A hét során többször is látható lesz Kostyál Márk első nagyjátékfilmje, a bemutatása után kisebb botrányt okozó Kojot. A városban élő, kiégett Misi (Mészáros András) vidéki tanyát örököl az apjától, de amikor terhes barátnőjével leköltözik, hogy az életét és a házat is rendbe tegye, nem várt ellenállásba ütközik a helyi kiskirály és verőemberei felől.

Fábri Zoltán feszes drámáját, Az ötödik pecsét-et csütörtök éjszaka vetíti a tévé, 2012-ben a Magyar Művészeti Akadémia beválasztotta az 53 legfontosabb magyar film közé. Őze Lajos, Latinovits Zoltán, Márkus László és a kor további nagy színészei gyűlnek össze egy pesti kocsmában, hogy a Nyilas-uralom közepén az élet legfontosabb kérdéseit megvitassák. Hajnalban fegyveresek kopognak az ajtón és egy titokzatos napszemüveges férfi elé viszik őket.

Képkocka Az ötödik pecsét című filmből (fotó: Mokép)

Hétvégén több vígjáték is műsorra kerül: újra látható lesz a Brazilok, amit a bemutatója után több mint hetvenezren néztek meg a mozikban, Tímár Péter fociőrültjei is visszatérnek a 6:3, avagy játszd újra Tutti!-ban, mellettük Ötvös Csöpi  és a büfés Lali is megfordulnak a képernyőn, a Hamis a baba és az Üvegtigris 3 főhőseiként.

Vasárnap estére viszont drámai fordulat áll be: éjféltől Cannes-ban a Zsűri Nagydíjával jutalmazott Oscar-nyertesünk, Nemes Jeles László Saul fia című filmje lesz látható, szokás szerint megszakítás nélkül. Utána is érdemes lesz fennmaradni, Török Ferenc nagyszerűen adaptálta Bereményi Géza és Kovács Krisztina Apacsok című színpadi művét, melyben az ötvenes évek értelmisége indiántábort alapít, hogy legalább ott ne érezze a kommunista diktatúra fojtogató légkörét, de a titkosrendőrség nem hagy nekik békét.

május 27., hétfő

Egy tál lencse (r.: Farkas Zoltán) / Duna World, 11:20, 02:35
Kojot (r.: Kostyál Márk) / HBO, 23:50

május 28., kedd

Mazsola és Tádé / M2, 05:00, 11:00

május 29., szerda

Idegölő (r.: Fonyó Gergely) / Film+, 06:20
Maigret csapdát állít (r.: Ashley Pearce) / 10:30

május 30., csütörtök

Az ötödik pecsét (r.: Fábri Zoltán) / Duna TV, 23:25

május 31., péntek

Immigrants - Jóska menni Amerika (r.: Csupó Gábor) / Film+, 05:00
Getno (r.: Salamon András) / M5, 21:50, 03:10

június 1., szombat

A múmia közbeszól (r.: Oláh Gábor) / Duna World, 11:20
6:3, avagy játszd újra Tutti! (r.: Tímár Péter) / RTL+, 19:00
Hamis a baba (r.: Bujtor István) / Prime, 19:15
Brazilok (r.: Rohonyi Gábor, M. Kiss Csaba) / RTL+, 21:00
Üvegtigris 3. (r.: Rudolf Péter) / Prime, 21:00
Kaméleon (r.: Goda Krisztina) / RTL2, 23:00

június 2., vasárnap

Idegölő (r.: Fonyó Gergely) / Film+, 05:00
A nagymama (r.: György István) / Duna World, 11:15
6:3, avagy játszd újra Tutti! (r.: Tímár Péter) / RTL+, 13:00
Három sárkány (r.: Vajda Sándor) / Duna TV, 15:05, 02:35
Kaméleon (r.: Goda Krisztina) / RTL2, 16:30
Brazilok (r.: Rohonyi Gábor, M. Kiss Csaba) / RTL+, 19:00
Kojot (r.: Kostyál Márk) / HBO2, 21:20
Üvegtigris 3. (r.: Rudolf Péter) / Prime, 23:45
Saul fia (r.: Nemes Jeles László) / Cool, 00:00
Apacsok (r.: Török Ferenc) / TV2, 01:55

címlapkép: Wéber Kata az Apacsok című filmben (fotó: Vertigo Média)