A Róma elkészítésének ötlete 1998-ban fogant meg Anne Thomopoulos producer fejében, aki ebben az időben az amerikai HBO műsorokért felelős rangidős alelnöke volt. Bruno Heller író 2000-ben kezdett dolgozni a forgatókönyvön.
A forgatókönyvnek három változata is készült 2001-ben. Chris Albert, az HBO elnöke és Carolyn Strauss, az HBO Entertaintment elnöke megállapodott abban, hogy minisorozat helyett hosszabb sorozatot készítenek. A produkcióba 2002 augusztusában az angol BBC is beszállt, 2004 tavaszán pedig az olasz RAI stúdióval bővült a kör. Az HBO vezetése 2003 nyarán határozott arról, hogy a sorozatot Olaszországban forgatják, és a produkció előkészítése augusztusban kezdődött a legendás római stúdióban, a Cinecittában.

A díszletek felépítése 2003 novemberében kezdődött. A Rómához készült a legnagyobb díszlet a világon, amely mintegy két hektárnyi területen terült el, és hat különféle helyszínt foglalt magában a Cinecitta stúdióban. Az első külső felvételeket 2004. március 22-én készítették, míg a Cinecittában 2004. április 1-én kezdődtek a műtermi felvételek. A munka 2005 májusáig tartott. A sorozathoz a díszleteket egy 350 főből álló nemzetközi stáb készítette, és egy több mint ötven fős, helyi orvosokból álló csapat is segítette a produkciót.

A sorozathoz több mint 4000 jelmez készült, csak az első három epizódhoz 2500 jelmezre volt szükség


A Fórumon játszódó jelenetekhez – közel 60 százalékban – megépítették az eredeti Forum Romanum másolatát. Nem kis feladatot jelentett a forgatáshoz szükséges elektromos hálózat, a serpenyők és fáklyák folyamatos égését biztosító gáz-, illetve üzemanyag-vezeték kiépítése úgy, hogy a kamera „szeme” előtt minden rejtve maradjon. A templomok, házak, épületek színét, az utcák díszítését a Pompeii, Herculaneum és Ostia romjainál talált eredeti minták alapján készítették a szakemberek.

A sorozathoz több mint 4000 jelmez készült, csak az első három epizódhoz 2500 jelmezre volt szükség. A Róma legnagyobb szabású jelenetében 40 ló szerepelt egyszerre, illetve Caesar diadalának felvételekor 750 színész állt egyidőben kamera elé. A Róma csatajeleneteinél korhű harci technikát, küzdőmódot alkalmaztak. A szereplők a forgatás megkezdése előtt egy hónapig edzettek kardforgatásból, az ötvenöt olasz szereplő számára speciális felkészülést tartottak, kéthetes tábort szerveztek. 
 

RÓMA – EPIZÓD TARTALMAK

1.
Miközben Gaius Julius Caesar a nyolc éve tartó háború végén, i.e. 52-ben győzedelmeskedik a gallok felett, aggasztó hírek érkeznek az örök városból, politikai ellenfelei ármánykodnak ellene. Diadalát beárnyékolja, hogy hadseregének aranyát ellopták. Caesar parancsnoka, Marcus Antonius megbízza Vorenus századost és Pullo légióst, hogy próbálják kideríteni, ki áll az ügy hátterében. Rómában a Cato, Cicero és Scipio vezette idős szenátorok aggódnak Caesar növekvő népszerűsége miatt. Caesar a barátját, Pompeust javasolja a birodalom élére.


2.
Miután Caesar néptribunussá nevezi ki, Antoinus visszatér Rómába Vorenussal és Pullóval. Míg ez utóbbi a bordélyházban szórakozik, Vorenus nyolc év után találkozik újra feleségével, aki már rég halottnak hitte őt. A szenátus, attól félve, hogy Caesar magához akarja ragadni a hatalmat, nem engedélyezi a győztes hadvezér számára a diadalmenetet, sőt, Pompeus le akarja váltani Caesart a hadsereg éléről. Az idegek pattanásig feszülnek mindkét politikai oldalon, a legkisebb szikra is elég ahhoz, hogy kirobbanjon az ellenségeskedés. Pullo csetepatét idéz elő a Forumnál.

