2005. 02. 03. Szlanárs Emese
Az ősi zarándoklat szerint a fizikai teljesítményt lelki megtisztulás követ, ezt továbbgondolva dr. Rigó Péter pszichiáter és Csorba Simon művészetterapeuta kábítószer-függő emberek rehabilitációs módszerében alkalmazza az elvet, csoportjukkal kirándulni, túrázni járnak a közeli erdőkbe. Terápiájuk lényege a közösségteremtésben rejlik, a magány feloldásában, a rítusteremtésben és a belső harmónia megtalálásában. Közös golgotájukat követi nyomon a történet.
Egy másik esetben egy fiatal srác beszél arról, hogyan tette tönkre szervezetét a kábítószer, miért akar leszokni az anyagról, és mennyire boldog attól, hogy végre jó úton jár. Az ő esetében is egy feliratot látunk csupán: öngyilkossági kísérletet követett el. Ebben az esetben sem tudunk meg semmi többet. Sok szereplő és történet bukkan elő a filmben, nehéz követni a történéseket, folyton újabb emberek érkeznek, így nincs is főhőse a filmnek. Ez viszont nagyon megnehezíti a néző helyzetét, nincs, akivel azonosulhat, akinek drukkolhat, vagy akivel örülhet.
Minden apró hiba ellenére a történet érdekes, és a főszereplő kérdését is megoldotta volna az, ha a rendezőpáros jobban koncentrál az orvosra és a terapeutára, ha köréjük építik fel a filmet. A történet valójában róluk szól, csak nagyobb hangsúlyt kellett volna hogy kapjon alakjuk a filmben. Nem eléggé átgondolat a koncepció és a dramaturgia, de legfontosabbak dolgokat megtudjuk a filmből: miként válik a szer rabjává az ember, mi az ünnepek jelentősége és hogyan keríti hatalmába az embert az általános kortünet, a magány.