Tóth Barnabás: Nem, szó szerint úgy készült, ahogyan azt mondtuk. Mentünk az autóval, és amikor megálltunk, hülyéskedni kezdtünk a kamerával 20 percig. Ez egy szerencsés véletlen, illetve az a része véletlen, hogy megálltunk, és hogy a helyszín, a busz, meg a roncsok épp ott voltak, ahol megálltunk. Az viszont, hogy mi erre elkezdtünk improvizálni, az már részint a filmes szakmai (viszonylagos) tudásunk része, részint az improvizációs képességeink része, amit Földessy Margit színjátszó körében sajátítottunk el.
filmhu:Koncepcióval, 35 mm-re nyilván ez a film elképzelhetetlen lett volna.
T.B.: Persze, hiszen a spontaneitás a lényege ennek a filmnek, de ez a műfajból
is adódik. Egy magyar filmes nem hinném, hogy 35 mm-re helyszínel. Azt
próbáltuk elérni, hogy a néző azt higgye, hogy ezt a kazettát egy magyar filmes stáb kamerájából vettünk ki, és azon találtuk ezt az anyagot. Nyilván kicsit túl vannak karikírozva a figurák, és el vannak nagyolva.
Simonyi Balázs: Azért el is van emelve, a vágás még hagyján, meg hogy címe van, és nem egy blankból jön fel, de szándékoltan bele van rakva egy didaktikus lila köd, és egy szélzúgás.
filmhu: Inkább komoly, vagy inkább vicc ez a film?
S.B.: Ha a filmnek van valami értéke, azontúl, hogy humoros és szórakoztat, az a fricska-jellege. Ezt a filmet komolyabbnak gondoljunk, annál, mint amennyinek látszik. Ez nemcsak ál-fikció, nemcsak egy görbe tükör, ez véresen komoly. Klasszikus humor - és nem ökörködés vagy tárgárkodás - egyáltalán nincs az utóbbi pár év, évtized filmjeiben, és eltűnőben van a történet is, ha meg van, akkor borzalmasan van megcsinálva, elmondva. És a legfelháborítóbb: hogy ezt a trendet erősítik a bíztató díjazással a szemléken. A nagy magyar filmes hagyományok (?) folytatódtak, dívik a köldöknéző művészi önreflexió, a sehova sem vezető, ezerszer látott és megcsinált "Mindegyik másképpen ugyanaz" típusú ún. magyar művészfilm. Nem veszik észre, hogy a körbedíjazással sosem fognak kitörni ebből, s talán nem is akarnak. Nem veszik észre, hogy magukon és pár fanatikuson kívül - beleértve magunkat is - a kutyát nem érdekli, hogy mit csinálnak. Az átlagnézőt biztos nem, vagy nem így, ahogy ez a játékfilmes vitanapon ki is bukott. Megrettent ez a körbefutás, ez a kilátástalan semmilyenség. Az arányokkal van baj és az ezt támogató - pénzben, lehetőségben - uralkodó nézetekkel. Erre próbáltunk rámutatni egyfajta szterotípiaként, hogy milyen kép él az átlag filmnéző fejében a mai magyar alkotókról és a filmkészítési metódusokról, hogy hogyan gondolkodhat egy elszállt filmes arról, hogy megváltja a világot.
filmhu:A rendszer öniróniája, hogy idén versenyben lehet egy ilyen film?
T.B.: Engem nagyon meglepett, hogy bekerült. Nem tudom eldönteni, hogy önkritikát gyakoroltak, vagy nem is nézték meg és véletlenül került be…
S.B.: De azzal, hogy ez bekerült, le is győzött minket a szakma, mert ez címében is viseli azt, hogy szemle, tehát magáról a szemléről is szól, hogy milyen filmek szoktak ott tobzódni. Maga alá gyűrt minket, mi is bekerültünk abba a rétegbe, „krémbe“ , ami ellen „lázadunk“. Terveztük is, hogy betiltjuk a
vetítést... Nem, de komolyan, azért meglepő hogy versenyben van, mert ez nem egy filmszerű film. Nem mérhető egy rendes filmre készült alkotással, amiben van munka, elgondolás. Nem gondoljuk többnek ezt a filmet, mint ami - ez inkább vitaalap lehet, megindíthat egy párbeszédet. Rávilágíthat arra, hogy egy outsider vagy éppen egy főiskolán végzett producer-rendező miért gondolkodik ilyen megkeseredetten, (ön)ironikusan. De ez nem kín-film, inkább dac-film: csak úgy kijön ez az emberből.
filmhu:Most akkor több, vagy kevesebb, mint ami?
T.B.: Én azért nem becsülném le - a mondanivalója igenis komoly. De a filmes
szakzsűri valószínűleg ezt nem értékeli majd. A közönség viszont annál inkább.
T.B.: Jó hangulatúak voltak a vetítések. Persze, mert hálásak, hogy valamin
nevethetnek végre. Van rengeteg tömény iszonyat, mármint lelki értelemben, és akkor jön egy könnyebben befogadható valami. Benn voltunk egy-két vetítésen, és legjobban a kritikusok fogadták, miközben úgy gondolom, hogy a magyar kritika sokkal kesztyűsebb kézzel bánik a magyar filmmel, mint mondjuk a sportújságírás a focival.
S.B.: Így meg nem tudnak épülni, mert nem kapnak kritikát csak szőrmentén, a nagy fikázás egymás között, a folyosókon van. Az általános hozzáállás szerint magyar filmről vagy jót, vagy semmit. Persze az is igaz, hogy ne a kritikának csináljunk filmet. De a (terep)SZEMLE esetében eléggé egyhúron pendültünk.
filmhu: És ha ti egyszer nagyjátékfilm közelbe kerültök, abból mi lesz?
S.B.: Közönségfilm, de nem Magyar vándor szinten, nekem inkább a Szezon-vonal tetszik. A Szezon egy igényesen fotografált, jól megírt és rendezett történet, koncepciózus, emberi. Az igényes közönségfilm, ez a megfelelő szó. Egészséges egyensúly az artisztikum és a kommersz közt.
filmhu:Felteszem a film végén elhangzó kérdést: nem félsz, hogy elvágod magadat ezzel a filmmel?
T.B.: Ha most stílszerű akarnék lenni, akkor azt válaszolnám, mint a filmben: Honnan? Mitől? Ez direkt úgy van megcsinálva, hogy nem lehet
eldönteni, hogy ez az a két karakter, akiket játszunk, vagy már mi vagyunk
tényleg. De jelenleg tényleg úgy érzem, hogy nincs mitől félnem. Ha sikere lenne ennek a filmnek, akkor lehetne ez egy reális kérdés, de úgyis elsikkad.
S.B.: Ha valaki magára veszi, és megsértődik, az meg neki ciki. Lehet ízlésesem is poénkodni, és mi megpróbáltuk betartani a határokat. Rá lehet ismerni figurákra, de mégis általános figurák.
T.B.: Meg úgyse látják.
filmhu: Feltétlenül el kell sikkadnia?
T.B.: Ki nézi meg? És hol? A kisfilmek terjesztése bosszantóan nincs megoldva
Magyarországon.
S.B.: És ha látják? Nem vehetem a számra a Csuja Imre nevét? Nem parodizálhatom a Székely B.-t? Különben is, én nem tudom mitől elvágni magamat, mert benne sem vagyok ebben az egészben.
T.B.: Az jó, hogy a közönségnek tetszik. Ez kárpótlás.
