Chile idei Oscar-nevezettje már csak azért is figyelemre méltó, mert a tavalyi cannes-i filmfesztiválon elnyert Fipresci-díj után az elsőfilmes Gálvez hazája legnépszerűbb, többszörösen Oscar-jelölt rendezőjét, Pablo Larraínt utasította maga mögé a nevezőbizottságnál. Ahogyan Larraín legutóbbi rendezése, A gróf, úgy a The Settlers is Chile történelmének egy fontos szeletét dolgozza fel, a két film közötti hasonlóság azonban itt ki is merül. Míg Larraín egy őrült vámpíros szatírába csatornázta a Pinochet-érával kapcsolatos, a mai hatalmi-politikai viszonyokra is ráhúzható téziseit, addig Gálvez egy feszültséggel átitatott, elliptikus, nyugtalanító western-thriller hibridet rendezett.
A 20. század legelején Dél-Amerika legdélebbi részén, a Tűzföld (Tierra del Fuego) nevű szigetvilágban egy oligarcha, José Menéndez uralkodott. A nyomott áron megvett hatalmas legelőkön juhokat tenyésztett, a területeit pedig nemcsak körbekerítette az őslakosok elől, de hajtóvadászatot is indított az ott élő indián kisebbség ellen. A The Settlers egy ilyen misszió eseményei köré épül, amit egy szintén a valóságból kölcsönzött alak, a “vörös disznó” becenevű brit katona, Alexander MacLennan vezetett. Gálvez három főalakot mozgat, MacLennan (Mark Stanley) mellett egy amerikai zsoldos, Martin (Sam Spruell) és egy helyi mesterlövész mesztic, Segundo (Camilo Arancibia) indulnak el a chilei sivár vidéken, hogy visszaszorítsák az őslakosokat Menéndez birtokáról.
Gálvez elsősorban a fojtogató atmoszférára támaszkodik, a karakterek nem sokat beszélnek (viszont annál többet lövöldöznek) és a történet sem bővelkedik fordulatokban. A The Settlers elsősorban azt vállalja, hogy belehelyez a komótos tempóban kibontakozó, sok lovaglással és táborozással járó “békemisszió” látens feszültséggel átitatott hétköznapjaiba. Ennek megfelelően ez egy lassan a bőr alá kúszó, baljós hangulatú szerzői film, műfaji elemekkel dúsítva.
A főszereplők közül Segundo a legizgalmasabb figura, aki fehér-indián félvérként a saját szülőföldjén, gyakorlatilag a honfitársai ellen száll harcba. Így ő szembesül a legnagyobb dilemmával, amikor egy-egy rajtaütés során meg kell húznia a ravaszt vagy épp a gyarmatosítók előjogát gyakorolva közösülnie kell egy foglyul ejtett indián nővel. Camilo Arancibia a maximumot hozza ki ebből a szófukar szerepből, a rendező sokszor koncentrál az ő reakcióira, nem alaptalanul: a színész arcának rezdülései, a MacLennanra vetett pillantásai mindent közvetítenek, amiről ez a történet szól.
A The Settlers egyébként pesszimista film, így Segundo csendes ellenállása sem tarthat sokáig, sőt, az ő elnyomott figuráján keresztül Gálvez a többségi társadalom által megalkotott történelmi narratívák visszásságaira is reagál a játékidő utolsó harmadában.
A MacLennan által Segundóra erőltetett szerep miatt a közöttük feszülő ellentét bőven el is vinné a hátán a filmet, az amerikai zsoldos azonban nemcsak megtöri ezt a dinamikát, de Martin karaktere a másik két főhőshöz képest sokkal felszínesebb is. Így bár a Saul fiát és a Napszálltát jegyző Matthieu Taponier vágó és Gálvez képesek feszültséget teremteni, a fő konfliktus nem kap elég teret és ezen az sem segít, hogy Segundo esetleges pálfordulását is konzekvensen építgetik.
Az utolsó harmadban már inkább Menéndezre és a gyarmatosítás diplomáciai oldalára koncentrál a film, ez a szakasz viszont egyfelől túl rövid ahhoz, hogy elmélyedjen a témában, másrészt sokkal kevésbé izgalmas, mint a három hős küldetése. Simone D'Arcangelo operatőr is a külsőkben van igazán elemében, festményszerű kompozíciókban tárul elénk a chilei táj, a keskeny képarány pedig klausztrofób hangulatot kölcsönöz a gyönyörű vidéknek. Az utolsó jelenet viszont annak ellenére is emlékezetes, hogy pont előtte fullad ki a film.
Gálvez, akárcsak Scorsese, nemcsak az elkövetett bűnöket tartja fontosnak, hanem azt is, ahogyan a gyarmatosítók narratívát kreálnak az utókor számára. “Nem akarsz a nemzet részévé válni?” – kérdezi a fényképész Segundo feleségét, Rosát, aki nem igazán lelkesedik a beállított fotózásért. A film egyik utolsó mondata ez. Súlyos lezárás, amiben, főleg az előzményeket ismerve, a többségi társadalom összes képmutatása benne van.
Az őslakos mesztic házaspár csak akkor válhat a nemzet részévé, ha a nekik kitalált szerepet vállalják és belekortyolnak a gyarmatosítók kultúráját jelképező teába egy kép kedvéért, az összetartozás szimbólumaként. Míg Scorsesének cameóznia kellett ahhoz, hogy a történelem dokumentálásáról és annak visszásságairól beszéljen, Gálveznek ehhez elég volt két mondat.
Bár dramaturgiai egyenetlenségei és a kelleténél picit hosszabbnak érződő játékidő miatt nem üt akkorát, mint amekkora lehetőségek rejlenek benne, a The Settlers így is egy újabb remek chilei film, ami jó ízléssel, méltósággal, súlyos kérdéseket tematizálva dolgozza fel a történelem egyik sötét időszakát.
A The Settlers elérhető a MUBI kínálatában.