3.
Caesar csapatai szinte ellenállás nélkül nyomulnak előre Róma felé. Mindez megrettenti politikai ellenfeleit. Pompeus arra az elhatározásra jut, hogy harc nélkül átengedi neki a várost. Előtte azonban arra kényszeríti a patriciusokat, hogy valljanak színt, melyiküket támogatják. Míg Caesar szeretője, Servilia Rómában marad, addig a fia, Brutus elmenekül Pompei híveivel. A zavargások láttán Caesar unokahúga, Atia felfogad egy zsoldost, Timont, hogy védje meg őt és fiát, a kis Octavianust. A Pullo vezette katonai egység a külvárosban feltartóztat egy áruszállító szekeret.

4.
Mivel Pompeus serege Róma közelében vert tábort, Caesar megpróbálja mielőbb megszilárdítani hatalmát a városban. Atia ünnepséget szervez a hazatért Caesar tiszteletére. A hosszú katonai szolgálat után Vorenus üzletemberként próbál érvényesülni. Pullo elfogja az ellenséges vezér fiát, Quintus Pompeust. Mégsem örülhet a sikernek, mert Caesar szabadon engedi Quintust. Azzal az üzenettel küldi őt az apja táborába, hogy kössenek fegyverszünetet. Caesar nagyon jól tudja, hogy Pompeus ezt sohasem fogja elfogadni.

5.
Julius Caesar mérlegeli Pompeus válaszát, melyet a fegyverszüneti tárgyalásra vonatkozóan adott. Marcus Antonius azt javasolja neki, hogy mielőbb támadják és semmisítsék meg az ellenfél seregét. Lucius Vorenus üzleti vállalkozása nem elképzelései szerint alakul, a kevés jövedelemből alig telik családja támogatására. Atia titkos tervet sző annak érdekében, hogy Caesart elválassza Serviliától. Pullo azt a feladatot kapja, hogy tanítsa meg Ocatvianust a fegyverforgatás alapjaira, ám a tanulásnak néhány lecke után vége szakad.

A szereplők a forgatás megkezdése előtt egy hónapig felkészültek

6.
A két ellenfél összecsapásában Julius Caesar légiói kerekednek felül, és a megvert ellenség nyomába erednek. Eközben Marcus Antonius irányítja Róma városának életét. Hamarosan rossz hírek érkeznek, miszerint fordult a kocka, és immár Pompeus üldözi Caesart. Antoniusnak választania kell, kitart és továbbra is támogatja parancsnokát, vagy szembefordul vele, ahogy Atia és Pompeus kívánja. Pullo elviszi Octavianust egy bordélyházba. Vorenus és Niobe újra felfedezi a szerelmet, ám boldogságuk nem tart sokáig.

7.
Vorenus és Pullo túléli az Adriai tengeri kalandot. Görögországban Pompeus elhatározza, hogy megtámadja Caesar legyengült csapatait, akiknek nincs más lehetőségük, minthogy összeszedjék minden erejüket. Rómában Atia ráveszi Octaviát, hogy szívességet kérjen Serviliától.
 
8.
Pompeust Egyiptomba üldözve, Caesar megérkezik Alexandriába és találkozik a XIII. Ptolemaiosszal, a gyermekkirállyal, aki különös ajándékkal lepi meg. Vorenus és Pullo ismét hősi cselekedetet hajt végre: kiszabadítják a gyermekkirály lánytestvérét, Kleopatrát. Caesar szeretné behajtani régi egyiptomi adósságát, megsérti a stratégiai egységet, hogy biztosítsa az örökségét.

9.
Scipio és Cato legyőzésével Caesar hősként tér haza. Vorenus és Pullo leszámol egy helyi orgyilkossal Erastesszel, akinek Caesar váratlanul megkegyelmez. Servilia tervéhez Octaviát használja fel, hogy titkot tudjon meg Caesar múltjáról. 

10.
A szenátus egyhangúlag megválasztja Caesart császárnak, aki bejelenti a háború végét. Diadala tiszteletére öt napig tartó ünneplést és játékokat szervez.  Pullo leszerel a katonaságból és a vallás szolgálatába akar állni Eirenevel. Vorenus helyhatósági bíró lesz Posca segítségével; Octavius visszakapja Octaviát az önként vállalt száműzetésből. Servilia a bosszúéhes
Quintus Pompeust hívja magához Brutus legnagyobb megdöbbenésére.

