal sietett a segítségére a jelenet közben, amire máig csodálattal gondol vissza. Arról is mesélt, hogy milyen volt a filmben fontos szerepet játszó, rusztikus angol kúriában forgatni, hogyan alkottak olyan korhű közeget, amiből nem üvöltött, hogy a 80-as években játszódik, és felidézte, miért volt csalódás neki a Sundance filmfesztivál. 


Végül a szó az SZFE körüli állami modellváltásra és a diákok sztrájkjára terelődött. (Az interjú október közepén készült.) Kíváncsi voltam, miért tartotta fontosnak sok társával együtt kilépni a HSC-ből, vagyis a Magyar Operatőrök Szövetségéből, és az is érdekelt, tervezik-e egy új egyesület vagy szövetség megalapítását. “Hirtelen megezerszereződött a kommunikáció az operatőrök között, ami nagyon jó, és régi fájó pont volt. Most van egy szándék a teljes újragondolásra.” 

A beszélgetés az alábbi videóban látható / hallgatható végig, illetve hamarosan a Filmhu Facebook oldalán is. A The Nest november 17-én került amerikai VOD forgalmazásba, amint Magyarországon is elérhető lesz, hírt adunk róla.