After love / Forrás: Allocine
A fesztivál első katartikus filmélményét, egy péntek délutáni mozinak köszönhetjük. A francia származású Joachim Lafosse After Love című filmje (franciául L’économie du couple, vagyis szabadfordításban Egy kapcsolat gazdasága) egy házaspár szakítás utáni állapotát mutatja be. A pénzügyi helyzetük miatt továbbra is egy háztartásba kényszerült pár, egymás mellett, de mégis külön folytatja a napi rutint: vacsorát főznek és mesét olvasnak a gyerekeknek, vagy a szennyesüket mossák. A nő (Bérénice Bejo) és a férfi (forgatókönyvíró és filmrendező Cédric Kahn) között kézzelfogható a feszültség, párbeszédeikben és pillantásaikban egy valaha volt nagy szerelem romjain lépkedünk, mint törött üvegszilánkokon. Egyetlen mesterkélt pillanat sincs a két órás játékidő alatt, a mozdulatok hitelesek és őszinték. A film érzelmi töltete egy nagyszerű táncjelenetben csúcsosodik ki: a szülők és két kislányuk, egy gagyi popszámra táncolnak kézenfogva, a nappali közepén. A gyerekeket közrefogva lépkednek előre és hátra, ugyanúgy egy helyben topogva, ahogy a való életben teszik.
A hétvégénk a magyar film jegyében telt: Makk Károly visszatérésén kívül, a Cannes Classics szekcióban a Close Encounters with Vilmos Zsigmond című dokumentumfilmet vetítették, amelyben a film rendezője, a legendás operatőr társaságában ellátogat Zsigmond Vilmos karrierjének legfontosabb helyszíneire, és felidézi legfontosabb filmjeit. Több helyszín közt ingázik ez a múltidézés: Zsigmond Vilmos kaliforniai otthona mellett, az Amerikai Operatőrök Szövetségébe, egy párizsi filmiskolába, a Budai várba, és a szegedi Belvárosi moziba is elkísérjük őket – ezeket a látogatásokat számos anekdota, gazdag filmes archívok és sosem látott fényképek kísérik.
Close Encounters with Vilmos Zsigmond / Forrás: Cannes Filmfesztivál
Egyszerre dobban meg minden magyar szív a cannes-i moziteremben, amikor a kaliforniai naplementés felvételeket az Uránia Filmszínház lépcsősora váltja fel, máskor John Travoltával nosztalgiázik a Halál a hídon forgatásáról, majd kikönyököl a Rudas fürdő egyik medencéjéből. A francia származású Pierre Filmon a vetítés előtt mesélt a film hátteréről: egy másik filmje kapcsán ismerkedett meg Zsigmond Vilmossal 2013-ban, de annyira lenyűgözte őt a személyisége és tehetsége, hogy úgy döntött, inkább róla készít dokumentumfilmet. Világhírű filmkészítők egész hada sorakozik fel a filmben: Vittorio Storato (ő idén Woody Allen filmjével járt Cannesban), Ivan Passer és Peter Fonda is elmesélnek egy-egy közös történetet.
Az 1971-es bemutató, és a zsűri nagydíja után, újra a Croisette-re látogatott Makk Károly, és a Szerelem. A Cannes Classics szekcióban tartott vetítés előtt, egy rövid állófogadáson is részt vettünk, ahol Andy Vajna és Havas Ágnes társaságában találkoztunk a 90 éves rendezővel és feleségével. A fesztiválpalota Buñuel termében, este 10-kor kezdődött a vetítés, ahol Makk Károly kedves, szűkszavú tört-angolsággal köszöntötte a közönséget. A Szerelem sokadik alkalommal is ámulatba ejtett minket: Törőcsik Mari és Darvas Lili párosa kiállta az idő próbáját, Tóth János operatőr képei pedig sose voltak szebbek a nagyvásznon.
Makk Károly a bemutató előtt / Fotó: Pozsonyi Janka
A vetítés másnapján, két hivatalos programja között egy kicsit beszélgettünk is a rendezővel, a tenger mellett felállított magyar pavilonban. Elmondása szerint vegyes érzelmekkel készült a vetítésre: nagyon váratlanul érte a lehetőség, hogy újra bemutathatja a Szerelmet a fesztiválon. Az esti vetítés felelevenítette benne a 45 évvel ezelőtti premier hangulatát, és bár a vasárnapi közönség fele akkora volt, mint annak idején, újra meghatotta a tapsvihar és a film iránt mutatott szeretet. Utoljára 1987-ben járt itt Az utolsó kézirat bemutatóján, a fesztiválra úgy emlékezett vissza, mint egy családias, barátságos közeg, ahol mindenki ismert mindenkit.
Makk Károly / Fotó: Pozsonyi Janka
A Szerelem máig töretlen nemzetközi sikerét a fokozatosan épülő szerkezettel, és a „giccsveszélyes” befejezéssel magyarázza: annak idején azt érezte, hogy képes lesz úgy elkészíteni a filmet, hogy hihető és szép legyen minden kultúra számára. Elsőként az 1955-ös Liliomfit válogatták be a munkái közül, azon a fesztiválon azonban nem vett részt - a bemutató rádiós közvetítését a Hungária kávéházban hallgatta végig. Amikor a Szerelmet bemutatták, a kritikusok egyből a legnagyobb esélyesek közé sorolták, mindenki találkozni akart vele, ő azonban nem várta meg az eredményhirdetést, és Párizsba utazott egy barátjához – itt érte az örömhír, hogy Vittorio Storatot leszorítva a trónról, az ő filmje kapta meg a zsűri nagydíját.
Toni Erdmann / Forrás: Cannes Filmfesztivál
Túl a fesztivál felén, már mindenki találgatni kezdi a vasárnapi díjkiosztó befutóit. Ami tavaly ilyenkor a Saul fia dicshimnusza volt, idén egyre inkább úgy tűnik, hogy Maren Ade Toni Erdmann című filmje felé irányul – bárki szembejön a fesztiválon, egész biztosan szóba hozza „a német filmet”. Az első kritikák egyöntetűen pozitív véleménye, akkora közönséget vonzott be a moziba, hogy mi is csak a legutolsó vetítések egyikén tudtunk beférni rá. Bár sikerét a Saulhoz hasonlítjuk, de ezen kívül semmi hasonlóság nincs a két film között: a Toni Erdmann középpontjában egy szórakozott apa (Peter Simonischek), és karrierista lányának (Sandra Hüller) a kapcsolata, illetve annak a hiánya áll. Az apa egy hirtelen ötlettől fogva Bukarestbe látogat a lányhoz, akinek viszont semmi kedve a műfogakkal és parókákkal játszogató, mackós férfi pesztrálásához. A film hihetetlenül széles érzelmi skálán mozog – a torokszorító dráma, és a sírva röhögés folyamatosan váltakozva, észrevétlenül kitölti a majdnem három órás játékidőt, és egészen az utolsó pillanatig képes meglepetést okozni. Van, aki szerint Toni Erdmann a zsűri nagydíját fogja elvinni, mások szerint a legjobb filmért járó Arany Pálmát kapja, de ha van igazság (és Nemes Jeles László is igennel szavaz), akkor a női főszereplő díját egész biztosan Sandra Hüllernek ítélik. Már csak az utóbbi évek legviccesebb bulijelenete miatt is, ami minden keserves sorbanállást elfeledtetett velünk.
