Az osztrák film az elmúlt években elsõsorban koprodukcióknak köszönhetõen kapott nemzetközi figyelmet, s mivel ilyen filmek tavaly nem készültek, a Diagonale is csendesen csordogált. A Berlinale háromszorosan díjazott thrillere, a Revanche volt a legjobban csengõ cím a játékfilmek között, a többi mûfaj pedig az ismeretlenség bájával kecsegtetett. Magyar szemnek némi megütközést keltett, hogy az egyetlen honi szereplõ, Lakatos Róbert Bahrtalo! Jó szerencsét! címû alkotása a dokumentumfilmek között (!) kapott helyet. A 39. Magyar Filmszemlén – elõzsûrizés után – a játékfilmes versenyprogramba sorolt munka részben osztrák mivoltához nem férhet kétség (és Bécsben forgattak számos jelenetet is), ám dokumentumfilmnek tartani azért is furcsa, mert a katalógus leírás szerint a munka „neorealista vígjáték”, s a dicsérõ kritika is azt emeli ki a film nagy erõsségeként, hogy a rendezõ ügyesen egyensúlyoz a dokumentarizmus és a fikció között.
 |
| Lakatos Róbert: Bahrtalo! Jó szerencsét! című filmje sikert aratott |
A kedvezõ fogadtatás így sem maradt el, kár, hogy végül is a film nem kapott díjat. Pedig a dokumentumfilmnek itt nagy a respektje, ugyanannyi pénz jár a kategória fõdíjjal, mint a játékfilmeknél (15 ezer euró), ráadásul a nyitófilm is dokumentumfilm volt. Othmar Schmiderer filmje, a Back to Africa izgalmas és kalandos vállalkozás: öt, Európában sikeres mûvész afrikai hazaútját és otthoni fogadtatását követte nyomon a kamera. Gabon, Ghána, Elefántcsontpart, Szenegál és Kongó felé vette a stáb az utat, s láthatjuk, hogy bár az anyagi elismerés az öreg kontinensen éri az alkotókat, mégis micsoda szeretet és rajongás veszi körül szülõföldjükön a mûvészeket, akiknek érzelmi kötõdése hazájukhoz vitathatatlan.
A többtucatnyi dokumentumfilm mellett idén is számos blokkot képeztek a kísérleti-, animációs- és kisjátékfilmek, a mennyiség nem feltétlenül párosult minõséggel, igen ingadozó volt a színvonal. A Diagonale mindig nagy hangsúlyt fektet a filmtörténeti értékeknek is, mely nem ritkán Ausztriából elszármazott hazafiak külföldi munkásságának bemutatását jelenti, ám a filmtörténeti vetítések és elõadások valóban az ínyenceknek szólnak – igaz, gyakran mindössze fél ház mellett.
Idén a Bécsbõl Szovjetunióba elszármazott Gerbert Rappaport munkáiból (például Professor Mamlock, Cherry Town) kaphattak ízelítõt az érdeklõdõk; emellett láthattunk egy összeállítást az ígéretes „Az osztrák film 1914-ig” címen, itt az elsõ világháború elõttrõl fennmaradt filmek, filmrészletek kaptak helyet. Sõt egy reklám is, mely talán az összeállítás legizgalmasabb alkotása volt. Egy korabeli mosóporreklámhoz kanyarítottak kissé bárgyú, ám annál szórakoztatóbb történetet. A mosónõ nem tudja mosópor nélkül tisztára súrolni a ruhákat, s a bajban segít egy katona, aki egy doboz mosóporral a hóna alatt segít nemcsak a mosásban, hanem a teregetésben és a vasalásban is. A ruhák ragyognak, a ház úrnõje elégedett, s történet végén pedig a katona egy plakátot bont ki a nézõ felé, melyen büszkén hirdetik a mosóport, mely „szinte magától mos”.
 |
| A Revanche Berlin után Grazban is győzni tudott |
A speciális vetítések között kapott helyet a 40 éves korában öngyilkosságot elkövető rendező, Jörg Kalt (Crash Test Dummies) retrospektívje, s a „Fesztiválok párbeszéde” címke alatt vetítettek filmeket többek között a Szarajevói Nemzetközi Filmfesztivál, a Bécsi Független Rövidfilmfesztivál, a DokMa (Maribori Dokumentum Filmfesztivál) programjából és ajánlásával.
Az ötnapos rendezvény végén megtartott díjátadó gálán nem kevesebb, mint 150 ezer eurót osztottak szét az egyes kategóriákban. A játékfilmes fõdíjat a berlini gyõztes Revanche címû thriller kapta, a dokumentumfilmek között a Marko Doringer rendezte Halbes Leben lett a legjobb, a kísérleti-, animációs- és kisjátékfilm kategóriában pedig a Running Sushi és a Vertigo Rush címû munkákat díjazták.
