Az előző filmhez hasonlóan a Földszint is közvetlen állami támogatás nélkül, részben közösségi finanszírozásból készült, ám a Magyarázat mindenre velencei sikere egy olasz koproducert is becsatornázott a projektbe. Ezzel együtt a filmet meglepően gyorsan, kevesebb mint két év alatt készítették el. Míg a Magyarázat mindenre elsősorban a 2020-as évek magyarországi közhangulatáról szólt, és egy megosztott társadalomról festett tragikomikus képet, a Földszint sokkal erősebben parabolikus film. Persze a Reisz korábbi munkáira jellemző éleslátás, közegismeret és fanyar humor ugyanúgy megvan benne: aki élt már valaha társasházban, annak első látásra ismerősek lesznek a tipikus lépcsőházi karakterek.
A történet szinte végig egy bérházban játszódik. Méhn Kristóf (Tompa Ádám) kiábrándult, 40 körüli értelmiségi, aki egy ígéretes művészi pályától elfordulva monoton irodai munkát végez. Egy földszinti lakásban él feleségével, Verával (Józsa Bettina), és épp a közös vacsorájukat készítené, amikor egy balszerencsés eseménysorozatot, és sok-sok bénázást követően penészfoltot fedez fel a gardróbszekrényük mögött. A pár a Balatonra indulna nyaralni, ráadásul Vera még egy nagy bejelentéssel is előáll, Kristóf azonban úgy dönt, hogy kideríti, mi okozza az ormótlan fekete penészfoltot, ami úgy tűnik, megállíthatatlanul terjed a lakásban. És talán az egész házban is.
Így jut el a fásult, szociálisan kissé furcsa értelmiségi figura a lakóközösség többi tagjához, akikkel, életében először beszédbe elegyedik. Találkozik a kotnyeles házmesterrel, Anti bácsival (Gazsó György), aki a számvizsgáló bizottság elnöke, a small talkban és tukmálásban verhetetlen Kolozsvárinével (Bacskó Tünde), a kacér szomszédlánnyal (Kindl Júlia), és a renitens Matiz nénivel (Tímár Éva), aki nem hajlandó fizetni a közös költséget. És persze van a házban egy Béla is, hiszen minden lakóközösségben szükség van egy Bélára.
Földszint / Fotó: Cirko Film
A tápláléklánc csúcsán, a ház legfelső emeletén pedig a dörzsölt közös képviselő, a demagóg, dagályos szövegekkel dolgozó, manipulatív Nyárréti (Crespo Rodrigo) mozgatja a szálakat. Ahogy Kristóf egyre jobban beleássa magát a penészfolt körüli rejtélybe, úgy derül fény az egész lakóközösség életét átható, rendszerszintű mutyizásra. Ez pedig a kezdetben teljesen apatikus főhős igazságérzetét is a felszínre hozza.
A Földszint a hétköznapi abszurdból indít. A film első felében tipikus lépcsőházi élethelyzetek elevenednek meg, a fanyar helyzetkomikumot pedig Kristóf nyomozása által krimi elemek egészítik ki. A néző nem jut többlettudáshoz, csak annyit tudunk, amennyit a főhős, ez pedig feszültséggel tölti meg és téttel ruházza fel a jeleneteket. Kristóf lépcsőházi kalandjai során a parabola is gyorsan egyértelművé válik: a ház Magyarországot, a benne lakók a magyar társadalmat jelképezik, így külön jelentősége van például annak, hogy a korrupt közös képviselő a legfelső szinten él. A lakók viselkedése egy másik Magyarország lenyomata: a házban apátia és széthúzás uralkodik, az önszervezésre képtelen lakóközösséget nem is igazán érdekli, mi történik a legfelsőbb szinten.
A színészek remekül ráéreztek a lépcsőházi szatírába oltott társadalmi tablóra, a filmben csak úgy sorjáznak a fantasztikus, mégsem hivalkodó alakítások. Tompa Ádám tökéletesen hozza a fásult, kissé cinikus értelmiségit, és hihetően juttatja el a karaktert az apatikus állapotból odáig, hogy a végén a saját környezetéért és az igazságért küzd. Tompa egyébként komikusként is helytáll, több jelenetet az ő jól időzített reakciói tesznek igazán viccessé. A vele szemben álló közös képviselőt játszó Crespo Rodrigo egyszemélyben testesíti meg az ügyeskedő vállalkozót, és a hatalmával visszaélő politikust (van, hogy Orbán Viktor-idézettel próbál úrrá lenni a lassan elszabaduló káoszon), így bár Nyárréti úr is ismerős lehet szinte bármelyik lépcsőházból vagy önkormányzatból, allegorikus alakként, a NER szimbólumaként is értelmezhető. Crespo Rodrigónak nagyon jól áll ez a szerep, az alakítása nem válik karikatúra-szerűvé, a dagályos, demagóg szövegelése szórakoztató, miközben képes éreztetni azt is, hogy Nyárréti egy befolyásos, manipulatív figura, aki érinthetetlen kiskirályként uralkodik a házban.
