Tudósítónk jelenti Karlovy Varyból

Karlovy Vary 2002-ben minden rekordot megdöntött nézőszámban. Jiri Bartoska fesztiváligazgató a szervezés örömeiről és bosszúságairól mesélt. Emellett felvezette az érkező fesztiválvendégeket – köztük Gulyás Gyulát, a Fény hull arcodra rendezőjét.


A civilben színész Jiri Bartoska a szervezésről elmondta: jövőre még több vetítőtermet fognak a nézők rendelkezésére bocsátani, de nem készültek arra, hogy már idén minden rekordot megdönt a nézőszám. Csak a hivatalos akkreditálók száma túllépte a 9000-et.

A törzsvendégek mellett még több diák érkezett idén. Bartoska azt is elmondta, hogy mar két éve ingyenes a fesztivál a mozgássérültek számára, akiknek külön helyközi járatokat biztosítanak. Mindent összevetve – hangsúlyozta - a Hotel Thermal nagyon jó helyszínnek bizonyul.

A fesztiváligazgató még éppcsak beharangozta az elmenők helyett érkező sztárvendégeket, köztük Gulyás Gyulát, Tompa Klárát és Almási Tamást, fél nappal később már a Fény hull arcodra vetítésén ültünk.

Gulyás Gyula a bemutató előtt feltárta céljait a filmmel: „ egy irodalmi mű vizuális metaforáját akartam kialakítani.” Fontos szerepe van a moziban a szürrealista képeknek és a képek ritmusának.

A Király László művéből készült adaptáció két, a háborús időszakban kölcsönösen egymásra utalt emberről szól. Tompa Klára a Nő, aki az elcsigázott Férfival (Váta Lóránd) egy faluban keres menedéket.

Gulyás Gyula reményei szerint a látvány olyan erős, hogy a nézők szavak nélkül is értik a filmet.