Hormonok és dramaturgia     
Hrisztov Éva úszónő az őt ért bántalmak, zaklatások miatt hazautazott, itthon Medgyesi Péter miniszterelnök lemondott. Az olimpiai éremtáblán, méretünkhöz képest jól állunk: két, már nem ifjú versenyzőnőnk aranyérmével (közben Annus Adrián kalapácsvetőnek is volt egy nagy dobása, a harmadik arannyal tovább javított a magyar csapat – filmhu.). Engem a magyar olimpiai szerkesztőség kiborít: kardcsapatban az olaszok és a franciák élet-halál harcot vívnak a döntőben, és a mieink (ki dönt?) képesek egy részfutamú úszóverseny "egyéni, az OR és a WR mögött két másodperccel elmaradó magyar csúcsért" a karddöntőt megszakítani. Olyan ez, mintha a Rómában Fellini és Anna Magnani éjszakai találkozójába egy kopott kukást 'ékelne a vágó' - szociális megfontolásból.

Más. A tornásznők kisebb hányada immár hajadonként (keblekkel) szerepel, zöme viszont megint hormonkezelt törpelánynak tűnik. Most már sminkelik ez utóbbiakat is, ettől még szürreálisabb látványt nyújtanak a szereken. Valahogy nem felemás-korláton, gerendán kellene gyakorlatozniuk, hanem a jégbalett mintájára, orfeumokban, cirkuszban. Ott nincs pontozás, csak gázsi. Más. Dramaturg barátom számon kéri rajtam (!), hogy az úszóversenyek látványvilága nem eléggé izgalmas. Nyugtatom őt, majd a döntőkre "feljavulnak". Hát nem. A rajt kamerája még funkcionális, a mezőnyt kísérő kocsizóé gyorsan befogja az élen haladókat, rázoomol, filmesként 'szájba rág', víz alatti egyes bejátszás, mezőny, forduló víz alól, totál, befutó, végeközeli. Pár másodperces visszajátszás "az izgalomból". Ennyi! Hát, vizuálisan nem nagy etvasz! Erről azonban nem a görög kollégák tehetnek, ez így ment már Egérke kamaszlány idejében is.

Egyébként némában nézem a világrekorder úszók nagy befutóit, hiszen úgyis minden adatot kiírnak, s nem zaklatom agyamat az idióta szpíkerjeink provinciális, harmadrendű örjöngésével: "óóóriási, óóóriási, gigááászi, gigáááászi, gyerünk, gyerünk, gyerünk, gyerünk!, megvan a, megvan a, megvan a, megvan a....pontszerző hatodik hely!"...

Etno szemszög  
A Peloponnészosz természetes díszletei közt talán kevéssé anakronisztikus az atlétikai nagyüzem. Etno-szemszögből pedig üdítő egységes emberi fajunk érzékelhető színesedése: ázsiaiak, távol-keletiek, kistermetű, meg szálfanövésű afrikaiak, szőke baltiak melegítenek, készülődnek, versengnek együtt: glóbuszunk egészségesnek 'tűnik'.  Mindjárt az első nagy döntő, a 10.000 méteres férfi távfutás évekre beivódó élményt hoz (mint egykor Abebe Bikila római meztéllábas maratoni futása). Etiópoknak köszönhetjük itt is, hárman futnak a népes mezőnyben, két ifjú és egy sokszoros győztes középkorú. A mezőnyből egy eritreai (jé, még mindig külön ország?!), meg egy barbadoszi jöhetne számításba. A fiatal etiópok a finis előtti 1200-ig (hátra-hátra nézve) úgy taktikáznak, hogy húzzák magukkal elődjüket, mesterüket. Majd a győzelem kényszerében megiramodnak, Bekele ér elsőnek célba, társa másodikként és még ekkor is lesik "az öreget". Hármasban örvendenek, nevetnek. Izmaikban nincs görcs, légzésük egyenletes. "Jó verseny volt" - mondják pidzsin-englishül. Ennyi változott negyvennégy év alatt + a jó tornacsukák.    

Azért több is változott. A nemzetközi divat-trendben "diktált" trikókról, mezekről, dresszekről, a sityakokról, a cipőkről nem hiányozhatnak a világmárka jelzések: "Adidas, Nike, Puma, Commoda, stb...". Százezrek ugyanazt a műanyagflakonos ásványvizet isszák, mint ahogy Bill Clinton is azt itta a jordán király temetésén. A döntős versenyzők javáról tudni lehet, hány évközi pénzdíjas mezőnyben indulnak ötven-, nyolcvan-, százezer dollárokért. Ezek publikus dolgok, hogy elfedjék a titokban kötött más szerződéseket. S lehet, hogy egy-egy elszánt antiglobalista szemét szúrja az éremtáblázat élén hivalkodó nagyhatalmak (USA, Kína, Japán) sorjázása, de hát, mit tegyünk? - evidencia. Engem már az is elszórakoztat, hogy annyi új, különc versenyszám rituáléit glóbuszunk különféle fertályairól összesereglő versengői szentségként betartják.