A mellékszereplők mezőnye szintén erős. Znamenák István csatakrészeg statikus szakemberként jó ízléssel és mértéktartással űzi a slapstick-poénkodást, Bacskó Tünde pletykás háziasszonyként marad emlékezetes, Tímár Éva a renitens nyugdíjas figurájába hoz frissességet és vitalitást, a humoristaként is aktív Fülöp Viktor pedig flegma kőművesként remekel. Gazsó György már az apróbb gesztusaiban és a darabos mozgásában is hamisítatlan házmester, a furcsa, enyhén kattant, kacér szomszédlányt játszó Kindl Júlia pedig kihozza a maximumot élete első filmszerepéből.
Földszint / Fotó: Cirko Film
A kiérlelt színészi alakítások, a pörgő párbeszédekkel, és azonosulásra alkalmas helyzetekkel operáló forgatókönyv, valamint Becsey Kristóf (Január 2., Nyersanyag, Magyarázat mindenre, Rossz versek) operatőr dinamikus, elsősorban kézi kamerázásra épülő beállításai hatásos szocio-vígjátékot eredményeznek, amibe a krimi mellett jól illeszkedik a könnyen dekódolható politikai parabola is. Az egyre fokozódó hétköznapi abszurd a film utolsó harmadában egy bátor, váratlan stílusváltásba torkollik, ami a burleszk irányába löki a filmet, ezzel együtt viszont tompítja a szatíra élét. Reisz Gábor a CineFesten tartott magyar premier után elmondta, a cél az volt, hogy a kisreálból az abszurdba tolják el a filmet, azonban a Földszint helyzetei, bár hétköznapiak és realisztikusnak hatnak, mégis alapból magukban hordozzák az abszurdot.
A jelenetekből, ahogyan a Magyarázat mindenre esetében, úgy itt is egy diszfunkcionális, elveszett, kiszolgáltatott és megosztott társadalom képe rajzolódik ki, Reisz és forgatókönyvíró-társa, Schulze Éva alkotói éleslátásának és empátiájának köszönhetően a film szórakoztató, mégis hatásos és elgondolkodtató. Ezt az erős építményt aknázza alá a váratlanul érkező, sokkal elszálltabb és erősebben műfaji végjáték, ami a fő tézisekhez nem tesz hozzá, és ritmusában is néhol megbicsaklik. A fanyar humor ekkorra már kicsit tolakodóvá, a film pedig sokkal direktebbé válik. A reménykeltő utolsó jelenetre aztán Reiszék is visszatalálnak ahhoz, amihez a leginkább értenek: őszintén, sallangmentesen és kellő öniróniával beszélnek arról, mi jön azután, hogy megharcoltunk az igazunkért.
Épp emiatt a Földszint egyáltalán nem jött túl későn. Igaz, az érezhető, hogy a forgatókönyv még egy sokkal kilátástalanabb társadalmi hangulatban készült, az ebből fakadó áthallások pedig nem hatnak olyan frissnek, mint a Magyarázat mindenre, vagy akár az Itt érzem magam otthon esetében. Azonban a tézisei ennél sokkal messzebbre nyúlnak, így a Földszint a mából nézve is sokat ad. Egyfelől összegzi az elmúlt 16 évet, és alaposan megmutatja, hogyan szivárog le a rendszerszintű korrupció a hétköznapok szintjére. Másrészt, a lassan a lakókra rohadó, szimbolikus társasház története arra figyelmeztet, hogy nem elég négy évente behúzni az X-et, foglalkoznunk kell a környezetünkkel, felelősséget vállalni, és feltenni a megfelelő kérdéseket azokhoz, akik hatalmi pozícióban vannak. Ilyenformán Reisz Gábor új rendezése hasznos útmutató a felelős állampolgári működéshez. Ez pedig különösen fontos, már ha nem szeretnénk egy újabb harácsoló, demagóg közös képviselőt a fejünk fölé, és nem akarjuk megvárni, amíg a tétlenség és a nemtörődömség eredményeként végleg ránk omlik a saját otthonunk.
A Földszint világpremierjét a 83. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon tartották, mi a miskolci CineFesten láttuk. Országosan október 7-től érkezik a mozikba, a Cirko Film forgalmazásában.
