Az Üvegtigris 3 forgatására tartunk: és hogy a történet mekkora fordulatot vett az előző két epizódhoz képest, már az is jelzi, hogy nem a Garancsi-tónál lévő büféhez autózunk ki, hanem egy minden szempontból első osztályú budai villához. Az úszómedence még hagyján, de a hatalmas terasz, az emeleteket összekötő üvegfolyosó, és a ház előtt parkoló Porsche mind-mind arra utal, hogy ez egy nagyon tehetős ember háza. Az emeleten bóklászva megtaláljuk a dolgozószobát, itt Kamarás Ivánról és Pikali Gerdáról készült fényképek állnak az asztalon, és később Pikali meg is erősíti: “itt minden az enyém.”
A színésznőnek csak később volt jelenete, így szívesen mesélt nekünk a karakteréről: “Egy nagyon gazdag jogász (Kamarás Iván) feleségét alakítom, az én részem végig ebben a házban játszódik, innen indulnak a bonyodalmak, erotikus jelenetekkel tűzdelve, hiszen mindenféle furcsa szerzemények vannak a házamban. Eredetileg egy elég zárt nő, de a végére belőle is egy vígjátéki figura lesz. Most éppen az én megérkezésemet fogjuk felvenni, ez lesz a legelső jelenetem a filmben, amikor hazaérkezem.” A színésznő ezután gyorsan sietett a sminkbe, de azt még gyorsan elmesélte, hogy előző nap hogyan akadt bele az arcát hűtő ventillátor a hajába, és kellett levágni egy nagyobb tincset a már kész frizurájából.
“A jó folytatás jobb mint az előző rész” - foglalta össze a Sanyit alakító, szintén felvételre várakozó Horváth Lajos Ottó a lényeget. “De úgy, hogy közben a karakterek megmaradjanak, és az újabb és újabb helyzetekben megfelelő feladatokhoz jussanak. A harmadik részben sem változik sok minden: Sanyi marad ez a kis dilinyós, szeretetéhes, szeretnivaló figura, aki nagyon szabadon fogja fel a világot, és most, hogy kimozdulnak otthonról, megy a gazdája után. Most betévedünk ebbe a házba, Lali próbálja feltérképezni, kóborol benne, ahogyan én is, néha találkozunk, néha nem.”
Az elejtett félmondatokból, megjegyzésekből egyébként egész jól össze lehet rakni a produkció által szigorúan titkolt történetet: az [origo] riportjából kiderül, hogy Kamarás Ivánt a balfácánok leütik a Garancsi-tónál, a werkképeken pedig látszik, hogy az így zsákmányolt Bentley-n Rudolf Péter furikázza Szabó Erikát, vélhetően ebbe a budai luxusvillába, ahova egyrészt a Horváth Lajos Ottó által megformált Sanyi is követi Lalit, másrészt hazaér a Kamarás feleségét alakító Pikali Gerda is, hogy balhézzon egyet (erről a Plastikon láthatunk egy videót.) Érdekes még Pikali félmondata, miszerint a férjét alakító Kamarás Ivánnal nincsen közös jelenete, valamint hogy Horváth Lajos Ottó szerint talán még nő is kerül Sanyinak - az ebből kikövetkeztethető erotikus jelenetek kombinálását itt hagytuk abba.
Az éppen forgatott jelenetben Rudolf Péter és Szabó Erika évődik, illetve még csak próbálják azt, hogyan esik el Rudolf Péter, Szabó Erika hogyan fordul és merre. Felvétel lesz, a szűk piros ruhát viselő színésznő felveszi magassarkú cipőjét, eddig ugyanis egy szuperkényelmesnek tűnő fehér papucsban vészelte át a felvételek közötti időt. Szabó Erika szeretne elmenni a házból, engesztelésül dedikál egy fotót magáról, Lali marasztalná a maga csökkent kommunikációs képességeivel (“Itt nincs kijárat, csak bejárat!”), amit megfejel még egy eséssel is. Elmozdul a kanapé, vele együtt a fotókat tartalmazó portfólió is, úgyhogy az első asszisztens Kádár Laci pattan, és csavarozni kezd.
