filmhu: Már tavaly is kérdeztem, hogy minek tulajdonítod azt, hogy ilyen sokat jutsz filmkészítési lehetőséghez. Akkor a jó produceri háttérrel indokoltad. Idén hogy áll a helyzet?
Pacskovszky József: Még mindig nagyon jó a produceri hátterem, Hábermann Jenővel ez a harmadik közös produkciónk: A Boldogság színe és a Gyanú című tévéjáték után. A Lopott képek azonban azért is különleges film, mert rendkívül olcsó. Baráti alapon, home video jelleggel készült – nem volt szükség lámpákra, nagy apparátusra, mindössze néhány barát kellett és a környezetem, ahol élek – ezek köré szerveztük a filmet. Egy mini DV kamera segítségével rögzítettük a filmet, ez a kamera járt kézről kézre a történetben.
filmhu: Hogyan született meg az ötlet, hogy egy ilyen progresszív technikát alkalmazz a filmedben?
PJ: Legalább hat-hét film van a fejemben, amin folyamatosan gondolkodom. Nincs minden ötletem leírva - különböző kidolgozottsági fázisban vannak. 2000 óta készülök egy filmre, ez az Én, te, ők, ami egy francia – magyar – német koprodukció, és eléggé drága. De addig is csinálni kell valamit, úgyhogy elővettem a fiókból az olcsó könyveimet: könnyen kivitelezhető történetek, amelyekkel lehet kísérletezni. Egyébként ez azért nem úgy van, hogy az ember elhatározza, hogy most csinál egy filmet, hanem mindig van egy késztetés és van egy lehetőség.
 |
| Játék a kamerával - a nőkkel való ismerkedés lehetséges eszköze |
filmhu: A Lopott képek esetében mi volt ez a késztetés?
PJ: Láttam, hogy egyre több ember kezében jelenik meg a mini DV, és előfordulhat, hogy olyan pillanatokat is rögzítenek, amelyekkel nem szívesen szembesülnek. Egy családi vetítésen is mindig az van, hogy ezt ne nézzük, ezt tekerjük – ezek a képek akaratlanul lopóznak be ebbe az amatőr világba. Nagyon szeretem Cassavetes filmjeit, és mindig lenyűgözött, hogy sokszor azért vállal szerepet kommerszebb filmekben, hogy csinálhassa a saját kis szerzői filmjeit a lakásában, a barátaival. A Lopott képek lényege az, hogy Budapest kertvárosában az emberek hogyan élik az életüket, hogyan szembesülnek életük problémáival azokon a felvételeken, amelyeket játékból készítenek, de akaratlanul is komolyra fordulnak.
filmhu: A Lopott képek forgatókönyvét a testvéreddel, Pacskovszky Zsolttal közösen jegyzitek. Hogyan lehet ezeket a spontán történéseket forgatókönyvben rögzíteni?
PJ: Sokat beszélgettünk a történetekről: a történet ívét együtt alakítottuk ki, a dialógusokat azonban ő írta.
filmhu: Az Ég veled! nyerte a legjobb forgatókönyv díját azon a szemlén, ahol a zsűri leginkább a forgatókönyveket kritizálta.
PJ: Nagyon fontos, hogy az ember tisztában legyen vele, hogy mit akar mondani, miről szól a történet, és ezt a mondanivalót hogyan tudja másfél órába belesűrítve megfogalmazni. Azért azt gondolom, hogy több jó forgatókönyv is volt azon a szemlén.
filmhu: Az írás során megvoltak a fejedben az adott szerepre a színészek, vagy utólag válogattátok őket?
PJ: A színészek többsége már megvolt az írás közben is, de a végső döntések csak a forgatókönyv befejezése után születtek meg. Volt olyan karakter, amelynek az esetében több színész neve is felmerült lehetőségként, mert többféle irányban lehetett elindulni a leírtakhoz képest. Örülök, hogy Andorai Péter, Bánsági Ildikó, Szacsvay László, Kocsis György, Tóth Barna alkotta főszereplőgárdával tudtunk együtt dolgozni.
 |
| A nyugdíjas tanárházaspár a balatoni utószezonban nyaral
Andorai Péter, Bánsági Ildikó |
filmhu: Mikor forgattátok a filmet?
PJ: Szeptember végén, október elején összesen huszonnégy napot forgattunk.
filmhu: Ha jól értem, DV-re forgattatok.
