A Hadik a hosszú lovaglások filmje. A Berlin felé közelítő magyar huszárcsapat újból és újból elvágtat a szemünk előtt, máskor a velük együtt száguldó, néha a felettük repülő kamera segítségével tartjuk velük a lépést. Bátrak, daliásak, kifogástalanul öltözöttek és nagy iramot diktálnak. Ezeknek a képsoroknak lefegyverző erővel kellene bírniuk, azonban a kezdeti svung fokozatosan elillan.
A vágtákkal lendületet akartak adni a történelmi kalandfilmnek, és az ötlet maga kiváló volt, hiszen körülbelül a mozi születése óta a mozgókép egyik legerősebb párosítása a hős és a paripája. Egyszerűen jól mutatnak a vásznon, ha pedig mozgásba lendülnek, akkor aztán pláne.
Érdemes azért izgalmasan fényképezni a lovasokat, és ha nagy utat tesznek meg, akkor a földrajzi környezetet is cserélni mögöttük. A Hadik félig-meddig tudta teljesíteni ezeket az elvárásokat: a jelenetek jelentős részében gyanúsan hasonló erdőben és mezőn megy a vágta, és amikor néhány pillanatra magas hegyek között találjuk magunkat, a hirtelen váltás és a feltűnő CGI inkább kizökkent az élményből, mint hozzáad.
Sára Sándor elvitte a 80 huszárját a Lengyel-Tátrába, kalandfilmje vadregényes és változatos tájakon játszódik, Szikora Jánosék a külső jelenetek nagyját Pest megye jóval kevésbé drámai mezőin és dombjain vették fel. Sára filmje képes átadni a hosszú, idegen területen való bújkálás és menetelés izgalmát és paranoiáját, a Hadik csak korlátozottan, rövid intervallumokra képes erre. A film ugyan valós eseményeken alapul, de azokat bevallottan fikciós módon, néha egészen komoly változtatásokkal dolgozta fel, így a Berlinig tartó lovaglást is nyugodtan lehetett volna dúsítani emlékezetesebb epizódokkal.
Idővel felüti a fejét a gyanú, hogy egyszerűen a hely és idő kitöltése miatt maradt ennyi vágta a filmben, nem volt mit berakni helyette, hiszen a történelmi kalandfilmek fontos elemei hiányoznak a Hadikból.
Nincsenek kellően kidolgozott karakterek, a szereplők izgalmas belső dilemmák nélkül maradnak, konfliktusaik felszínesek és elnagyoltak. Hadik András kora egyik legtehetségesebb hadvezére volt, Berlin elfoglalása és megsarcolása a leghíresebb huszárcsínyként vonult be a történelembe. Magyar kisnemesi sorból küzdötte fel magát a bécsi udvar egyik befolyásos alakjává, pályája csúcsán a Habsburg Birodalom legfőbb katonai vezetője volt. Páratlan életút, amelyet egy árnyalatok nélküli hős alakjává egyszerűsít a film, akinek idővel a vakbuzgó parancskövető természete válik a legfőbb tulajdonságává. A vitézsége, kiállása imponáló, viszont nincs benne kétely, nincsenek benne olyan izgalmas apróságok, amelyek hosszabb távon is érdekes karakterré tehetnék.
A film számos izgalmas felvetést is érint, hogy aztán elfeledkezzen róluk. A hazámért teszem – mondja egyszer a címszereplő. De azt már nem vizsgálja a Hadik, mit jelentett egy Habsburghű, a Habsburg birodalmi érdekekért küzdő magyar nemes számára a haza a 18. században, pedig ez tökéletes alkalom lehetett volna arra, hogy újszerű, a Habsburg pártiakkal megértőbb nézőpontból vizsgálja a kuruc-labanc szembenállást. A nyelvi kérdést is elmismásolja a film, nem elég, hogy a bécsi udvarban magyarul megy a csevej, még Nagy Frigyes porosz király is magyarul beszélget az embereivel. Ehhez képest érdemes tudni, hogy Hadik legtöbb fennmaradt írásos műve németül íródott.
