Aki nem jut el Cannes-ba filmet nézni, annak érdemes a rákövetkező Román filmhetet látogatni: a román rendezők évről évre legalább egy Arany Pálmát garantáltan elhoznak a francia Riviéráról. Tavaly Mungiu filmje, a 4 hónap, 3 hét és 2 nap döngölte a zsöllyébe a közönséget, idén pedig egy újabb Arany Pálma-díjas, a Megatron című rövidfilm nyitotta meg a filmhetet. Marian Crişan 14 perces filmje után egy hosszabb lélegzetvételű alkotással, Nae Caranfil 146 perces, A többi néma csend című filmjével folytatódott az este.
A Román Filmhét kétségkívül fejlődik, a szervezők egyre színesebb, egyre érdekesebb összeállítással lepik meg az Uránia közönségét. Persze ha jó a hozott anyag, könnyű ügyesen válogatni, és az mára nyilvánvalóvá vált, hogy a román film magas színvonala nem pillanatnyi fellendülés, hanem egyenletes tendencia. Mindemellett merészség, hogy a program összeállítói idén a rövidfilmeket helyezték középpontba. A rövidfilm - annak ellenére, hogy művészi értéke semmivel sem kisebb, mint a nagyjátékfilmé – a filmművészet mostohagyereke: moziban ritkán kap helyet. Ezért érdemes kihasználni, hogy szomszédaink egybegyűjtött termését vásznon tekinthetjük meg.
 |
| Tavaly Mungiu filmje döngölte a zsöllyébe a közönséget Részlet a 4 hónap, 3 hét és 2 nap című filmből |
„Rövidfilmek hosszútávra” - hangzik a mottó, és valóban, a Megatron éppoly maradandó nyomot hagy a nézőben, mint Mungiu tavalyi alkotása. Ugyanaz a kisrealista megközelítés, ugyanaz a lepu-esztétika, ugyanaz az elfojtott, elemi fájdalom: a kisember kis szenvedésének égető film-lenyomata. Nézem ezeket a filmeket, és azon gondolkodom, hogy fér el egy ötvenkilós nőben ennyi fájdalom; mekkora tartály a testünk, hogy nem tör ki belőle, mint egy vulkán, a szenvedés. A 4 hónap, 3 hét és 2 nap vagy a Megatron hősei fekete lyukként nyelik el a bánatot, de ez az energia mégsem vész el, hanem betölti a teret a néző és a vászon között. A Megatron a legösszetettebb emberi kapcsolatot, az anya-gyerek viszonyt vizsgálja: az anyja fejére telepedő, zsarnoki nyolcéves és a válása miatt bűntudattal küzdő, fiát kárpótolni próbáló fiatal nő délelőttjét követjük nyomon. A film olyan káprázatosan pontos, hogy a gesztusokból, egymásra nézésekből, rezdülésekből nem csak megismerjük a hősöket, de képesek vagyunk összerakni a fabulát a hiányos elbeszélőszerkezet ellenére is.
A megnyitó „feature filmje”, az egészestés A többi néma csend nem tagozódik be az elmúlt évek román sikerfilmjeinek sorába. A rendező, Nae Caranfil elmondása szerint filmje nem fesztiválfilmnek készült, stílusában és mondanivalójában is eltér a kortárs román film fő csapásirányától: „anti-trend”, ahogy Caranfil fogalmaz. A többi néma csend valóban eltér a közelmúlt román valóságát feldolgozó kisrealista (és low budget) alkotásoktól, mert nagyszabású történetet választ és passzív, szenvedő hősök helyett aktív, cselekvő hősökkel dolgozik, akik sosem adják fel ideáikat. Ez a Romániában szokatlan megaprodukció a hazai filmtermésből leginkább Szabó István filmjeivel rokonítható. A történet alapja egy filmtörténeti kuriózum: a világ első kétórás moziját Bukarestben forgatták le (Griffith nagyfilmjei csak évekkel később készültek el.)