Seregi László és Herbai Máté ül kamera mögött, a focus puller Takács József, az operatőr Kapitány Iván instruálja őket, hogyan dolgozzanak. “Valójában az ő életüket nehezítem meg, mert nem önállóan végzik a munkájukat, hanem azt csinálják, amit én mondok nekik.” - mondta Kapitány arra a kérdésre, hogy nem nehéz-e két másik ember szemén át nézni a jelenetet. Mint azt az operatőr elmondja, általában kettő, de nem ritkán három kamerával dolgoznak egyszerre, mert olyan bonyolultak a jelenetek, hogy a különféle kapcsolódások miatt egyszerűbb egy jelenetet több szögből felvenni, mint egymás után. “Így gyorsabban is tudunk haladni és a színészek számára is könnyebb, a jeleneteket hosszabban, egyben tudunk felvenni, ami sokban segíti a játékukat” - teszi hozzá Kapitány. A jelenetek korrekt világítása és a képkivágások kitalálása igényel több időt és eredményez több komplikációt, így a jelenetben keresztbemozgó Seregi Lacit végül egy nagy fekete lepellel kell letakarni, hogy ne tükröződjön be az üvegajtóban a felvétel során.
“Újranéztem az előző két részt, hogy milyenek voltak, mennyiben tartható a stílus, de ez egy teljesen más történet, és csak annyiban hasonlít, mint bármelyik két James Bond. Inkább csak nosztalgiáztam, mint ihletett merítettem, a harmadik epizód sokkal színesebb, hiszen nemcsak a lakókocsi ablakában zajlik a történet, hanem jövünk-megyünk, Budapesten, az országúton, mindenfelé.” - mesél a felkészülésről Kapitány Iván. “Nem én forgattam a másodikat, mert akkor készítettem a Kútfejek-et, Péter viszont elkészítette, és azt gondolom, hogy a harmadik rész inkább az ő gyereke, mintsem az enyém, és azzal jobban segítem, ha az operatőri munkára koncentrálok.”
Közben újabb probléma akad: “El kell dönteni a melltartó-kérdést!” kiált fel Rudolf Péter a felvétel után, a pörgés-forgás során ugyanis kivillan Szabó Erika melltartópántja, ami ezek szerint a későbbiekben teljes valójában is szerepet fog kapni - nem meglepő, hiszen a szinopszisban is jelezték, hogy az Üvegtigris 3 erotikus jelenetekben is bővelkedni fog, sőt, az első epizód Kecskés Karinás jelenete az [origo] Jó magyar szex válogatásába is bekerült. A harmadik rész három új női szereplője Pikali Gerda, Ruttkay Laura és Szabó Erika, a Barátok közt sorozat egykori Tildája. “Amikor az ember megnéz egy filmet, akkor eljátszik a gondolattal, hogy mi lett volna, ha én játszottam volna ezt és ezt a szerepet, de konkrétan nem fordult meg a fejemben.” - mesélt az egykori Üvegtigris-élményéről a fiatal színésznő az ebédszünetben. “Niki egy 22-23 éves modell lány, akivel találkozik Lali, és érzelmi szálak is kialakulnak.” - foglalta össze a szerepét Szabó Erika.
“Nem mondom, hogy nem izgulok, mert ez egy egészen más csapat, teljesen új emberek, idegen környezet, amikor azt mondják, “Felvétel!”, akkor kicsit jobban dobog a szívem. Nem hiszem, hogy egy televíziós filmben vagy sorozatban az ember megengedheti magának, hogy kevésbé játsszon, vagy kevésbé akarjon játszani. Nyilván a vígjátéki műfaj is viszonylag speciális, én a magam részéről nem tudom, hogy filmben, tévében vagy színpadon hogyan kell játszani, igyekszem a rendezőre hagyatkozni. Nincs tapasztalatom, hogy nagy bölcsességeket mondjak arról, hogyan kell mozifilmben játszani.” Szabó Erika idén kezdi meg tanulmányait a Színház és Filmművészeti Egyetem színész szakán Hegedűs D. Géza és Marton László osztályában: “Fontos, hogy az ember életében legyen egy időszak, amikor tanul és befelé dolgozik, és az én életemben ez nem volt meg, ezért nagyon örülök, hogy lehetőséget kapok erre. Az ember iskolai kereteken belül kipróbálhatja a saját határait, ezt várom nagyon, hogy picit elmélyüljek saját magamban.”
Az ebédszünet, az átállás és a szakmai viták után sikerült a főszereplő-rendező Rudolf Pétert is elkapni néhány kérdés erejéig.
filmhu: Figyeltelek az előbb a jelenetben, az egyik percben még Lali voltál, majd visszaváltottál Rudolf Péterbe, és azt kiáltottad, hogy “Ennyi!”. Mennyire gyorsan megy ez az átváltás?
