A kultusztárca reakicója a filmművészek levelére

A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) értetlenül áll a magyar filmművészek nyílt levele előtt, amelyben a szervezet még a választások előtt választ vár a tárca vezetőjétől az általuk feltett kérdésekre - olvasható a tárca sajtóirodájának közleményében.

A Magyar Filmművészek Szövetsége (MFSZ) Választmánya március 27-én írta meg nyílt levelét Rockanbauer Zoltán kultuszminiszter számára. A választások mellett még egy rendkívüli apropója is volt a levél közzétételének: 2002 tavaszán a demokratikus, pályázati rendszer fennállása óta először fordult elő, hogy a Magyar Mozgókép Közalapítvány Játékfilmes Szakkollégiuma működésképtelenséget jelentett be az értékes pályázatok nagy száma és a kiosztható csekély összeg aránytalansága miatt.

A filmművészek a levélben három kérdésre várnak választ:

" 1. Milyen nagyságrendben szándékozik a kulturális kormányzat meghatározni a magyar filmgyártás közvetlen állami támogatását az új törvényben?
2. Szándékozik-e az új filmtörvény meghatározó szerepet adni a Magyar Mozgókép Közalapítványnak a filmfinanszírozási rendszerben?
3. Hajlandó-e a minisztérium a filmtörvény megszületéséig – a filmgyártás folyamatossága érdekében - soronkívüli, kiegészítő támogatásban részesíteni az MMK-t?"

Az NKÖM-től reakcióként kiadott közlemény tartalmazza: a minisztérium - mint azt a március második felében írt levelében is hangsúlyozta - a filmszakma gondjait, problémáit a tervezett filmtörvényben kívánja rendezni.

- Az érdemi párbeszédet pedig a meghatározott menetrend szerint ülésező törvényelőkészítő bizottságban kívánja folytatni, ahol a tárca és a szakma képviselői együttműködve készítik el a majdani jogszabály részleteit - teszik hozzá.

A tárca véleménye szerint a grémiumban zajló szakmai munkát csak hátráltathatja, ha azt a napi politikai érdekek hatják át.

1999 és 2002 között 45 film és televíziós sorozat elkészítését, terjesztését és utómunkálatait támogatta a kulturális minisztérium - jegyzik meg. Ismertetik: "1999-ben az NKÖM 700 millió forintot fordított filmes programokra, 2000-ben 1 milliárd 50 millió forintot, 2001-ben több mint 2 milliárd forintot (ebből 750 millió jutott millenniumi filmprodukcióra)". Az említett időszakban a tárca több mint 3 milliárd forinttal támogatta a Magyar Mozgókép Közalapítványt (MMK) - említik. Rámutattak: ez összesen csaknem 7 milliárd forint. A dokumentumban olvasható felsorolás szerint az MMK költségvetése 1998-ban 900 millió forint volt, amely 1999-től kezdve egyharmadával több, évi 1,2 milliárd forint. A Magyar Történelmi Film Alapítvány költségvetése 1998-ban 25 millió forint volt, 1999-ben 125 millió, 2000-től kezdve pedig 185 millió forint, ami csaknem 7,5-szeres emelkedést jelent - sorolták.

A filmesek Rockenbauer Zoltán kulturális miniszternek címezték levelüket, és a minisztertől még a választások előtt várnak választ.
MTI + filmhu