Folyt. köv.

A folyamatosság nagy, időtálló malmaiban tovább őrlik az Almodovar filmjeit újra számba vevő sorozatot. Ehhez kapcsolódik a szintén szériában működő a Ki kicsoda a filmművészetben? (szeptember 20. 21:50, m2) heti epizódja is, amely „elpetykálja” Pedro múltját, például, hogy a spanyol mester képregényíróként kezdte, harmincévesen csöppent a celluloid-világba, s amikor épp jobb dolga nem akad, saját rockegyüttesével koncertezik. A gazdag életműből ezúttal az 1997-ben készült Eleven hús (szeptember 20. 21:55, m2) kerül terítékre, amely nem kisebb nevek biztosítják a minőséget, mint a sokarcú Javier Bardem, vagy az Almodóvar-kedvenc Penélope Cruz, aki itt még a névsor alján szerepel. Az ifjabb Sergei Bodrovra emlékezik a Nővérek (szeptember 22. 23:10, DUNA Televízió), melyet a művész rendezőként jegyez. A téma, ahogy a Brat 1.-2.-ben is, ismét a maffia. Most azonban két nővér, a 10 éves Dina és a 13 éves Szveta menekül az orosz polip elől. A Böszörményi-memento is folytatja a Gyarmathy Líviával közösen jegyzett Madárkák-kal (szeptember 21. 21:10, mtv), melynek felütésében két falusi lány férjfogó akcióba indul a városba. A rendező első játékfilmjéért 1972-ben a legjobb elsőfilmes rendezés díját kapta a magyar filmkritikusoktól. Az újra műsorra kerülő Recsk 1950-53 (szeptember 22. 03:45, DUNA Televízió) pedig 1989-ben, a legjobb európai dokumentumfilmként elnyerte a Félix-díjat.


Doku-láz

Ha már nem fikciós sikereknél tartunk, érdemes megemlíteni, hogy a heti paletta több valóságalapú filmélményt is kínál. A Magyar Filmműhelyeket bemutató sorozat (szeptember 22. 23:40, mtv) a Cineart Stúdióban járt. A Van a börtön, babám, illetve a Kapitalisták vagyunk, vagy mi? gyártójától a 35. Magyar Filmszemlén a Duna Televízió különdíját elnyerő Sós Ágnes filmje, a Teri nagyi (szeptember 22. 23:50, mtv) lesz látható, melyben a haldokló élet és halál közti furcsa lebegésében mélyen filozofikus gondolatokat oszt meg az ittmaradókkal.
Az 1997-2003 között készült a legismertebb és legnagyobb példányszámú szamizdat folyóirat, a Beszélő történetét dolgozza fel Gulyás János Szamizdatos évek (szeptember 20. 22:30, DUNA Televízió) című dokumentumfilmje, míg Csillag Ádám két részben vetített A megye árvái (szeptember 23.és 24. 23:20, m2) című filmje  a szemle-díjas Mostohák folytatása. A bürokratikus rémtörténet ott folytatódik, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megye önkormányzata megszünteti 33 hivatásos nevelőszülő állását. Pénz nincs, a gyerek marad. A szeretet és a szolgálat örökké tart, a Rend menetel tovább.


Szemizom-lazító

A hétvége programján néhány ezért vagy azért kihagyhatatlan munka. Az operatőrként megismert Szaladják István, aki javában munkálkodik első nagyjátékfilmjén, a 31. Magyar Filmszemle megosztott fődíjasa lett a kisjátékfilm kategóriában, valamint a II. Nemzetközi Ökumenikus Filmszemlén a legjobb játékfilm díját kapta az Aranymadárért (szeptember 25. 00:25, DUNA Televízió). Hőse Der von Kürenberg lovag és költő, megtapasztalja, a harcos számára egyetlen kapu van, a halál, tudja, hogy a küzdelem csak eszköz, nem a másik emberrel áll szemben, hanem saját félelmével, pusztulásával, és nem a másikat kell legyőznie, hanem önmagát... Igazi kultcsemege Spike Jonze egészestése, A John Malkovich menet (szeptember 26. 23:15, TV2), ahol a világhírű sztár nemcsak az arcát, de az agyát, a gondolatait, sőt a legtitkosabb vágyait is a filmesek rendelkezésére bocsátotta. John Malkovich-ot John Malkovich alakítja, a furcsa (agy)tekervényes kalandtúra résztvevői pedig John Cusack és „barnított szőkeség”, Cameron Diaz. John Malkovich-ról ugyan nem derül ki, hogy kicsoda, Ralph Fiennes-ról viszont igen. Ki kicsoda a filmművészetben? (szeptember 26. 22:10, m2) egy a Királyi Shakespeare Társulattól elstartolt, A maconi gyermek és a Schindler listája vásznán debütált igazi angol színészt hoz közelképbe. Fiennes Az angol beteg után újabb magyar vonatkozású feladatot vállalt, ahol állítólag végleg beleszeretett az országba. Az Oscar-díjas Szabó István magyar-német-kanadai-osztrák koprodukciójában,  A napfény ízében (szeptember 26. 22:15, m2)  Ralph hármas szereposztásban "parádézik", mint a titkos családi recept alapján készülő likőr örökös örököse.