Az Európai Parlament (EP) elismerésért további két magyar érdekeltség - Jerzy Skolimowski Ölésre ítélve című, magyar-lengyel-ír-norvég koprodukcióban készült munkája, illetve Marian Crisan magyar-román-francia együttműködésben forgatott filmje, a Morgen - is versenyben volt, de ezek az alkotások sem szerepelnek a szűkített listán - tájékoztatta az Európai Parlament kedden az MTI-t.

A Lux-díjra továbbra is esélyes Athina Rachel Tsangari rendező Attenberg című filmje, amely Görögországot képviseli, a francia Robert Guédiguian Les nieges du Kilimandjaro (A Kilimandzsáró hava) című alkotása, valamint Ruben Östlund svéd-francia-dán koprodukciója, a Play (Játék).

A Lux-díjat 2007-ben alapította az Európai Parlament a film- és a kreatív művészet támogatására. Az elismerésről az EP-képviselők döntenek. A jelöltek közé rendszerint olyan filmeket válogatnak be, amelyek Európát és az itt élők életének egy-egy szeletét - vágyaikat, félelmeiket, meggyőződésüket, identitásukat - mutatják be.


A jelöltek listáját az Európai Parlament kulturális és oktatási szakbizottsága által kinevezett zsűri állítja össze. A testületben producerek, filmforgalmazók, filmfesztiválok szervezői, kritikusok és a díj korábbi nyertesei foglalnak helyet.

A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan az idei nyertes alkotást is az EU 23 hivatalos nyelvén feliratozzák és minden tagállamban bemutatják.

A végső esélyes alkotásokat levetítik a szeptemberi velencei filmfesztiválon. Az EP-képviselők is megnézhetik a filmeket, győztest novemberben hirdetnek Strasbourgban.

Magyar film még nem kapta meg a díjat, a jelöltek között azonban A torinói ló mellett több magyar vagy magyar koprodukcióban készült alkotás is szerepelt, többek közt Mundruczó Kornél Delta és Hajdu Szabolcs Bibiliothéque Pascal című munkája.