Azóta tudom, Konstans Szex-Idol (szül.: 1951. október 2.) nagyon tud valami mást is azon túl, amit egyedülálló, és számára viszonylag tisztes egzisztenciát biztosító, oeuvre-jéből a mobilszolgáltató által hipnotizált Isten bárányainak megvillantott.
A szépírásra gondolok. (A dalszerzői-szövegírói zseni merőben más kategória.)
„Én voltam a ragyogó piros alma anyám zöld szemében, és tüske az apám körme alatt. És vannak megoldatlan ügyeink.”
Leginkább ezekről a „megoldatlan ügyek”-ről írt Sting, az Európa Kiadó gondozásában publikált, „Ajándék lónak ne nézd a fogát”-dzsembori hetére „időzített”, Széttört zene című monográfiájában. (A nívós „magyarításért” Gy. Horváth László és M. Nagy Miklós „felelnek”.
A Wallsendben született, sokáig a Swan Hunter’s hajógyár mellett élő Gordon Matthew Sumner apja a De La Rue gépműhelyben szerelő, majd mikor fia ötéves lesz, átveszi egy tejbolt vezetését. Az apa Németországban élte meg legboldogabb éveit, katonaként, a Királyi Utászoknál. Gordon Sumner életének mindörökké Első Számú Zöld Szemű Nője, az Anya, hétvégenként fekete-fehér „csöpögőseket” (Késői találkozás Trevor Howarddal és Celia Johnsonnal, Az élet csodaszép James Stewarttal) néz a fiával, zongoráz neki, megtanítja tüzet rakni, szvingelni, lassúzni, twistelni, hullahoppozni: „… a zene és a tűz volt az, amiből a titkos tudás érzése áradt, és azon keresztül kötődtem hozzá, mint egy varázslóhoz az inasa”.
A hetvenes évek végén az „inas” levélben tagadja meg (ki) a „varázslót”, mert az, egy több évtizedes, gyötrelmes szerelem béklyójában vergődve legkisebbik lányával elhagyja férjét, hogy elmenjen azzal az emberrel, akivel annak idején meglátták egymást a tejboltban. Az anya válaszlevelének elolvasása után újra hétéves férfi még csak apró lépéseket tett a világhír felé vezető út grádicsain, de már „megigézte” az a szomszédban lakó fiatal színésznő, aki három év múlva a szeretője lesz, s akinek barátjával – családapaként – már fölvette a harcot a felettük lakók ádáz hulladéktároló akciója ellen.
A tejesember fia, szólókarrierje egyik csúcspontján, Rio de Janeiróban, miután Trudie Stylerrel („szomszéd lány”, Második Számú Zöld Szemű Nő) részt vett egy rituális ayahuasca-szeánszon, a transzcendens látomást megértve ráébred, a gondosan fölépített önhazugság, az el nem végzett gyászmunka - szülei temetésére nem ment el -, és az így megteremtett hamis énkép elemeire esett. (A riói kvázi-templomban, a kékre festett faboltívre fényes, sárga betűkkel három szó volt fölírva: „Luz, Par, Amor” – azaz: fény, béke, szeretet.)
Sting – az állandó önvizsgálat, önirónia, és a sajátos lelki alkat következtében - a gondolatát is elutasítja annak, hogy a halandók kezébe adja sikertörténete kiskátéját. Kulcsmondata egy William Blake-idézet: „A bolond, aki kitart az oktalansága mellett, bölccsé lesz.”