 |
| A kisember kis szenvedésének égető film-lenyomata Részlet Marian Crişan Megatron című filmjéből |
1912-ben, amikor a film még nem művészet, hanem mutatvány volt, amikor a filmrendezők nem szerzők, hanem kalandorok voltak, egyszóval amikor a mozi még valódi varázslat volt, egy Grigore Brezianu nevű bukaresti fiatalember Függetlenségi háború címen kétórás történelmi filmet forgatott a 35 évvel korábban Törökország ellen vívott győztes háborúról. Nae Caranfil tehát egy önreflexív, „film a filmről” témát választott, amit filmtörténész apjának könyvéből ismert meg. Ez a munka abban is más, mint a legtöbb román újhullámos film, hogy tudatosan forrasztja egybe a drámát és a komédiát: a rendező „dramédia”-nak nevezi filmjei műfaját. A többi néma csend, Románia Oscarra felterjesztett filmje éppoly nehezen készült el, mint a filmben bemutatott évszázados film, a Függetlenségi háború. A forgatókönyv első változatát még ’88-ban készítette el Caranfil, ’96-ban volt az első casting, amin a főszereplőt kiválasztották, a költségvetés azonban csak mostanra állt össze.
Az idei játékfilmes program egyébként a költségvetési végletek programja, a Felvonó című többszörös díjnyertes film mindössze 200 euróból (igen, 200-ból!) készült, míg A többi néma csend ’89 óta a legdrágább román film 2,4 millió eurós költségvetésével.
Caranfil neve nem ismeretlen a Román Filmhét közönsége számára, tavaly a Filantropica, avagy emberbaráti szeretet című filmje mutatkozott be a rendezvényen. Legújabb filmtervéről annyit árult el a rendező, hogy egy megtörtént eseményről, a nagy kommunista bankrablásról akar filmet készíteni, mert rendkívül érdekli a kérdés, hogy mi visz rá embereket, hogy ellopjanak rengeteg pénzt egy olyan rendszerben, ahol az állam még a házvásárlást sem engedi. A történet abszurditása is mutatja, hogy Caranfil valóban „dramédiában”, azaz tragikomédiában gondolkodik. (Az 1959. júliusi bukaresti bankrablásról 2004-ben Alexandru Solomon rendezett dokumentumfilmet. – A szerk.)
|
|
Románia Oscarra felterjesztett „anti-trend” filmje Részlet A többi néma csend című filmből |
Az első egészestés mozihoz hasonlóan izgalmas filmtörténeti témát dolgoz fel a filmhét egyik dokumentumfilmje, Florin Iepan rendező Lugosi Béla, a bukott vámpír című életrajzi alkotása. A filmvászon első Drakulájának legendás megformálója igazi sztár volt; ellentmondásos életéről többek között Clark Gable, Lon Chaney, Müller Péter, Szabó István és ifj. Lugosi Béla vallanak.
A Román Filmhét másik dokumentumfilmje, a 2008-as Mediawave-fődíjas Virágok hídja fontos társadalmi jelenséget, a román munkavállalók kiáramlását dolgozza fel, egy moldvai család életét helyezve a történet középpontjába. Románia lakosságának 10%-a külföldön keres pénzt (három millió román munkavállaló dolgozik szerte Európában, ebből százezer Olaszországban), ezek az emberek azonban csonka családokat hagynak maguk után. A Virágok hídja című filmben három gyerek nő föl anyjuk távollétében, a hazaküldött csomagok és a telefonok semmiképpen sem pótolhatják a szülő hiányát.
Idén is érdemes tehát október 6-a és 11-e között jegyet váltani a Román Filmhét filmjeire, és megmerítkezni szomszédaink filmművészetében. Amellett, hogy ez a rendezvény évről évre hozzáférhetővé teszi az aktuális román filmtermés legjavát, a szervezők remélik, hogy a forgalmazók érdeklődését is sikerül felkelteni az itt bemutatott filmek iránt, hiszen a román filmek még mindig nagyon nehezen jutnak el a magyar közönséghez.
