A Primanima nemzetközi szakmai zsűrije – az olasz Mauro Carraro rendező, Lana Tankosa Nikolic oktatási szakember Dániából és Durst György producer – a Primanima Nagydíját a német Jonatan Schwenk Áradás (Sog) című filmjének adta, aki személyesen vette át a díjat. A digitális 3D-t és bábanimációs technikát ötvöző Áradás a zsűri méltatása szerint egy kritikus hangvételű film, mely felkavaró módon, eredeti és innovatív vizuális nyelvezettel mutatja be a kiszolgáltatottak és a tömegek közt lévő feszültséget.

Jonatan Schwenk: Sog 

Wunder Judit Kötelék (Bond) című MOMÉ-s diplomafilmjéért megkapta a legígéretesebb magyar animációs tehetségnek járó George Pal-díjat. A Kötelék a zsűri indoklása szerint erős metaforával jeleníti meg azt a konfliktust, hogy mit jelent egyszerre anyának és nőnek lenni. A George Pal-díjat zsinórban ötödszörre nyeri női alkotó: a korábbi években Tóth Luca (Superbia), Kreif Zsuzsanna és Zétényi Borbála (Limbo-Limbo Travel), Bucsi Réka (Symphony no. 42), valamint Horváth-Molnár Panna (Dipendenza) kapta az elismerést.

Wunder Judit: Kötelék

A Legjobb elsőfilm a német Nikita Diakur Csúnya (Ugly) című animációja lett, mely „bátran szembemegy a konvenciókkal az egyedi esztétika és a fenséges rútság létrehozása érdekében.” A lengyel Renata Gasiorowska Punci (Pussy) című filmje kapta a Legjobb diplomafilmnek járó elismerést, amelyben az alkotó, a zsűri méltatása szerint, úgy használja az animációt, hogy megtörje a női nemi szervről való diskurzus tabu jellegét, és a film egy mókás felfedezőút az ember saját szexualitása területére. A Legjobb diákfilm díját elnyerő szintén lengyel díjazott, Paulina Ziolkowska Oh, anyám (Oh, Mother) című, játékos grafikai stílussal megjelenített filmje egy szép és bensőséges koreográfiába invitálja a nézőt, amely során különböző életszakaszokon keresztül bontakozik ki egy anya és fia kapcsolata.

Renata Gasiorowska: Pussy

A nemzetközi zsűri tagjai minden évben egy-egy különdíjjal tüntetik ki a kedvencüket is. Mauro Carraro A gyermek (Child) című fekete-fehér német filmet, Lana Tankosa Nikolic az Anya haja (Mum’s Hair) című, személyes hangvételű norvég pixillációs alkotást, Durst György pedig a Felkelteni a farkast (To Rouse the Wolf) című abszurd orosz animációt választotta. A Primanimán különösen nagy hangsúlyt fektetnek a hangi munka elismerésére, ezért évek óta külön szakmai zsűri díjazza a legjobb hangi világú filmet is. A PrimaSound négytagú zsűrije – Balázs Gábor, Zányi Tamás, Lukács Péter Benjámin és Iszlai József – kiemelte, hogy egyre magasabb színvonalú hangdizájnnal találkoznak a versenyfilmekben, így egyre nehezebb dönteniük. Idén végül a finn Elli Vuorien Fájó szemek az örökkévalóságnak című filmje (zene és hang: Jani Lehto) nyerte a PrimaSound-díjat, emellett kiosztottak egy-egy különdíjat a német Nikita Diakur Csúnya (hang: David Kamp, Nicolas Martigne), valamint a svájci Michaela Müller Reptér (hang: Fa Ventilato) című animációjának is.

Elli Vuorien: Fájó szemek az örökkévalóságnak 

A Diákzsűri, amely a SZÁMALK-Szalézi Szakgimnázium és Jaschik Álmos Művészeti Gimnázium diákjaiból állt, a francia Paul Jadoul Totemek című misztikus filmjét jutalmazta. A közönség által legjobban kedvelt nemzetközi rövidfilm a Londonban élő kanadai Nicolas Ménard Szerda Goddard-ral című egzisztencialista alkotása lett. A legnépszerűbb magyar animációnak járó Macskássy Gyula-díjat Nagy Szabolcs abszurd humorú Fiaskó című stop motion filmje nyerte, melyben egy telhetetlen öregúr és egy mágikus alak veri át kölcsönösen egymást. A tehetséges alkotó a Szent György Média és Informatikai Szakgimnázium animáció szakán készítette a technikailag és történetmesélésben is kiemelkedő bábfilmet, amely júniusban már elnyerte a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon a legjobb diákfilmnek járó díjat.

Nagy Szabolcs: Fiaskó

A Legnépszerűbb nemzetközi gyerekfilm egy orosz alkotás, Alexandra Slepchuk A koátikról című animációja lett, amelyet a rendező személyesen vett át. A közönség körében legnépszerűbb magyar gyerekfilmnek járó Csermák Tibor-díjat B. Nagy Ervin Egerszegi Krisztina úszónő sikereiről készülő Egér című tévésorozatának első epizódja kapta. A gyerekfilmre a budaörsi közönségen kívül több magyar és erdélyi városból is érkeztek szavazatok, ugyanis idén második alkalommal a Primanimával párhuzamosan országszerte és a határon túl is rendeztek vetítéseket a gyerekfilmes versenyprogramból.

B. Nagy Ervin: Egér

A fesztivál sikerét bizonyítja, hogy a hatodik Primanima látogatóinak száma ismét meghaladta a korábbi évekét. Idén még több külföldi alkotó kísérte el a filmjét, akik a közönségtalálkozókon meséltek animációikról. Sikeresen zajlott a másodszor megrendezett nemzetközi stop motion műhely, amelyet a magyar Vácz Péter és az angol Joseph Wallace tartott, és amelyre a hazai résztvevőkön kívül Szlovákiából, Csehországból, Lengyelországból, Romániából, Nagy-Britanniából és Spanyolországból és Mexikóból is érkeztek. A Jókai Mór Művelődési Központ mellett a tavaly megnyílt BABtér, azaz a Budaörsi Animációs Bázis és Kreatív Tér adott otthont a fesztiválnak, ahol a szakmai találkozókat és mesterkurzusokat, valamint az egész évben működő animációs játszóházat a Primanima ideje alatt ingyenesen látogathatták az érdeklődők.

Forrás: Primanima Fesztivál

Boítókép: Nikita Diakur: Ugly