PJ: Szándékosan, hiszen a koncepció része volt. Épp most néztünk meg egy filmre felnagyított tesztanyagot Kardos Sándor operatőrrel, és azon gondolkozunk, hogyan lehetne még rontani a képminőségen, mert ma már ezek a kis kamerák is képesek broadcast minőséget létrehozni. A filmben is látható lesz, egy teljesen átlagos kameráról van szó. Egyébként egy tesztanyagot a Mammutban is megnéztünk, és ott azért sokkal gyengébb vetítőgépek lámpája, és rosszabb képet ad vissza – itt azért mégiscsak laboratóriumi körülmények között vagyunk
filmhu: Kézről kézre jár a kamera – ezt ugye nem úgy kell érteni, hogy ténylegesen a színészek kezében lesz a kamera?
PJ: De, sokszor volt a színészek kezében is kamera. Sőt, mindig úgy tűnik, hogy a színészek kezében van - ezt Kardos Sándor nagyon ügyes trükkökkel megoldotta. Számtalan alkalommal látjuk is– egy tükör, vagy egy mozdulat elárulja, hogy ténylegesen a színész kezében van. Ez egyébként nagyon sok improvizációra is lehetőséget adott – bár pontosan meg volt írva a forgatókönyv, de sokat lehetett játszani, hiszen a nyersanyagot sem kellett kicentizni.
filmhu: Kerettörténet, narrátor tehát nem is lesz, csak ez az amatőr, talált jellegű felvétel.
PJ: Nem is volt rá szükség. Ez a történet elindul, és érthető, hogyan kerül egyik kézből a másikba a kamera, és hogyan bonyolódik a történet. Nagyon fontos, hogyan kezelik az egyes szereplők a kamerát, mit mutatnak meg a világból - ez jellemzi az adott karaktert és a világlátását. Más típusú filmrendezést igényel ez - nincs egy egységes, összefoglaló látásmód, hanem a szereplő azt veszi fel, amit ő fontosnak tart. Ha ez a borotválkozás, akkor a borotválkozás. Kardos Sándornak az volt a feladata, hogy belebújjon a szereplőnek a bőrébe, lelkiállapotába, és előhozzon egy mozgást. Öt-hat szereplő kezében fordul meg a kamera a három történetben.
 |
| Hogyan szembesülnek életük problémáival a felvételeken
Szacsvay László |
filmhu: Miről szól ez a három történet?
PJ: Van egy nyugdíjas tanárházaspár (Andorai Péter és Bánsági Ildikó), akik lemennek a Balatonra utószezonban nyaralni, ám felbukkan egy harmadik (Szacsvay László), - kiderül, hogy a múltban történt valami, amiről sejtelmük sem volt. Ellopják a kamerájukat, és egy asztalos (Kocsis György) veszi meg Pomázon, aki a nőkkel való ismerkedéshez használja fel segédeszközként. Végül egy magánnyomozó sráchoz kerül (Tóth Barnabás), aki egy kínai nő férjét követi, de a sok, számára egyforma kínai közül nehéz megtalálnia a célszemélyt.
filmhu: Eddigi filmjeidben kiemelt szerepet kapott a multikulti – ezt tehát most is becsempészted.
PJ: Igen, ez nagyon fontos számomra. Mongol amatőr színészek alakítják a kínai házaspárt, és Fosu Nikolette-nek is vagy epizódja. De ezúttal csak egyetlen mondat lesz mongolul, a film nyelve magyar.
filmhu: Másik általad kedvelt eszköz a filmzene. Ebben a speciális esetben hogyan lehetett megoldani?
PJ: Nincs szerepe, csak amennyi lehetséges - a helyszíni zene, ami beszűrődik a jelenetbe, Máthé Erzsi egy alkalommal például zongorázik a felvételen. Azt szimuláljuk, hogy minden akkor és úgy történik, ezért nem keverhettünk alá utólag zenét. A hang egyébként professzionális lesz, csak úgy tűnik, mintha amatőr lenne.
filmhu: A film további életéről már van valami hír?
PJ: Ezekben a percekben lesz kész, úgyhogy a Filmszemle lesz az ősbemutató – utána remélem, hogy mozikba kerül.
filmhu: A következő filmszemlén mire számítsunk, mit láthatunk Tőled?
PJ: A cél mindig az, hogyan lehet olcsón, de jó filmeket létrehozni. Már most azon töröm a fejemet, hogyan lehet még kevesebb pénzből forgatni. Ennek ellenére a következő film terveink szerint egy koprodukció lesz - a Filmplus jóvoltából remélem szeptembertől Irene Jacob és Peter Coyote főszereplésével elindulhat a Liason ordinaries.
