filmhu: A Jóvátétel című film előtt szinte csak tévésorozatokban és egy könnyed vígjátékban szerepeltél. Amikor ezeket elvállaltad nem féltél attól, hogy a filmes szakma ez alapján fog megítélni és berak egy olyan skatulyába, ahonnan aztán nehéz lesz kitörni a színvonalasabb filmek irányába?
Antoni Pawlicki: Nem, mert egyrészt ezek csak epizódszerepek voltak, és csak a pénzért csináltam, másrészt tudatosan vállaltam, mert szerettem volna ezt a világot is megismerni, mert jó tapasztalat. Aztán hamar rájöttem, hogy ez egy futószalag, a színész csak áru, és nem várnak el tőle semmit, megjelenik, megcsinálja és távozik, gyorsan beláttam, hogy ez nem az én világom. Meg is mondtam az ügynökömnek, hogy az ilyen megkeresésekre mostantól mondjon nemet. Állandó munkám viszont így nincs, és ez néha kellemetlen, de nem akarom, hogy ez legyen a megélhetésem, még akkor sem, ha sok pénz van benne.
filmhu: A Varsói Színművészeti Akadémiára jártál, mennyire készített fel a képzés a filmezésre?
A.P.: Azt kell, hogy mondjam, hogy kevéssé, itt inkább a színpadi képzés a jellemző, de a filmes szakma székhelye kizárólag Varsó, így az, aki a varsói akadémián tanul, automatikusan közelebb van a filmezéshez is, ezért választanak a sorozatokba is innét.
filmhu: Ezek szerint te eleve filmes színésznek készültél?
A.P.: Azt tudtam, hogy szeretnék filmezni, de ezzel nem vagyok egyedül, ez minden színész álma. A nagymamám színésznő, tőle viszont mindig azt hallottam, hogy a színész igazi helye a színpad. Igaza van, a színésznek kell a színház, mint egy darab kenyér, hogy gyakoroljon, hogy tudjon szerepet építeni, és megtanít arra is, hogyan kell csapatban dolgozni.
 |
| Fabicki mindig a színészeket helyezi a jelenetekben a középpontba |
filmhu: Játszol most színpadon?
A.P.: Igen a Poznani Színháznál vendégszerepelek, Rómeót játszom, Júliát szerettem volna, de ezt kaptam…
filmhu: Slawomir Fabicki-nek, aki a film rendezője ez az első nagyjátékfilmje. Előtte a Man Thing, amit Oscarra is jelöltek, csak rövidfilm volt. Neked is ez az első játékfilmed, nem gondoltál arra, hogy jobb lenne egy tapasztaltabb rendezővel dolgozni? Képes voltál teljesen megbízni Fabickiben?
A.P.: Egyáltalán nem voltak kétségeim, láttam előtte a Man Thing-et, és biztos voltam benne már akkor is, hogy sokra fogja vinni. Nagyon jól tudtam, hogy élvezetes lesz a munka, azt nem tudtam, hogy siker lesz-e, de azt igen, hogy nagyon hasznos tapasztalat lesz számomra. Fabicki nagyon tudja, mit akar, kidolgozott munkamódszere van és Bogumil Godfrejówval, az operatőrrel remek csapatot alkotnak. Fabicki már a film előtt is sokat foglakozik a színészekkel, mindig a színészeket helyezi a jelenetekben a középpontba, az operatőr pedig kézből dolgozik, rengeteget tanultam tőlük.
filmhu: 2006-ban Szalonikiben megkaptad a legjobb színésznek járó díjat ezért a szerepért. Nem legyintett meg a nemzetközi hírnév szele, illetve annak lehetősége?
A.P.: Nem sokat értem volna el vele, ha a szódavíz buborékjai a fejembe szálltak volna. Ez nem ilyen egyszerű, hogy egy ilyen díj után már kapkodnak utánad. Természetesen tudom, hogy nagy siker, de igyekszem nagy alázattal állni minden új szerephez. Nem lehet itt megállni, hogy na, én most már tök jó vagyok, mert akkor nem fejlődnék tovább. Ez még csak az első filmem, ez jó indulás, de van még tovább.
filmhu: Azt mondják a Jóvátétel-ről, hogy az Aljas utcák lengyel megfelelője. Megnézted előtte Scorsese filmjét, hogy segítsen a szerep megformálásában, vagy épp ellenkezőleg szeretsz magadból építkezi, vagy netán a rendező utasításai szerint alakítani egy szerepet?
A.P.: Csodálkozom, hogy itt mindenki ezt mondja, ezt eddig még nem hallottam sehol. Komolyan, nem láttam eddig, de most már meg fogom nézni. Fabicki nyitott ember, ad mások véleményére, de nem ad szabad kezet. Nagy elvárásokat támaszt magával szemben, így a színészeivel szemben is. Sikerült kiszednie belőlem, amire szüksége volt, de ami született, az kettőnk munkájának gyümölcse. Fabicki azt mondja, ha nem lenne ott, amit ő ki akar szedni, akkor nem tudná kiszedni azt. Sokat beszélgettünk a személyes életünkről is, ebből is sok ötlet született.
 |
| Nem lehet itt megállni, hogy na, én most már tök jó vagyok |
filmhu: Mint kezdő színész, milyennek látod a fiatal lengyel színészek helyzetét, esélyeit Lengyelországban és a nemzetközi porondon?
A.P.: Nem könnyű, de azt hiszem egyre könnyebb. Tavaly jött létre a filmtörvény kapcsán a Lengyel Filmművészeti Intézet, ami a pénzek elosztásával foglalkozik, Fabicki pedig megalakított egy egyesületet fiatal filmeseknek, és kiharcolta azt, hogy a fent említett intézet a rendelkezésére álló összeg 30%-át az első filmeseknek kell, hogy adja, ami eddig nem volt. És ez nekünk színészeknek is jó, mert több film fog születni és több munkánk lesz. Ami a nemzetközi porondot illeti, Oroszországba hívnak sokunkat igazi szuperprodukciókba, a közös történelmünk miatt, de nekünk lengyeleknek itt a gonosz szerepeket osztják, mert gyakran szemben állt egymással a két ország.
filmhu: Legújabb filmedet Andzej Wajdával forgattad és a katyni mészárlásról szól? Hogy kerültél a filmbe és milyen szerepet játszol?
A.P.: Kaszting útján kerültem a filmbe, és egy fiatal fiút játszom, akinek az apját megölték a katyni mészárlás során. (1940 tavaszán az NKVD 22 ezer szovjet fogságba esett lengyel hadifoglyot, köztük 8000 katonatisztet gyilkolt meg a Szmolenszk melletti katyni erdőben. – A szerk.) Az akkori Wajdát játszom gyakorlatilag, hisz az ő apját is ott ölték meg, a többi lengyel katonatiszttel együtt. A fiú utána a Krakkói Szépművészeti Akadémiára jelentkezik, akárcsak Wajda, aki a jelentkezési lapon az önéletrajzából nem akarja kitörölni az apja halálának az okát, és hogy a szovjetek ölték meg. A film igazi mondanivalója tehát az, hogy mondjuk mindig igazat, bármilyen következményekkel jár is az.
