Idén először a Filmszemle nem éri be a Corvinnal és a Puskinnal. Meg kívánja mutatni magát ország-világ, de legalábbis ország előtt. Holnap elindul a „Szemle-karaván”, hogy jól megfontolt módon bejárja az Alföldet, majd a Dunántúlt. Mindezt egy hónap leforgása alatt.

A Filmszemle anyagának utaztatása valójában egy három éves ötlet, amely most először kapott minisztériumi támogatást - tudtuk meg az ötletgazdától. Meskó Zsolt filmrendező azt is elmondta a filmhunak, hogy a kezdeményezés már csak azért is indokolt, mert az országos érdeklődés vidéken eddig mindig kielégítetlen vágy maradt.

A vidéki Szemle-bemutatkozás során 13 utazó kópia képviseli majd a legnagyobb magyar filmes mustrát. Hat játékfilm, két dokumentumfilm, valamint két, összesen öt filmből álló kisjátékfilm-blokk kerül vetítésre a 12 vidéki helyszínen. A kategóriadíjasok mellett a legjobb producer műhelyéből kikerült munkák (Citromfej, Legkisebb film a legnagyobb magyarról) és a Diákzsűri választottja (Somlói galuska) is útnak ered. Az alkotásokat mindig 3-4 meghívott vendég is elkíséri majd, akikkel a párhuzamos helyszínek egyikén Hajdú Szabolcs, a másikon Varga Balázs, Fésűs András és Bakáts Tibor felváltva beszélget. Három nap alatt naponta három időpontban láthatja majd a közönség a Szemle-filmeket.

A karaván két alföldi helyszínen debütál. Február 8. és 10. között Debrecen és Nyíregyháza mozirajongói ismerkedhetnek meg az elmúlt egy év hazai filmtermésével. A meghívott vendégek Debrecenben pénteken Miklauzic Bence, az Ébrenjárók rendezője, Eduardo Rózsa Flores, a Chicho főszereplője és a produceri díjas Muhi András, szombaton a Hetedíziglent jegyző Zsigmond Dezső, az operatőri díjas Medvigy Gábor és a Legkisebb film a legnagyobb magyarról társrendezője, Végh Zsolt beszélget Hajdú Szabolcs filmrendező moderálásával az Apolló moziban. Nyíregyházán Varga Balázs esztéta invitálja közönségtalálkozóra a legjobb elsőfilmest, Pálfi Györgyöt (Hukkle) és a rendezői látványdíjas Gulyás Gyulát (Fény hull arcodra) péntek este, míg szombatra Eduardo Rózsa Flores és a legjobb forgatókönyvért elismerést nyert Maruszki Balázs (Ébrenjárók) hivatalos a Horizont moziba.

(filmhu)