Olyan alapvető kérdések nem hangoznak el a filmben, hogy egy magyar huszárnak mégis miért fontos, hogy a vérét hullajtsa Nagy Frigyes és Mária Terézia Szilézia birtoklásáért folytatott háborújában. A Hadik felveti a katonáskodás és a családi élet összeegyeztethetetlenségét, talán még azt is, hogy az igazi szerelme nem a felesége, hanem Mária Terézia, hogy aztán a filmvégi bukolikus giccsel minden kételyt szétoszlasson. Mintha egy gömbbe zárt idilli otthonba térne haza a címszereplő, amin ha megnyomunk egy gombot, még zenélni is kezd.
Trill Zsolt meggyőzően üli meg a lovat, és büszkén feszít a huszár mentében, nyilvánvalóan alkalmas lett volna egy komplexebb Hadik megformálására is, amely például reflektál arra, milyen az, ha valaki karrierként, az érvényesülés eszközeként gondol a katonaéletre. A film készítői sajnos ragaszkodtak a lehető legegyszerűbb hősimázshoz.
Molnár Áron visz némi színt a történésekbe, aki egy népszerű kalandfilmes típuskaraktert támaszt fel, a szoknyabolond, forróvérű bajkeverőét. Azokban a rövid pillanatokban, amikor Gvadányi feltűnik, lendületet és csibészséget lop a filmbe, de valódi személyiséget, karakterívet neki sem írtak. Pedig sokat segített volna, akár vázat adhatott volna az egész történetnek, ha Gvadányi és a szász zsoldosvezér (Szabó Győző) viszonyát, a barátságban végződő nyílt ellenségeskedésüket ténylegesen végigvezette volna az író, de ezt vonulatot is csak vázlatosan dolgozta ki és mutatták meg.
A Hadik hosszú lovaglásai azért is hatnak vontatottnak, mert a huszár egyenruhák alatt megbúvó embereket képtelen közelebb hozni a film, megmarad annál, hogy csodálja a díszes öltözékeket. Mintha a haditengerészetet dicsőítő Top Gun hangvételét akarták volna a huszárokra alkalmazni, csak elfelejtették kijegyzetelni, mi tette működőképessé Tony Scott filmjét, mi miatt akart hirtelen rengeteg ember pilóta lenni. Volt ott egy Maverick és egy Iceman, akiknek emlékezetes túlzásokba esve, szépen megírták a nyílt ellenségeskedését, majd a filmvégi kibékülését.
Izgalmas feladat az íróknak vagy akár csak az ilyesmire fogékony nézőkek beindítani a saját mozijukat. Hogyan formálták volna teljessé és élővé Hadik vagy Gvadányi alakját. Mit kezdtek volna az elvesztegetett tüzérmesterrel (Reviczky Gábor), akit közveszélyes félbolondnak harangoznak be, hogy aztán mindössze egyetlen fáradt poénra fussa tőle. Milyen akadályokat görgettek volna Hadikék elé, hogyan bontották volna meg a csapategységet, hogy tényleg izgulni lehessen a Berlinig tartó lovagláson.
Trill Zsolt és a porosz királynét alakító Bordán Lili alkudozása a hadisarc nagyságáról emlékezetes pillanat, és mégis, a Hadik történelmi kalandfilmnek túlságosan szürke; nem elég szellemes és játékos ahhoz, hogy pótléka lehessen a régi idők kardvívós, lovaglós, könnyed kosztümös filmjeinek. Minden erényével együtt is inkább csak arra hívja fel a figyelmet, ha már múltidézés, régen ezt jobban csinálták. A színészeket hiba lenne ezért kárhoztatni, bennük ott rejlik egy valóban szórakoztató és a műfaj klasszikusait méltó módon megidéző kalandfilm lehetősége, a felelősség Kis-Szabó Márk forgatókönyvírót és Szikora János rendezőt terheli.
A színészek és a kaszkadőrök odaadó munkája mellett az akciójelenetek korrekt színvonala és Berlin látványos ostroma írható még fel a pozitívumok közé. Nagy szerencse, hogy a több évtizedes kaszkadőrmúlttal bíró Gulyás-Kiss Zoltán akciórendezőként vett részt a filmben, a Marvel-produkciókön edződött Steve Denttel dolgozott együtt az összecsapások koreográfiáján, illetve Dyga Zsombor is a stáb része volt technikai rendezőként. Amikor a Hadikban eldördülnek a fegyverek, szikráznak a pengék és különböző egyenruhát viselő katonák lüktető forgatagává válik a nagyvászon, akkor átmenetileg egy teljesen vállalható történelmi filmmé válik. Bárcsak a többi rész is hozta volna legalább ezt a színvonalat.
