Pap Feri alig 100 kilométerről, Törtelről érkezett a fővárosba, hogy meghódítsa a filmművészetet, mégis nagyon messziről indult..

A forró homokos dinnyeföldekről és akácosokból, a vidéki iskolából, a 12 gyerekes családi sorsból mégsem a hátrányos helyzetet hozta magával, hanem a küzdelemre született ember bátorságát és erejét, a földdel és állatokkal dolgozók realitásérzékét és végtelen kitartását s még valamit, aminek eredetét  nevezhetnénk az  emberi titoknak – a mindenki számára élménnyé varázsolt művészet megteremtéséhez való képességeket.

Pap Ferenc már a főiskolán olyan volt, mint az ifiválogatott igazi focistája, aki a lábával rúgja a labdát, de az esze is a lábában van. Felvételi filmjének frissesége és saját élményeiből, a falusi látványvilágból táplálkozó eredetisége és mélyről jövő embersége már akkor mindenkit lebilincselt.

Pályáját elsősorban a tudásra való törekvés jellemzi, ez a belső szándék alakítja formálja azt a mély és ösztönös tehetséget  amely annyira esendő, sokszor veszendő kincs. Mint operatőr nem elégszik meg a látvány létrehozásával, bele akar látni a nyersanyag szerkezetébe, a fény varázslatos világának tudatosan és módszeresen kihasználható rejtelmeibe, nem elégszik meg a felszín megragadásával, rendezőtársaival együtt küzd a társadalmi és politikai élet, az ember és a lélek mögöttes világának hiteles feltárásáért.  Nem elégszik meg azzal sem, hogy csupán a képalkotás világának minden műhelytitkával foglalkozzon, szinte a filmkészítés minden munkafázisának fürkészője, kutatója.
A 70-es évek akkor még erősen megkérdőjelezett, de az egész magyar filmművészetre katartikus erővel ható irányzatának, a dokumentarizmusnak egyik stabil építője, ott van a Balázs Béla Stúdió elementáris erejű boszorkánykonyhájában s alapítótársa a nagy szakmai ellenállással létrejövő Társulás Filmstúdiónak, majd utódműhelyeinek.máig is állandó munkatársa.
Több dokumentumfilm mellett, az olykor megrendítő lelki mélységeken keresztül a magyar valóságot feltáró Nevelésügyi sorozat főoperatőre, majd Koltai Lajos mellett a második kamera mögött jelen van a később külföldi kritikusok által Budapesti Iskolának nevezett stílusirányzat nyitódarabjának – a Jutalomutazás-nak - a megszületésénél.

A Békeidő,  Vörös föld,  Családi tűzfészek,  Harcmodor,  Filmregény képi megfogalmazója, ő az, aki a dokumentarista játékfilmet először viszi külföldi sikerre Erdőss Pál Adj király katonát cannes-i aranykamerájával, majd  a korszak legmélyebbre hatoló politikai dokumentumfilmjét a Recsk, avagy egy titkos kényszermunkatábor történetét forgatja Böszörményi Gézával és Gyarmathy Liviával évekig titokban, melyet 1989-ben Európa-dijjal tüntetnek ki Párizsban.

Tévedés lenne persze azt gondolni, hogy Pap Ferenc egysíkú dokumentarista művész, a játékfilm számtalan stílusában dolgozik. Tarr Bélával az Őszi almanach-ig elválaszthatatlanok voltak. Haláláig állandó munkatársa volt Erdőss Pálnak játékfilmben és televíziós munkáiban egyaránt. Dolgozott András Ferenccel, Dettre Gáborral, Mispál Attilával.

Sára Sándor mellett három filmben volt kameramann a hetvenes évek elején - s azt mondta, hogy a főiskola mellett ekkor tanulta meg igazán a szakmát. Ha pályakezdésekor példaképéről faggatták, azt válaszolta „Szeretnék olyan szépen világítani, mint a Tóth Janó, úgy kezelni a kamerát, mint a Kende János, s szeretnék olyan diplomatikus lenni, mint a Koltai Lajos.” Nagy ívű terve valószínűleg sikerült, mert mára több mint negyven játékfilmet forgatott. Az utóbbi években a török filmművészetben is nagy az ázsiója, a sokadik filmhez hívják újra. Éppen most is premierje van Isztambulban. A világjárás, az hogy egy amerikai útifilm-sorozattal Ausztráliától Alaszkáig forgathatott - ha családjától nagy áldozatot is követelt -szerencsét hozott neki, hisz megismerte a koprodukciók világát, amerre a filmgyártás egyre inkább tolódik. De Pap Feri Amerikában is úgy gondolkodik, ahogy azt Törtelen tanulta. „Tudod ,miért szeretik a magyar operatőröket ? Nemcsak azért mert negyedáron megkapni őket, mint az amerikaiakat. De ha probléma van, az amerikaiak hívnak egy segélyszámot, a magyar meg fog két deszkát, egy kalapácsot, egy drótot. Óriási különbség.”

Hogy milyen pluszt jelent ez a fajta hozzáállás a munkához, azt nagyon sokszor megtapasztaltuk együtt, de legutoljára San Diegóban, ,az Emigráns-t másképp le sem forgathattuk volna.  Feri olyan művész , aki a messziről jött ember sokszor nem könnyű küzdelmeit személyisége  javára tudta fordítani, a kép megvalósításának útján nem ismer akadályt, nem ismer lehetetlent. Olyan munkatárs, akire a lehetetlen helyzetekben is a kibontakoztást segítő lélekjelenlét a jellemző, aki például, ha kézben kell tartani a kamerát, még a tizedik órában is rezzenés mentes képet csinál s a kimerülés határán is megtartja fanyar, szabados humorát, amelyben az erő és a lélek finom rezdülései jól megférnek egymással.

Isten áldjon Feri és most, amikor gratulálok, jut eszembe, ideje, lenne, hogy a legkisebb fiú útjáról, próbatételeiről a palotában, vagyis az Oktatási Minisztériumban is tudomást vegyenek, hiszen a Balázs Béla-díjon kívül nincs állami elismerése ennek a következetes, gazdag, az akadályokat sikerrel leküzdő pályának.

Dárday István laudációja Pap Ferencről  2007. december 12-én hangzott el a Szkíta Aranyszarvas díj átadásakor, Bács Ferenc előadásában.