Bárdy György mint Jumurdzsák
Várkonyi Zoltán: Egri csillagok
A heti magyar paletta telis-tele augusztus huszadikával. Az ünnepi tűzijáték és körmenet mellé igazi történelmi mozik dukálnak. A matiné idősávja két klasszikust is tartogat a gyerekek számára. Várkonyi Zoltán 1968-as Egri csillagokja (augusztus 20. 09:50, TV2) a török megszállást idézi fel Nemeskürty István Gárdonyi Géza regényéből írt forgatókönyve alapján. A főbb szerepekben többek között Venczel Vera mint Cecey Éva, Bárdy György mint Jumurdzsák és Sinkovits Imre mint Dobó István jelenik meg. Nyolc évvel korábban készült el Móricz Zsigmond kötelező olvasmányként jegyzett Légy jó mindhalálig című könyvének filmváltozata (augusztus 20.07:20, DUNA Televízió). Ranódy László munkája az 1890-es évek Debrecenjébe kalauzol Nyilas Misi kollégiumi passióján keresztül. A főműsoridő szintén színültig történelemmel. Banovich Tamás Szép magyar komédiája (augusztus 20. 22:00, DUNA Televízió) a  poéta és hadfi Balassi Bálint történet a XVI. század végéről Sztankay Istvánnal a címszerepben, Koltay Gábor Sacra Coronája (augusztus 20. 19:00, DUNA Televízió) a magyar államiság első évszázadába, Szent László és a Szent Korona kialakulásának történelmi időszakába repít, András Ferenc Veri az ördög a feleségét (augusztus 20. 20:25, m2) című szatírája pedig egy szimpla augusztus huszadikát mutat be az átkosból valahol a Balaton-felvidéken.

Történelemből külföldön sincs hiány. Franco Zeffirelli, aki a nagy témák közül Krisztustól Szent Ferencen keresztül a Rómeó és Júliáig sok mindent felfestett már a mozivászonra, most Charlotte Brontë klasszikussá vált Jane Eyre-jét (augusztus 18. 22:00, m2) dolgozta filmre. Az árvalányból lett ifjú nevelőnő nagyromantikus boldogságkeresése mint történelmi látlelet kel életre Charlotte Gainsbourg és William Hurt segítségével. Ha már klasszikus romantikusoknál tartunk, a rengeteg feldolgozást megért Dumas-féle Három testőr Golden Globe és BAFTA-díjakkal ékeskedő 1973-mas verzióját sem illik kihagyni. Richard Lester A három testőr, avagy a királyné gyémántjai (augusztus 19. 20:05, TV2) című munkája olyan nevekkel hirdeti a dicső  „Egy mindenkiért, mindenki egyért” elvét, mint Michael York, Richard Chamberlain, Raquel Welch, Faye Dunaway vagy Christopher Lee.

A nyugalmazott vak ezredest 1974-ben Vittorio Gassman alakítja
Dino Risi: A nő illata
1987 külföldi Oscarja egy dán filmdráma stábjához vándorolt. Gabriel Axel Babette lakomája (augusztus 20. 23:25, mtv) című filmjének két irgalmas természetű  nővérét a francia házvezetőnő búcsúvacsorája döbbenti rá, hogy mi mindent hagyott ki az életéből. Díjazottból akad itt másféle is. Bille August Dal Martinért című német-svéd-dán filmdrámája (augusztus 20. 22:45, m2) egy friss szerelem furcsa problematikájába avat be. A végeredmény: a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál legjobb női (Viveka Seldahl) és legjobb férfi alakításának (Sven Wollter) járó díja. Díjazottakról másképp: Kevesen tudják, hogy Martin Brest 1992-es filmjének, melyért Al Pacino Oscar- és Golden Globe-díjat is kapott, van egy majd húsz évvel korábbi eredetije is. Az Egy asszony illatának vak, nyugalmazott ezredesét Dino Risi 1974-es A nő illata című olasz melodrámájában (augusztus 18. 18:00, m2) Vittorio Gassman alakítja feledhetetlenül.