Resurrection (r.: Bi Gan)
A fesztiválkedvenc kínai sztárrendező, Bi Gan (Kaili Blues, Long Day’s Journey Into Night) új filmje akkorát ment az idei cannes-i filmfesztiválon, hogy a Juliette Binoche vezette zsűri egy korábban nem létező különdíjjal tüntette ki. A Resurrection nagyszabású, filozofikus vízió a mozgókép múltjáról és jövőjéről, sőt, úgy általánosságban arról, milyen csodálatos és felemelő érzés tud lenni az, ahogyan elmerülünk különböző történetekben.
Ezzel együtt Bi Gan monumentális alkotása közel sem az „óda a filmművészethez”-típusú, szirupos érzelgősség. A nem túl könnyen követhető történet egy olyan világban játszódik, ahol az emberek már nem tudnak álmodni. Kivéve egy férfit, a Fantasmert (Jackson Yee), aki képes arra, hogy a legkülönfélébb világokban éledjen újjá az álmain keresztül. A dimenziókon átívelő álomkalandban csatlakozik hozzá egy nő (Shu Qi), akivel a Fantasmer bonyolult és ellentmondásos viszonyba keveredik.
A Resurrection számtalan stílust, műfajt, történelmi kort és konkrét filmeket is megidéz, akadnak benne némafilmes betétek, történelmi kulisszák, és egy kis cyberpunkos őrület is. A film minden jelenete technikai bravúr: Bi Gan hosszú, rendkívül mozgalmas, kitűnően koreografált beállításokban mesél, a végeredmény pedig egy álomszerű, misztikus és sejtelmes látomás, ami hű marad a címéhez. Bár az alaphelyzet mintha temetné a filmművészetet, a Resurrection önmagában egy javaslat arra, hogyan lehet életet lehelni egy médiumba. Ha úgy tetszik, Bi Gan az, aki feltámasztja a filmet, és igazából sikerrel is jár. A Resurrection így egy egyedi és felejthetetlen élmény.
Vetítik: November 1. 13:00 és November 2. 15:30
A Poet (r.: Simón Mesa Soto)
Kolumbia idei Oscar-nevezettje szintén lehetne egy óda a művészethez, ám inkább arról szól, hogy az alkotói pozíció, és a művészlét hogyan teszik tönkre az embert. Simón Mesa Soto virtuóz önsorsrontás-tanulmányának főhőse egy kiégett, alkoholista költő, Oscar (Ubaimar Rios), aki fiatal felnőtt éveiben publikált ugyan két, közepesen sikeres kötetet, azóta azonban alkotói válságban is szenved az alkoholizmus mellett, elvált a feleségétől, tinédzser korú lánya pedig nem igazán kíváncsi rá. Napjai azzal telnek, hogy az utcán piál a kétes hírű barátaival, és részegen arról hőbörög, hogy ki a valaha élt legjobb kolumbiai író. És mindezek mellett jelenleg az anyjával él. Környezete unszolására végül elvállal egy oktatói állást a helyi középiskolában, ahol felfigyel egy tinilány, Yurladi (Rebeca Andrade) tehetségére.
Az A Poet kitűnően kever egymással ellentétes hangulatokat és műfajokat. Oscar ügyetlenkedései abszurd vígjátékba illenek, de az ezeket szegélyező drámai helyzetek, valamint a mentor-mentorált viszony jelenetei is jól működnek. A film motorja az amatőr színész, Ubaimar Rios, aki nemcsak karakteres jelenség, de egyszerre testesíti meg a szánni való, önsorsrontó szerencsétlent, és a törtető, zseni-öntudattal megáldott, kissé idegesítő költőt. Az ő jelenléte sokat segít abban, hogy egyben maradjon a film, amire Simón Mesa Soto rendező rá is érzett, így bátran váltogat a komikus és a drámai elemek között. A jó ütemben kijátszott váltások, az izgalmas vágói megoldások (Ricardo Saraiva gyakran egy-egy szituáció kellős közepébe dob be), és a 16mm-es celluloidra forgatott, szemcsés-fakó képek egy stílusos, szórakoztató, mégis mély dramedy-t eredményeznek.
Vetítik: Október 27. 20:15
Reedland (r.: Sven Bresser)
Sven Bresser feszültséggel átitatott, lassan hömpölygő szerzői krimijének első nyolc perce önmagában zseniális: egy Johan nevű idős nádvágót (Gerrit Knobbe) látunk munka közben, az elsőfilmes holland rendező közelikkel és grandiózus totálképekkel tárja elénk a nádvágás folyamatának minden egyes lépését. A szélfútta nád susogása és a hajlongó szálak geometriája szépen megalapozzák a hangulatot, egyben kijelölik azt is, mi vár ránk a következő szűk két órában: a Reedland szétforgácsolja a krimi műfaji elemeit, a történet középpontjában álló rejtélynél talán még fontosabbak Johan rezdülései, valamint az általa érzett bűntudat lélektani vonatkozása.
Johan munka közben egy fiatal lány holttestére bukkan, és elkezd már-már rögeszmésen a faluja kicsi, zárt közösségének tagjai között nyomozni. A kamera eközben gyakran elidőzik ráncos arcán, nézőként pedig nekünk is feladatunk, hogy nyomokat keressünk. Bresser hatásosan építi a krimit, olyannyira, hogy egy idő után Johan ártatlanságában sem lehetünk biztosak. A misztikumhoz és a hitelességhez sokat hozzátesz Gerrit Knobbe jelenléte, aki nemcsak amatőr, de a hétköznapokban tényleg nádvágóként dolgozik. A Reedland így egy rejtélyekkel teli, hangulatos debütálás, ami elsősorban a kísérletezőbb kedvű fesztiválozóknak ajánlott.
Vetítik: Október 29. 18:45 (A vetítés után közönségtalálkozó a rendezővel)
Follies (r.: Eric K. Boulianne)
Nem kell megijedni, kifejezetten vicces filmek is lesznek az idei BIFF-en. A főként forgatókönyvíróként ismert kanadai Eric K. Boulianne első egész estés rendezése a nyitott párkapcsolatok lélektanát feltáró vígjáték, zavarbaejtő poénokkal és elég sok szexszel. Egy kétgyermekes, negyvenes házaspár úgy dönt, kinyitják a házasságukat, és új utakat keresnek az intimitásban. François (Eric K. Boulianne) és Julie (Catherine Chabot) szeretik egymást, és a komfortzónájukból is együtt szeretnének kimozdulni, a saját kapcsolatuk felpezsdítése érdekében.
A hat fejezetre osztott Follies ennek a rögös útnak az állomásait mutatja be, a randiapp használatától kezdve a szervezett orgiákon át a féltékenységből és elhanyagoltságból eredő konfliktusokig. Boulianne ráadásul mindezt explicit szexjelenetekkel és kifogástalanul időzített poénokkal teszi. A kidolgozott karaktereknek hála a film nem fordul át suttyó altesti vígjátékba, a házaspár kálváriája átélhető marad, és könnyű drukkolni nekik, hogy sikerrel járjanak. Na, nem feltétlenül a BDSM-szexben, inkább a saját házasságuk megmentésében. A BIFF-es vetítés után a rendezőt lehet majd kérdezni, és lesz is miről: ritkán látni ennyire merész és bevállalós önrendezést.
Vetítik: október 30. 17:45