Sting valójában nem tesz mást, „csupán” átgondolja: az 1987-es, rémisztően érzékien „lefestett”, ayahuasca-trip-ig ő, és kivált a hozzá közelállók, mire voltak hajlandók azért, hogy minél tovább kitartson az „oktalansága” mellett. Könyve tehát – részint – tekintélyes veszteséglista. Zenei-előadói pályafutását tekintve rendkívül izgalmasnak találom: nem hogy saját szólókarrierjéről (mondjuk ki: Ikonná válásáról) nem szól, hanem a Police történetét lezárja a Roxanne-kislemez és első albumuk, az Outlandos D’Amour létrehozásával-megjelenésével. Majd közli: a Police „kimúlása” egybeesett családi élete felbomlásával. (1983. vége)
Minderre egyetlen magyarázatot találok: olyan ember írását olvastam, akit érzelmileg felemésztett a megszállottsága. Közben benne maradt a „fullánk”. Mindemellett: van ízlése. Szerző egyébiránt könyörtelen. Állítja, azért is ragaszkodott bizonyos kapcsolataihoz, hogy így elmozduljon a holtpontról - mint hírnévre, sikerre, önmaga kiteljesedésére vágyó zenész. A Last Exit tagjaként (mindeközben a Phoenix Jazzmen és a New Castle Big Band basszusgitárosaként) egyfelől ezért kötődött első feleségéhez, a meghódítani vágyott metropoliszban, Londonban dolgozó ismert színésznőhöz, a neves aktor lányához, Francis Tomeltyhez. (Zenei pályafutását is nagyban elősegítő, rendkívül agilis ex-neje ügynökének segítségével került modellként a Brutus-farmert, Triumph melltartót, Wrigley-rágógumit hirdető reklámokba, így kapta első filmszerepeit: The Great Rock’N’ Roll Swindle, Radio On, Quadrophenia.) Ezért kereste meg a tőle merőben eltérő ízlésű Steward Copeland dobost, ezért kötött a Police dalszerzőjeként, frontembereként annyi-annyi kompromisszumot, fenntartva a hamis demokrácia látszatát.
Sting – aki a hajdani becenevet, később véd- és márkajegyet a Phoenix Jazzmen zenekarvezetőjétől, Gordon Solomontól kapta - több mint negyed évszázadon át szakadatlan utazott, saját szavaival élve: „menekült”. Ma glóbuszunk egyik legismertebb depressziósa.
Stingnek – emlékezőtehetségén túl, melyet a folyamatos naplóírás is segített - kitűnő a humora. Családtagjain túl: zenésztársairól (Gerry Richardson, Gordon Solomon, Henry Padovani, Stewart Copeland – és persze a páratlan Copeland-klán), barátairól, szerelmeiről, a papok vezette, New Castle-i St. Cuthbert Gimnázium tanárairól (Mr. McGough, Bill Mastaglio) pompás portrékat készített. Nyomon követhetjük pénzkereseti forrásait a tejkiszállítói, buszkalauzi, építőmunkási, dömpervezetői, adóhivatalnoki, szezonális „zöldbabtermelői” tevékenységeken át egészen a cramlingtoni bányászfalu apácák vezette Szent Pál Általános Iskolában betöltött tanítói állásáig. A vidéki előzenekar szomorú sorsáról és egyéb hakni-munkákról írt beszámolói parádésak, külön ajánlom Olvasóim figyelmébe a Phoenix Jazzmen bingó-sorsolás előtti föllépéséről szóló epizódot. Sting kiválóan érzékelteti a kort, és azt, a sokszínű-sokrétű közeget, amelyben meglehetősen sokáig „egyszerre” létezett.
„… a gondolkodás és a szenvedés mintha szétválaszthatatlanul összekapcsolódnának, és ez az én katolicizmusom maradandó öröksége”.
Nos – állapítom meg némi keserűséggel - többek között ez az a mondat, amelyet korunk hősei, a showbiz. „papjai”-„papnői” nem fognak papírra vetni az örökkévalóságnak. Sting vélhetően az utolsó képviselője annak az embertípusnak, akit az intellektusa, karakteres egyénisége nem akadályozott meg abban, hogy dalszerzőként-énesként a „könnyebb” műfaj élvonalába kerüljön, kiváltképp: ott is maradjon mind a mai napig.
Végezetül, a viszont-őszinteség jegyében: nem vagyok hajlandó ellenállni annak a férfiembernek, akit kísértésbe vittek a zöld szemű nők.
Sting: Széttört zene
Európa Kiadó, Budapest, 2004.
Fordította: M. Nagy Miklós: 1-5. Fejezet, Gy. Horváth László 6.fejezet-Epilógus
(284. oldal)
Ára: 2900,-Ft
(koncertfotók: Szűcs Miklós)
