Hendrik Höfgen (Klaus Maria Brandauer) hiába a hamburgi színjátszás kiemelkedő tehetsége, az ambiciózus színész nem elégszik meg annyival, hogy Németország csupán második legnagyobb városának színházában legyen húzónév. Ráadásul durván összekülönbözik riválisával, a nemzetiszocialista eszméket valló Miklasszal (Cserhalmi György), így végképp nincs maradása a társulatban.

Höffgen Berlin felé veszi az irányt, ahol előbb beházasodik egy nagypolgári családba, majd a Német Nemzeti Színházhoz is sikerül leszerződnie. Kisvártatva megkapja hőn áhított szerepét, Mephistó figuráját a Faust előadásban, melynek hála széles körben ismerté válik neve. Ám a 20-as évek Németországában még a színházi karriercsinálás is azon múlik, hogy sikerül-e a frissen hatalomra került náci párt kegyeibe férkőzni: Hendriket kiapadhatatlan becsvágya egyre távolabb sodorja saját meggyőződéseitől és közelebb viszi ahhoz a gyilkos rendszerhez, melyet korábban elutasított.

A Klaus Mann azonos című regénye alapján készült filmnek mindaddig példátlan nemzetközi sikereket köszönhet a magyar filmszakma, ugyanis Szabó István 1981-es rendezését hazai filmek közt elsőként Oscar-díjjal jutalmazta az Amerikai Filmakadémia. A film szerte a világban elismert látványvilágát Szabó és operatőre, Koltai Lajos Leni Riefensthal nagyszabású propagandafilmjeinek képi elemeit követve tervezte meg.

Mephisto

139 perc, 1981  

Rendező: Szabó István  

Író: Klaus Mann  

Forgatókönyvíró: Dobai Péter és Szabó István  

Operatőr: Koltai Lajos  

Zene: Tamássy Zdenkó  

Vágó: Csákány Zsuzsa  

Szereplők: Klaus Maria Brandauer, Cserhalmi György, Bánsági Illdikó, Krystyna Janda, Major Tamás, Andorai Péter, Lukács Sándor, Bánfalvy Judit, Karin Boyd, Christine Harbort, Hernádi Judit, Rolf Hoppe, Kun Vilmos

A Filmhu-filmklub (Magyarok a háztetőn) az NKA támogatásával valósul meg.