A Varga Filmklub holnapi vetítésén Raoul Servais belga animációs rendező, festő, és grafikus hét 1965. és 79. között készült filmje kerül a közönség elé a szokásos időben, este nyolctól a Fogadó a Millenárishoz épületében.

Raoul Servais (sz. 1928, Ostend) az ötvenes évek elején René Magritte-tal és Henri Stork-kal dolgozott együtt. A Royal Academy of Arts (Gand, Belgium) animációs szakának alapítótagja, valamint 1985-1994 között az ASIFA (nemzetközi animációs szövetség) elnöke volt. Filmjei több, mint 40 fesztiváldíjat vittek el (A Velencei Nemzetközi Filmfesztivál első helyezését vitte el 1966-ban, Cannes-ban pedig a zsüri nagydíját 1971-ben, és az Aranypálma díjat 1979-ben.)

Arra az interjúkérdésre, hogy milyen témákat vonultat fel a filmjeiben, a művész a következő választ adta: „A legkülönfélébb témákkal foglalkozom, de mindegyikben ott az emberiség szabadságra, békére, és igazságosságra való törekvése. Mindig is megpróbáltam kihangsúlyozni az embereket fenyegető sokarcú veszélyt.”