Rudolf Péter: Szerencsére a technika sokat segít, talán inkább a partnereimnek nehéz. Én odarohanok a felvétel után, visszanézem, meghozom a döntést, és ez alapján folytatjuk a munkát. A próbaidőszak során van inkább egy “kint is vagyok - bent is vagyok” érzésem, de itt már annyira benne van az ember, hogy olyan nagy váltások nem kellenek. Nyilván szokatlan, de nem lehet közben önkontrollt gyakorolni, nem lehet színészkedni és közben nézni hogyan játszik a partner vagy hogy minden rendben megy-e. Ezt a kettőt nem lehet egyszerre, mert az perverzió lenne és meg is látszódna a színészi játékon.
filmhu: Mennyit alakul itt a forgatáson a történet?
Rudolf Péter: A történet nem jó, ha a forgatáson alakul, nyilván egy-egy helyszín miatt előfordulhat, de ültünk itt eleget és idomítottuk a házhoz, amit kellett. Mindig születik új dolog a színészek habitusának köszönhetően, de az improvizációnak a fő vonalakban nincs helye. Mindennek következménye van és ezek a következmények általában anyagi jellegűek.
filmhu: Ehhez a helyszínhez sokat kellett alakítani?
Rudolf Péter: A helyszín remek, rengeteg áttört üvegfelület van, így kevesebbet kell világítani. És hát hordozza azokat a csodákat, amik az Üvegtigrisből kinézve, de azt gondolom, hogy az átlagnéző számára is csodának tűnhet. Nem kelll magyarázni, hogy Lali sem kap levegőt, dehát több olyan történés is van, amitől nem kap levegőt.
filmhu: Elszakadtok az első két epizód helyszínéül szolgáló Üvegtigris büfétől, mennyire következik a harmadik rész szervesen az előzőekből?
Rudolf Péter: Teljesen önállóan is megállná a helyét és ez valamennyire cél is volt. Persze nem szakadhatunk el a gyökerektől, akárhova megyünk, minden arról szól, hogy milyen a Tigrisnél lenni. A film egy jelentős százaléka ott játszódik, de kirobbanunk onnan és több szálon nekivágunk a fővárosnak, kergetőzni kezdünk.
filmhu: Milyen egy jó harmadik rész?
Rudolf Péter: Nagyon fontos volt számomra, hogy egy filmesebb film legyen, ne ragadjunk le egy helyszínnél. Nem mintha ez negatívum lenne, hiszen az Üvegtigris alapvetően erről szólt, a nehézség inkább az volt, hogy megmaradjon az életérzés, amitől szerették az emberek, megmaradjon ez a hat lúzer. Személy szerint az én plebejus lelkemnek is fontos, hogy megmutassam mitől partravetett hal a partravetett hal, anélkül, hogy egy szociodrámát készítenénk, a vígjáték eszközeivel.
filmhu: Mikor láttad utoljára az Üvegtigris előző részeit?
Rudolf Péter: Nem olyan régen, mert a tanulságokat levonandó, a forgatás előtt pár hónappal megnéztem mindkettőt.
filmhu: Vissza kell még rázódnod Lali szerepébe?
Rudolf Péter: Számomra sokkal nehezebb színészi értelemben ez a harmadik rész, mert az a rezonőri állapot, amiben az Üvegtigrisból a világra kitekintve leledztem, megszűnt. Egyszercsak váltanom kell színészi értelemben is. Miközben írtuk a forgatókönyvet Hársing Hildával és Búss Gábor Olivérrel, pont ezen vacakoltunk, hogy mennyire kell következetesnek lenni. Megállapítottam, hogy az életben sokkal zavarosabban működik az ember, igeneket, nemeket és talánokat olyan tempóban használ, hogy bizonyos döntéseket szándékosan nem hoztam meg, mert Lali sem tudná meghozni őket. Ez izgalmasabb feladat színészként: a belehelyezkedés helyett a valami újnak a megtalálása.
filmhu: Szerinted mi az Üvegtigris sikerének a titka?
Rudolf Péter: Jó érzés ezen meditálni. Talán mert minden groteszkség ellenére valódiak ezek a figurák, nem öncélúak a humorok, legalábbis ezt szeretném elérni. Olivér és a színészek jóvoltából nevetésre ingerlők jelenetek, holott a helyzet tulajdonképpen akár keserűséget is szülhetne. Én azt szeretem, hogy mindig talpra állnak a szereplők, hogy valahova tartozónak érzik magukat és ezért tudnak röhögni a helyzeten. Ez a folyamatosan mohácsozó ország vágyik erre: talán ez az elpusztíthatatlanság, amit sugároz ez a hat balfácán, talán erre van szükségünk.
A forgatáson készült videó