11.
Míg Pullo Erastes alvilágába tér le, Vorenus Caesar megbízásából tárgyal a veterán katonákkal való kapcsolat megszakításáról. Caesar meghívja őt és Niobet Atia egyik lakomájára. Cassius megpróbálja meggyőzni Brutust, hogy a köztársaság élete és halála az ő kezében van.

12.
Az aréna hasznosítása miatt Pullo és Vorenus a római köznép hőseivé válnak, így Caesar kénytelen megjutalmazni őket azért, amiért normális esetben büntetés járna. Pullo váratlan visszatérését Vorenus házához nem fogadja örömmel korábbi rabszolgája Eirene. Caesar elhatározza, hogy változtat a szenátuson, az új emberek felbőszítik a régi tagokat. Servilia a bosszú forgatókönyvéhez Niobet használja fel.

A RÓMA STÁBJA

Bruno Heller (társszerző, társproducer, forgatókönyvíró)
Angliában, Londonban született és nőtt fel. 1997-ben költözött Los Angelesbe, miután Európában bemutatták első filmjét, az Amanda Plummer főszereplésével készült Paxot. A Rómát megelőzően Heller két másik tévésorozatban is dolgozott. (Touching Evil, The Huntress)

Anne Thomopoulos (producer)
Az amerikai HBO műsoráért felelős alelnök volt, amikor a Róma megvalósításán fáradozott. Az ő idejében készült a nagy visszhangot kiváltó, Az elit alakulat című, hat Emmy- és egy Golden Globe-díjas sorozat.

John Milius (társszerő, producer)
Olyan filmek fűződnek nevéhez, mint az Önkéntes lovasság, Végveszélyben, Geronimo: Egy amerikai legenda, Isten veled, király!,  Meztelenek és bolondok, Apokalipszis most.

William J. Macdonald (társszerző, producer)
Közreműködött többek közt a Molly, az Önkéntes lovasság, Az angyal, a Hirtelen pokol, a Jade, valamint a Sliver című filmek elkészítésében.

Frank Doelger (társproducer)
Két HBO produkcióval is Emmy-díjat nyert. (Conspiracy, Gomolygó viharfelhők). Az HBO New York-i részlegének alelnökeként közreműködött olyan Emmy-díjas filmek elkészítésében, mint A halál árnyékában, illetve A legendás trombitás.

SZEREPLŐK

Kevin McKidd -Lucius Vorenus
Színészi pályafutását színpadon kezdte. Színházi szereplései közül érdemes megemlíteni a III. Richárd és a Britannicus című darabot, ez utóbbiban nyújtott játékáért Ian Charleston-díjjal tűntették ki. 1996-ban állt először kamerák elé, a Transpottingban kapott szerepet. További filmjei: Mennyei királyság, De-Lovely – Ragyogó évek, Tisztogatók.


Ray Stevenson -Titus Pullo
Az Arthúr király és A repülés elmélete című filmekben láthattuk.

Ciarán Hinds -Julius Caesar
A Royal Shakespeare Company számos produkciójában szerepelt, világkörüli turnéjukon ő játszotta III. Richárd címszerepét. Láthattuk még Az operaház fantomja, a Felül semmi, a Lara Croft 2. – Az élet bölcsője, a Lapzárta – Veronica Guerin története, A kárhozat útja és A rettegés arénája című filmekben.

Kenneth Cranham -Pompeus Magnus
Olyan filmekben láthattuk, mint a Trauma, Gengszterek gengsztere, Az ideális gyanúsított, és a Csokoládé.

Polly Walker - Atia
A Férfias játékokban nyújtott alakításával hívta föl magára a figyelmet. További ismert filmjei: Szellemtanya, 8 és 1/2 nő, Robinson Crusoe, Emma, Változások kora, Sliver, és A per.

James Purefoy - Marcus Antonius
Színészi karrierjét a Royal Shakespeare Company-nál kezdte, többek közt a Lear királyban és a Macbethben remekelt. Játszott még A hiúság vására, A kaptár, A lovagregény, és a Mansfield Park című filmekben.

Tobias Menzies -Marcus Junius Brutus (Én, Pán Péter)

Lindsay Duncan – Servilia (Veszedelmes viszonyok, Napsütötte Toszkána)

Indira Varma – Niobe (Büszkeség és balítélet)

Max Pirkis - Gaius Octavius (Kapitány és katona: A világ túlsó oldalán)

Kerry Condon – Octavia (Angyal a lépcsőn)