Negyedik alkalommal hívtak meg restaurált magyar klasszikust a cannes-i filmfesztivál „Cannes Classics” című hivatalos programjába. Az elmúlt években visszatért Jancsó Miklós remekműve, a Szegénylegények, Makk Károly mestermunkája, a Szerelem (a rendező személyesen is elkísérte a filmet az újrabemutatóra), tavaly pedig Fábri Zoltán gyönyörű klasszikusa, a Körhinta szerepelt a Classics szekcióban.

Bacsó Péter: A tanú

Idén A tanú tér vissza a fesztiválra, Bacsó Péter 1969-ben forgatott, tíz évre dobozba zárt filmje, ami a kései bemutató után szinte azonnal kultikussá vált, és egyben a szocialista diktatúra szimbóluma is lett. A filmet 1981-ben vetítették először Cannes-ban, majd 32 országban is bemutatták. A Magyar Nemzeti Filmarchívum és a Filmlabor restaurátorainak köszönhetően lehetővé vált az eredeti változat rekonstrukciója, a kivágott jelenetek negatívjait hiánytalanul tudták beilleszteni a filmbe. A május 17-i cannes-i vetítés különlegessége lesz, hogy Bacsó Péter özvegye, Hudák Ilona az 1981-es vetítés után ismét részt vesz A tanú kinti bemutatóján.

Moldovai Katalin: Ahogy eddig

A diákfilmeket összeválogató Cinefondation szekcióban szerepel Moldovai Katalin Ahogy eddig című diplomafilmje, amit a METU (Budapest Metropolitan Egyetem) rendező-szakán készített. A film Tóth Krisztina azonos című novellájából készült, a főszerepeiben Venczel Vera és Tóth Ildikó látható. 

A nemzeti filmpromóciós szervezeteket tömörítő European Film Promotion (EFP) fiatal és ígéretes producereket mutat be a nemzetközi filmszakmának Cannes-ban. A háromnapos szakmai találkozóra 20 producer, köztük Ugrin Julianna kapott meghívást. Eddig többek között Bereczki Csaba, Angelusz Iván, Petrányi Viktória, Pusztai Ferenc, Sipos Gábor, Stalter Judit, Taschler Andrea és Gyárfás Eszter volt a nemzetközi szakmai fórum magyar résztvevője.

Természetesen mi sem csak a magyar vonatkozású filmeket nézzük a fesztiválon, ahol idén is sorra fognak felsorakozni a világsztárok, nagynevű alkotók és botrányhősök. Ezekért a filmekért egész biztosan végigálljuk a kígyózó sorokat.

Quentin Tarantino: Volt egyszer egy Hollywood (Once Upon A Time in Hollywood)

Kis híján lecsúszott a fesztiválról, de az utolsó pillanatban mégiscsak hozzácsapták Tarantino kilencedik nagyjátékfilmjét a hivatalos versenyzők közé. Leonardo DiCaprio és Brad Pitt főszereplésével készült alkotás Hollywood aranykorának utolsó éveibe ugrik vissza, egész pontosan egy életunt tévészínész és hű kaszkadőre életébe. Fontos szerepet fognak játszani a történetben a Manson-klán rémtettei is.

Jim Jarmusch: The Dead Don't Die

Cannes-ban nem szokatlan választás, hogy egy szórakoztató műfaji filmmel indítják a tíz napos filmünnepet és ez idén sincs másképp. Sokadig alkalommal tér vissza a fesztiválra az amerikai függetlenfilm fenegyereke, aki ezúttal egy A-listás sztárokkal megpakolt zombifilmet hozott magával. A Dead Don't Die-ban egy csendes kisváros lakóit egy pusztító zombihorda harmadolja, velük száll szembe Adam Driver, Bill Murray, Tilda Swinton, Steve Buscemi és egy kis szerepben Iggy Pop is.

Terrence Malick: A Hidden Life

A Sivár vidék, a Mennyei napok és Az élet fája rendezője egy valós eseményeken alapuló, történelmi eposszal csatlakozik a versenyzőkhöz. A Hidden Life főhőse egy osztrák tiszt, aki a második világháború idején nem hajlandó a nácik oldalán harcolni, és ezért súlyos árat kell fizetnie. A főszerepet August Diehl alakítja, de feltűnik a filmben Bruno Ganz is, aki az év elején hunyt el.

Xavier Dolan: Matthias & Maxime

A fiatal kanadai rendező, a maga 31 éves korával már cannes-i veteránnak számít: filmjei többsége megfordult a fesztiválon, 2016-ban pedig a George Miller által vezetett zsűri tagjai közt bírálta el a munkatársait. A Matthias & Maxime-ban ismét magára osztotta a főszerepet, a történetben egy csapat huszonéves fiatalt követ majd.

Az Un Certain Regard szekcióban versenyez Lorenzo Mattotti Medvevilág Szicíliában című animációs filmje, ennek a készítésében vettek részt a Kecskeméti Animációs Stúdió munkatársai. Nem először fordul elő hasonló eset: a 2016-ban, szintén ebben a szekcióban versenyző Vörös teknősben is fontos szerpet játszottak a kecskeméti stúdió alkotói.

Lorenzo Mattotti: Medvevilág Szicíliában / Forrás: Mozinet

A Medvevilág Szicíliában a XX. század egyik legnagyobb sikert arató gyerekkönyvét dolgozza fel, történetében Leander, a medvék királya levezeti a népét a hegyekből, hogy élelemhez jussanak, és hogy megtalálják rég elvesztett fiát, Tónit, de a városi emberek közé bekerülve egyre nagyobb veszélybe kerülnek. A film az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál versenyprogramjába is bekerült, itthon a Mozinet forgalmazza majd az év második felében. 

Nem a hivatalos fesztivál keretén belül, de szintén kint lesz Cannes-ban Schwechtje Mihály Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) című elsőfilmje, amit a Cannes Écrans Juniors nevű különálló programba hívtak meg. A válogatásba olyan alkotások kaptak meghívást, amik témáikban a 13 és 15 év közötti fiatalok életét, mindennapjait érintik.

Borítóképen: A tanú, Volt egyszer egy Hollywood, Ahogy tetszik