Szétfoszlott az illúzió, hogy Ausztria a nácik első áldozata volt
Előzetes a Jó estét, Mr. Waldheim! című filmhez
Március 7-től látható a mozikban a Jó estét, Mr. Waldheim, amely elnyerte a 2018-as Berlinale legjobb dokumentumfilmjének járó díjat, valamint az Osztrák Filmdíjat. Ez a hátborzongatóan aktuális doku a múlttal való szembenézésről, valamint az egyéni és kollektív felelősségvállalásról szól, és azt is elemzi, hogyan omlott össze a nagy illúzió, hogy Ausztria csupán a nácik első áldozata volt.
Kurt Waldheim osztrák politikus a hetvenes években az ENSZ főtitkára, később pedig Ausztria köztársasági elnöke volt. Csakhogy tisztázatlan második világháborús szerepvállalása sok vitát kavart. Ruth Beckermann rendező 1986-ban aktivistaként maga is próbálta megakadályozni Kurt Waldheim megválasztását, emellett kamerájával dokumentálta a politikai eseményeket. Több, mint 30 év után újra elővette az archív tekercseket, és tévés anyagokkal kiegészítve mutatja be, hogyan vezet meg egy országot annak megválasztott politikai vezetője.
A politikai thrillertől a neonfényes horroron át az önreflexív melodrámáig idén is egészen szélsőséges világok találkoznak a cannes-i vörös szőnyegen május 12. és 23. között. A versenyprogramban új alkotással jelentkezik Nemes Jeles László, két diákfilm is szerepel az idei cannes-i La Cinef versenyprogramjába, amelyek producere Gálosi Dóra, és Kreif Zsuzsanna pedig pszichedelikus animációval érkezik a Kritikusok Hete programjába. A fesztiválról idén is élőben tudósítunk, a hivatalos versenyprogramból és a mellékszekciók filmjeiből válogatunk.
„Bizalom, türelem és konzultáció. Ha ez megvan, működni fog a rendszer” – megkezdődött a közös gondolkodás egy új filmfinanszírozási struktúráról. A Filmreform2026 kerekasztal-beszélgetéseken a szakmai résztvevők közös javaslatcsomagon dolgoznak a hazai filmfinanszírozás és filmgyártás jövőjéről.
Április 2-től látható a hazai mozikban a kultikus Taxidermiát és Hukklét rendező Pálfi György legújabb filmje, amelyben egy tyúk szemén keresztül láthatjuk a világot.
Február 19-én mutatták be a mozikban Holtai Gábor első egész estés filmjét. A pszichológiai thriller történetében egy őrült család foglyul ejt egy magányos nőt, akiről azt állítják, ő a rég elveszett lányuk.